Belföld

Intim szituációkban készített felvételt a vendégekről egy balatoni szállásadó

Közzétette honlapján a 2022. évi beszámolóját a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), melyből kiderül, hogy a tavalyi ügyeik jelentős részét teszik ki az ún. „kamerás” megfigyeléssel kapcsolatos panaszok.

A beszámolóban felidéztek egy súlyos jogsértést a Balaton partjáról, ahol egy cég szálláshelyet működtet, melynek területén két egymástól elkülöníthető kamerarendszert üzemeltetett. Az első kamerarendszer fix analóg kamerákból állt, amelyek csak élőképet közvetítettek, a második IP-kamerákból, amelyek képet és hangot is rögzítettek. Az analóg rendszer kamerái a parkolót, illetve a kaputól a szálláshely bejáratáig terjedő sávot figyelték meg, míg az IP-kamerák a recepciót, az étkezőt, a belső udvart, valamint az épület teraszán elhelyezett jakuzzit.

Ezen kamerák mozgásra aktiválódtak, és kezdték meg a rögzítést. A jakuzzira irányuló kamera olyan módon volt beállítva, hogy alkalmas volt a szomszédos ingatlanon tartózkodó személyek megfigyelésére is.

A NAIH az analóg kamerarendszer útján megvalósuló adatkezelést jogszerűnek találta, mivel a kamerák látószögébe kizárólag az ingatlan olyan részei estek bele, ahol a szállóvendégek csak áthaladnak, illetve ahol ténylegesen alkalmasak vagyonvédelmi célok betöltésére, pl. parkoló. Emellett mivel a kamerák az utcafrontról is láthatók, így visszatartó erővel is bírnak az ingatlan területére való illetéktelen behatolással, illetve egyéb vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével szemben. A Hatóság álláspontja szerint azáltal, hogy rendszer csak élőképet közvetít, az érintettek magánszférájába való beavatkozás jelentősen kisebb foka valósul meg, mint ha sor kerülne a személyes adataik rögzítésére.

A Hatóság ugyanakkor a határozatában megállapította, hogy az IP-kamerákból álló kamerarendszer útján történő hangrögzítés jogellenes, mivel az adatkezelés az elérni kívánt céllal nem arányos, és annak szükségességét az adatkezelő az eljárásban nem igazolta. A hangrögzítés nem tekinthető általánosan bevett gyakorlatnak vagyonvédelmi kamerás megfigyelések esetében, így az érintettek tájékoztatás hiányában nem is számíthattak arra, hogy a kamerák a képmásuk mellett a hangjukat, a beszélgetéseiket is rögzíti.

A Hatóság az étkezőben elhelyezett kamera vonatkozásában megállapította, hogy az adatkezelés az elérni kívánt céllal nem arányos, és a vendégek elvárásaival ellentétes az, ha őket pihenés, étkezés közben figyelik meg. A jakuzzit és a belső udvart figyelő kamera vonatkozásában ugyanezt hangsúlyozta a Hatóság azzal, hogy a rendelkezésére álló kamerafelvételek alapján az érinttetek nem voltak tisztában azzal, hogy őket a jakuzzi használata közben kamerával megfigyelik, róluk felvétel készül intim szituációk közben.

A recepciós pult feletti kamera útján megvalósuló adatkezelés szükségességét a Hatóság elfogadta, tekintettel arra, hogy a felvételek alapján ténylegesen történik ott készpénzforgalom, illetve a pénzkazetta is a kamera látószögébe eső szekrényben került elhelyezésre.

A NAIH a fentiek mellett megállapította, hogy az adatkezelő nem nyújtott átlátható, könnyen hozzáférhető tájékoztatást az érintetteknek a kamerarendszer útján megvalósuló adatkezelésről, illetve a közölt információk tévesek, félrevezetőek voltak. Mindezek alapján a hatóság

elrendelte az étkezőben elhelyezett, illetve a belső udvarra és a jakuzzira irányuló kamerák leszerelését, eltiltotta az adatkezelőt a további jogsértéstől, valamint hárommillió forint adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezte az adatkezelőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik