Miért nem győzhetnek az oroszok Ukrajnában?

Bokros Lajos: Oroszország első háborúja Amerika ellen? Miért nem győzhetnek az oroszok Ukrajnában

Mondhatni, hogy a nyugat-európai NATO-tagállamok egy részét bizonyosan nem érdekli annyira Lengyelország vagy akár Románia sorsa, így készek lesznek gazdasági-kereskedelmi előnyökért cserébe megbékélni egy megnagyobbodott Oroszországgal is. A félelem nem alaptalan: a 2014–2022 között folytatott német külpolitika rendkívül kártékony volt, Angela Merkel és Frank-Walter Steinmeier történelmi hibája csaknem egy újabb müncheni egyezménnyel ér föl, és nem felejthető. Mégis, a liberális demokráciákat, így a németet is, a nemzetközi kapcsolatokban elsősorban az különbözteti meg az önkényuralmi rendszerektől, hogy képesek tanulni saját korábbi hibáikból, és igyekeznek kijavítani azokat. (A történelmi hiba gazdasági kára amúgy nem elhanyagolható: a 10 milliárd eurós második Északi-áramlat gázvezeték teljes egészében ócskavasként rozsdásodik el a Balti-tenger mélyén.)

Finnország, a balti államok, Lengyelország és Románia együttes stratégiai jelentőségét az új német kormány világosan felismerte, hangoztatja és ennek megfelelően cselekszik, ráadásul teljes összhangban a világpolitikában nála sokkal jelentősebb szerepet játszó Franciaországgal. Mivel az USA–Kanada–Nagy-Britannia-tengely Ukrajna támogatásában eddig is élen járt, ha kiegészül a francia–német EU-motorral, akkor rettenthetetlenné válhat. Ez az ukrajnai háború legfontosabb stratégiai tanulsága.

Artem Cseh: Havi öt dollár

Nem tudom, mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy megértsük és kielemezzük mindazt, ami az Ukrajna elleni totális orosz háború hosszú hónapjai alatt fájdalmasan meggyökerezett bennünk. Olyan kulturális termék létrehozására, amelynek a nagy háború tapasztalataiból kellene születnie, most valahogy nem is gondolunk. Elsőbbséget a generátorok, a gázolaj, a fejszék, a fegyverek tisztítására szolgáló eszközök és a katonai lábbelikbe való meleg talpbetétek élveznek. Milyen kulturális termékről lehetne szó? Milyen művészetről? Miről beszéljünk és írjunk, milyen szavakat használjunk, hogy elég kifejezők legyenek, miben keressünk új értelmet, milyen jellegű cselekményeket találjunk ki? Túl kéne élni. A dolgok értelmét majd utána fogjuk kutatni. Írni is majd később fogunk. És filmeket forgatni. Kitűnő és nem triviális képi világgal ruházzuk majd fel, amit csinálunk. Mindez el fog jönni. Egyszer.

Háborús időkben a művészet szituatív és expresszív: afféle azonnali fiziológiai reakció az ingerekre. Ez a művészet gyakorta amolyan poszter: ma időszerű, de gyorsan elveszíti aktualitását. Amiről tegnap beszéltünk,  mára feledésbe merült, az új ingerek új reakciókat váltottak ki, egynapos kulturális termékeket emelve a felszínre. Volt – nincs. Az információáramlás úgy vonult el mellette, mint füst hatol a kéményen át, csupán finom koromréteget hagyva a falán. Bár előfordul persze másképp is: néhány költőnek, dokumentaristának, festőművésznek egyszer-egyszer sikerül a vérrel együtt a tömény fájdalomnak is olyan rögeit, a jelennek olyan lenyomatait felköhögnie, amelyek igen hatásos tanújelei maradnak bizarr, sötét és ugyanakkor sok szempontból világos korunknak. Van, aki eredményesen tud sebeket humorral, gyengédséggel gyógyítani, valódi tehetsége van kedves szavak és felejthetetlen képek felfűzéséhez egy olyan fonalra, amelybe kapaszkodva vánszorgunk előre. De én nem vagyok ilyen. Az én fonalam valahol a bonyolult labirintus szomszédos kanyarja mögött elakadt.

Soltész Árpád: Ficóval a russzkij mir vár rank

Aki azt mondja, hogy a béke pártján áll, és nem szabad felfegyverezni Ukrajnát, mert akkor meghosszabbítjuk a háborút, pontosan tudja, mit beszél. Nem holmi hülyék szájából halljuk ezt. Hanem Robert Ficótól, aki fölöttébb rátermett politikai taktikus, és új szövetségesétől, aki mai mércével kivételes politikai stratéga: Orbán Viktor.  Csak nem szabad félreérteni őket, és feltételezni, hogy Ukrajna és az ukránok békéjéről beszélnek.

Amikor Vlagyimir Putyin, Orbán Viktor vagy Robert Fico azt a szót ejti ki a száján, hogy „béke”, akkor a „russzkij mir”-t értik rajta, ami a Rozsdaette Horda nyelvén egyszerre jelenti az orosz békét és az orosz világot. Olyan állam ez, ahol a polgári lakosságot nem a hadsereg pusztítja, hanem a Kreml uralkodójának alárendelt helyi maffiák, az oligarchák, a rendőrség, a bürokratikus apparátus, a szegénység és az orosz életforma. Ezért van az, hogy még a „békés” Oroszországi Föderációban is lényegesen rövidebb volt a születéskor várható átlagos élettartam, mint bárhol Nyugaton.

Az orosz társadalom, amióta csak létezik, a gyengébbek elnyomásának elvére épül; ez a cári Oroszország és a Szovjetunió bukása után sem változott.

Az élet a birodalomban zérus összegű játék. Itt bármit, vagyont vagy társadalmi státuszt csak valaki más rovására szerezhetünk.

Akinek nincs hatalma mások fölött, az tökéletesen tehetetlen. Még ha az orosz állampolgárnak vannak is ilyen-olyan formális jogai, semmiféle módja nincs, hogy ezeket a nagyobb hatalmúakkal szemben érvényesítse.

Békesi László: A közepes fejlettség csapdájában vergődve

A magyar gazdaság és gazdaságpolitika 2022 tavaszára zsákutcába került. A növekedést hajszoló, a gazdaság egyensúlyi helyzetét másodlagosnak, sőt elhanyagolhatónak tekintő gazdaságpolitika az előző évtizedben – az ország számára kedvező világgazdasági és világpolitikai helyzetben – rövid távon működőképes volt. Az alacsony energiaárak és kamatok, a lényegében korlátlan és olcsó finanszírozási források, az EU elnéző, megengedő magatartása, amely nem szankcionálta a jogállamiság feltételeit, valamint az unió alapértékeit rendszeresen és tudatosan megsértő magyar gyakorlatot, lehetővé tette a magyar kormány számára, hogy súlyos konzekvenciák, jelentős rövid távú veszteségek nélkül folytassa a jövőt felélő, fenntarthatatlan gazdaságpolitikáját. Ebben az időszakban zavartalanul folyt a hatalmas károkat okozó rezsicsökkentés, a magánnyugdíjpénztárak államosítása, az egészségügyi és oktatási rendszer kizsigerelése, a rendszerszintű korrupció, az EU-transzferek pazarló felhasználása, a gazdasági-piaci folyamatokba való voluntarista, protekcionista, diszkriminatív beavatkozás. A kormány több mint tíz évig klasszikus prociklikus gazdaságpolitikát folytatott, és ezzel konjunkturális időszakban élte fel erőforrásait, vált eszköztelenné, így amikor bekövetkezik a recesszió, a stagnálás időszaka, nem képes anticiklikus gazdaságpolitika megvalósításával fékezni a visszaesést.

Halász László: Válságban élni, válságot átélni

Az élet maga is tartós krízisnek tekinthető, mivel ellentmondások sora keretezi. Válságról azonban csak akkor szokás beszélni, amikor az ellentmondások/feszültségek közötti egyensúlyozás az addig kialakult módon lehetetlen. A társadalmak életében mindig találhatók kedvezőtlen tünetek. Némely csoport elégedetlensége, rossz közérzése, csalódottsága nem szükségképpen a válság jele, és főként nem egyetemes válságélményé. „A krízisszellemiség veszedelmesen hasonlít a tömeghisztériához. Kitűnő alkalom félni, arról beszélni, hogy a társadalmak felbomlanak”, és sok egyéb szörnyűség történik – figyelmeztetett Hamvas Béla. A válságélmény azonban tagadhatatlan, amikor a legtöbb társadalmi csoport egyetért, hogy a működészavar általános működésképtelenséghez vezet. Ellentétben egy szép francia aforizmával, ilyenkor az a határozott benyomásunk, hogy nem a jövő az, ami felé mi megyünk, hanem ami, sajnos, megállíthatatlanul jön felénk.