Belföld

Kitörés-múzeumot alapítana a Mi Hazánk

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Budapest 1944-45-ös ostromának mindennapjait bemutató, úgynevezett kitörés-múzeum létrehozásáról beszélt keddi sajtótájékoztatóján Vékony Csongor, a Mi Hazánk Mozgalom fővárosi elnöke.

„1945 hős várvédőire nyugodtan tekinthetünk példaképekként” – fogalmazott a politikus, aki szerint „súlyos történelmi tévhitekben él a világ”, hiszen napjainkban is sokan felszabadítókként, nem pedig megszállókként emlékeznek a szovjet csapatokra.

Vékony arról beszélt: 33 évvel a rendszerváltás után nem emlékezhetnek nyilvánosan a kitörés „hőseire”, mert a rendőrség betiltott minden ezzel kapcsolatos köztéri rendezvényt. Hangsúlyozta: a korábbi években mindig fegyelmezett keretek között zajlott a „történelmi hősök” előtt tisztelgők megemlékezése, így sokkal inkább az eseményeket megzavaró „importált anarchisták” ellen kellene fellépniük a hatóságoknak.

A kitörés-túra politikailag rendkívül kényes téma, éppen ezért indította el Ungváry Krisztián történész korábban a témával foglalkozó honlapját. A honlapra Ungváry szerint azért volt szükség, mert a tragikus eseményt egyesek aktuálpolitikai célokra használják, és emiatt eltorzítva mutatják be az akkor történteket.

Nem a gyásszal van probléma. Ám a gyász nem lehet jogalap egy tömeggyilkos eszme mosdatására

– mondta a történész, aki szerint a honlap célja nem a megosztás, hanem a felvilágosítás. Minél többeket szeretne elérni, olyanokat is, akik esetleg erről a témáról eddig másképpen gondolkodtak.

A budapesti német védősereg utolsó kétségbeesett akciója az 1945. február 11-én este nyolckor kezdődött kitörési kísérlet volt. Résztvevőinek pontos létszáma ma már nem állapítható meg, ám a hivatalos jelentések szerint 43900 katona és ismeretlen számú civil vett részt benne. Előbbiek fele elvileg a honvédség tagja volt, azonban a feltárt tömegsírok és a különböző egyéb források egyaránt arról tanúskodnak, hogy ők csak elvétve vettek részt a kitörésben. Túlnyomó többségük a sokkal biztonságosabbnak tűnő megadást választotta. A kitörésben részt vevő mintegy 24 ezer német katona közül csak mintegy 700 fő érte el a német védelmi vonalakat 1945. február 13. után.

Kapcsolódó
Ungváry Krisztián honlapot indít és virtuális Kitörés Emléktúrát szervez
Az oldalra szerinte azért van szükség, mert az eseményt egyesek aktuálpolitikai célokra használják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik