Belföld

Varga Judit is megerősítette: elválnak férjével, Magyar Péterrel

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Elválik Varga Judit igazságügyi miniszter és Magyar Péter – derült ki abból a bejegyzésből, amelyet Magyar tett közzé kedden a Facebookon.

Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért,

írta Magyar, a Diákhitel Központ Zrt. korábbi vezérigazgatója, és hozzátette: „A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiúnknak.”

Bár Magyar a bejegyzést később elrejtette, a válást a hír megjelenését követően, késő este, hasonló szavakkal, a miniszter is megerősítette. Varga Judit közleményében azt írta:

Szeretném megerősíteni, amit a férjem nyilvánosságra hozott. Valóban válófélben vagyunk.

Varga megjegyezte, ebben a nehéz időszakban is három közös gyermekük biztonsága és nyugalma a legfontosabb számukra, a sajtóorgánumokat pedig arra kérte, hogy „tartózkodjanak a pletykák és találgatások közlésétől.”

A sajtóban egyszer már felmerült a házaspárral kapcsolatban a válás. A Blikk 2021 februárjában több forrásra hivatkozva azt írta, több mint egy évtizednyi házasság után válnak Vargáék, ám az igazságügyi miniszter akkor cáfolta a lap információit, és úgy fogalmazott, hogy a családjuk ellen „összehangolt támadást” indított a sajtó.

Magyar Péter – aki jelenleg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatósági tagja – a 2019-es önkormányzati választás előtt bejelentkezett polgármesterjelöltnek Balatonhenyén, ahol a házaspár 2013-ban telket vett, majd a területen álló régi parasztházat CSOK-támogatást is felhasználva családi házzá építtették át, bár végül nem költöztek a településre.

Magyar a választás előtt visszalépett a jelöltségtől. Egyes feltételezések szerint azért, mert rájött, hogy az összeférhetetlenségi szabályok miatt az állami cégnél betöltött pozíciójával nem fér össze a helyi politizálás, ennek azonban ellentmondani látszik, hogy Magyar csak azt követően lépett vissza, amikor egyetlen ellenfele, a település korábbi polgármestere kiszállt a versenyből, és Magyar ezután egy régi ismerősét ajánlotta be polgármesternek, akit a helyiek egyedüli indulóként meg is választottak.

2021 elején derült ki az is, hogy a házaspár XII. kerületben, Kútvölgy városrészben 200 millió forintért vásárolt ingatlanokat. A tárca tájékoztatása szerint „öt, különböző helyrajzi számon feltüntetett, a valóságban egy társasházban lévő két lakást vettek, a későbbi egybenyitás szándékával”. A Blikk szerint Vargáék a vételárból 8 millió forint foglalót önerőből fizettek ki, a fennmaradó 192 millió forintot pedig bankhitelből fedezték.

Varga a legutóbbi vagyonnyilatkozatában azt írta, hogy több mint 93 millió forint jelzáloghitel-tartozása van az említett budai ingatlanok után, a balatonhenyei házzal együtt pedig az összes tartozása meghaladja a 100 millió forintot (férje mindkét esetben egyetemleges adóstársa), miközben megtakarítása nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik