Belföld

A Fidesz-frakció is megerősítette: március 31-én szavaz a parlament a NATO-bővítésről

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A parlament várhatóan március 31-én szavaz a finn és svéd NATO-csatlakozás ratifikálásáról – írja az Atv.hu a Fidesz-frakcióra hivatkozva. Ez a dátum egybecseng a hvg.hu csütörtöki házbizottsági üléséről szerzett információival, így könnyen elképzelhető, hogy tényleg nem lesz több halasztás.

Korábban arról volt szó, hogy a március 7-vel kezdődő héten lesz a voksolás, később március 20-ra ígérték a szavazás kitűzését, miután egy fideszes delegáció látogatást tett a két országban, de ezt is elhalasztották.

Mint ismert, február végén Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető jelentette be, hogy a kormánypártok balatonfüredi frakcióülésén vita alakult ki a NATO-bővítésről, ugyanis szerintük a felvételt kérő országok „durván, alaptalanul közönségesen sértegették Magyarországot”. A rendezés érdekében tárgyalódelegációt küldtek a két országba, Hende Csaba, a törvényalkotásért felelős parlamenti alelnök, egykori honvédelmi miniszter vezetésével. A nem hivatalos parlamenti delegáció tárgyalásainak semmilyen jogi kötőereje nincs, így látogatásuk eredményét legfeljebb döntéselőkészítő tapasztalatként hasznosíthatják a kormánypárti képviselők a szavazáskor.

Svédország és Finnország NATO-csatlakozását Magyarországon és Törökországon kívül valamennyi NATO-ország hónapokkal ezelőtt ratifikálta. A legfrissebb hírek szerint ma jelenti be hivatalosan Ankara, a finn elnök látogatása alkalmából, hogy Törökország meghozta a döntését Finnország NATO-csatlakozásáról.

Az újraválasztásáért kampányoló Recep Tayyip Erdogan – aki eddig akadályozta Finnország és Svédország NATO-csatlakozását – szerda reggel közölte: „Tiszteletben tartjuk az általunk tett ígéretet. Pénteken találkozunk a finn elnökkel, és megtesszük, amire az ígéretünk kötelez”. Azt ugyanakkor nem egyelőre lehet tudni, hogy a Svédországgal 2022 májusában közösen beadott finn NATO-felvételi kérelmet a török parlament a május 14-re kitűzött törökországi választások előtt vagy után fogadja-e el.

Ugyanakkor Svédország esetében bonyolultabb a helyzet, Törökország ugyanis az ott élő kurd terroristák támogatásával vádolja Stockholmot

Ajánlott videó

Olvasói sztorik