Belföld

Rács mögött maradhat H. Zoltán divattervező és gyanúsított-társa

Továbbra is rács mögött maradhat H. Zoltán, akit október 21-én fogtak el egy másik férfival együtt a rendőrök drogkereskedelem gyanúja miatt. Az ügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a bíróság hosszabbítsa meg a divattervezőnek és a másik gyanúsítottnak is a letartóztatását.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a letartóztatás további két hónappal történő meghosszabbítására tett indítványt az október 23-án letartóztatott férfi esetében a jelenlétének biztosítása, és a bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt

– mondta megkeresésünkre Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, hozzátéve, az ügyészség indítványt tett a másik gyanúsított letartóztatásának a meghosszabbítására is.

A divattervezőre és a másik férfire október 21-én csaptak le a nyomozók. Egyiküknél összesen körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másik férfinál pedig körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port, az elsődleges adatok szerint kokaint találtak. A divattervező  a drogfogyasztást elismerte, a kábítószerrel való kereskedést azonban tagadta az elfogását követő kihallgatása során.

A kábítószer-kereskedelem büntetési tétele ennél a mennyiségnél kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik