Belföld

Kiengedik a letartóztatásból H. Zoltán divattervezőt

Hamarosan kiengedik rács mögül H. Zoltán divattervezőt, akit október 21-én fogtak el egy másik férfival együtt a rendőrök drogkereskedelem gyanúja miatt.

Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője ugyanis az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség arra tett indítványt, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró szüntesse meg a két gyanúsított letartóztatását, és egyben rendeljék el a bűnügyi felügyeletüket.

Mivel a bíróság szigorúbb kényszerintézkedést nem hozhat az ügyészségi indítványnál, maximum elutasíthatja azt, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hamarosan elhagyhatja a fogdát a divattervező és az ügy másik gyanúsítottja is.

A divattervezőre és a másik férfire még október 21-én csaptak le a nyomozók. Egyiküknél összesen körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másik férfinál pedig körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port, az elsődleges adatok szerint kokaint találtak.

A divattervező a drogfogyasztást elismerte, a kábítószerrel való kereskedést azonban tagadta az elfogását követő kihallgatása során. A kábítószer-kereskedelem büntetési tétele ennél a mennyiségnél kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik