Belföld

Uniós biztos Ujhelyinek: csak a Fidesz-kormányon múlik a pedagógusok fizetésemelése

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Ujhelyi István EP-képviselő írásbeli kérdéssel fordult a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztoshoz, hogy reagáljon a kormány állítására, miszerint Brüsszel visszatartja a pedagógus béremelésre szánt uniós forrásokat, és ezért nem tudják azt végrehajtani. Nicolas Schmit a napokban hivatalosan is megerősítette: a pedagógusok béremelésére szánt uniós pénzek most is elérhetőek, azok mielőbbi felhasználása kizárólag a magyar kormányon múlik.

Ujhelyi szerint tehát „hazudik a kormány, hiszen az uniós források egy részének valós – a fideszes bűnök miatt történt – visszatartása konkrétan nem érinti a pedagógusok béremelésére szánt összegeket”. Az uniós biztos többek között egyértelművé tette, hogy a pedagógusok béremelésére szánt pénzt a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszból finanszírozná, amelyre a forrásokat az Európai Szociális Alap Pluszból hívnák le.

Az említett operatív programot a forrásfelfüggesztések nem érintik – írta Ujhelyi. Schmit megerősítette levelében, hogy a hazánknak járó források közül a Kohéziós Alap három programjában szereplő kötelezettségvállalások ötvenöt százalékát függesztették csak fel, ez pedig a „társfinanszírozott pedagógusbérek fokozatos emelését nem érinti.” Vagyis – tette hozzá a magyar ellenzéki politikus – az EU és Magyarország között létrejött korábbi megállapodás értelmében ez a pénz biztonságban van, a kormány elkölthetné az eredetileg megjelölt célra, ha akarná. „De pitiáner politikai bosszúból nem ezt teszik”.

Az uniós biztos arra is rámutatott válaszában, hogy az említett operatív plusz program – benne a pedagógus béremelés – technikai lebonyolításához szükséges költségek fedezetét a magyar kormány számára el is utalták már.

„Szeretném megnyugtatni önöket, hogy

a tanári hivatás vonzerejének javítása már régóta szorgalmazott célkitűzés az európai szemeszterben, és az Európai Bizottság számára a 2021-27-es programtervezési időszak egyik prioritása.

A program elfogadása óta szolgálataim folyamatosan tárgyalnak az illetékes magyar hatóságokkal a megállapodás szerinti intézkedés sikeres és hatékony végrehajtása érdekében. Mivel a siker egyik feltétele a magyar hatóságok és a legnagyobb tanári szakszervezetek közötti érdemi szociális párbeszéd, szoros együttműködés folyik ezekkel a szakszervezetekkel is. Örömmel várom együttműködésünk folytatását és a további eszmecseréket az Európai Szociális Alap Plusz finanszírozásáról Magyarországon” – fogalmazott Ujhelyi Istvánnak küldött válaszlevelében az illetékes uniós biztos, Nicolas Schmit.

Ujhelyi szerint egyébként a Fidesz-kormány által a hagyományos uniós költségvetés forrásainak felhasználását célzó Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz először benyújtott változatában még egyetlen szó sem volt a pedagógusok tervezett béremeléséről, azt csak az érdekképviseleti szervezetek és az ellenzéki EP-képviselők nyomására tették bele a később újraírt dokumentumba. – Ótvar hazugság tehát, hogy épp az ellenzéki EP-képviselők, például jómagam, akadályoznánk ezt a folyamatot – írta az Esély Közösség nevű szervezet alapítója, aki megjegyezte azt is, hogy ha a kormány akarná, akkor hazai források terhére is dönthetne a béremelésről.

A kormány szerint amint Brüsszel kifizeti a Magyarországnak járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus-béremelés következhet, az idei béremelés mértéke januárig visszamenőleg legalább 21 százalékos lesz. Ezt követően a 2021-es bérszinthez képest 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés mértéke. A cél, hogy 2025-re a pedagógusok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát.

Kiemelt képünk a „Szabadságmenet” nevű rendezvényen készült 2023. március 15-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik