Belföld koronavírus

Ujhelyi: Lebukott a kormány, botrányos volt a járványadatok kezelése

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Az EP képviselő szerint a kormány mindenre felkészült a járvány idején, csak a járványra nem.

A kormány, illetve az alá tartozó intézmények azt igyekeztek bizonygatni a covid-járvány idején, hogy tökéletesen urai a helyzetnek, ám hivatalos papír bizonyítja, hogy

az adatok kezelése körül teljes volt a káosz

– mondta Ujhelyi István, miután megkapta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálati jelentését. Az európai parlamenti képviselő azt követően kezdeményezett hatósági eljárást, hogy megunta, sokadik közérdekű adatigénylése is kudarcba fulladt. Brüsszeli online sajtótájékoztatóján az EP közegészségügyi bizottságának tagja közölte, a járvány alatt a kormányzat folyamatosan titkolózott, hárított, nem árulta el a kórházi ápolásra, lélegeztetőgépi ellátásra szoruló betegek oltottsági adatait, rendszeresen önellentmondásba is keveredett azzal kapcsolatban, rendelkezésre állnak-e az adatok, ki egyáltalán az adatkezelő.

Már akkor látszott, hogy a kormány egyáltalán nem ura a helyzetnek, az adatkezelésben káosz uralkodik, amelyet a kormányzat pökhendiséggel és törvénytelen adatvisszatartásokkal igyekszik kompenzálni.

Ujhelyi István szerint a NAIH részletes vizsgálatot folytatott, majd megállapította, a járványügyi szakrendszer nem volt érdemben felkészítve a járvány okozta jelentős adatmennyiség-növekedés kezelésére, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elismerte, hogy az informatikai problémák mellett komoly „nehézséget jelentett, hogy ugyanazoknak a munkatársaknak kellett kontaktkutatást végezni, kötelezéseket kibocsátani, akiknek validálni kellett volna az adatokat”.

Idézte a jelentést azzal kapcsolatban is, miszerint „magas hibaszázalékkal került a rendszerbe a covid-fertőzöttség, mint halálozási ok; a hibás adatok száma a harminc százalékot is meghaladta”. Az EP-képviselő arról is beszélt, hogy az NNK korábban azzal az indokkal tagadta meg a covidban elhunyt betegek oltási adatainak átadását, hogy a két külön adatbázisban szereplő adatok összefésülése túl nagy munka, arra nem kötelezhető. Az adatvédelmi hatóság vizsgálata szerint azóta mégis elvégezték az adatok validálását, Müller Cecília pedig szerdán el is küldte a dokumentumot.

Ujhelyi István szerint a Müller Cecília vezette NNK arról számolt be az adatvédelmi hatóságnak, hogy 2023-tól egy „megbízhatóbb rendszert vezetnek be a covid-adatok nyilvántartására”, folyamatban van a fertőzőbeteg-jelentő rendszer megújítása is azért, hogy a hibákat kiszűrjék, az adatok feldolgozása könnyebb legyen.

Összefoglalva, a kormány mindenre fel volt készülve a járvány idején, csak a járványra nem.

Szerinte beigazolódott, amit korábban is sejtettek, teljes volt a káosz a járvány idején, ám a fentiek alapján kérdéses az is, a kormány milyen biztonsággal tudott helyes döntéseket hozni, ha nem feltétlenül volt minden szükséges és hiteles adat birtokában. Ujhelyi István szerint Müller Cecília alkalmatlan a feladatára, de egyértelmű, hogy az egészségügy politikai vezetése megbukott a covid-vizsgán, amiért a Fidesz vezetőit terheli a felelősség, amin nem változtat, hogy Kásler Miklós minisztersége és az EMMI már a múlté.

A Fidesz minderre úgy reagált, hogy Ujhelyi István álhírek gyártása helyett arról tájékoztassa a magyar embereket, mit tud a brüsszeli korrupciós botrányról, a baloldal külföldi finanszírozásáról. A kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, az EP-képviselő „csúnyán lebukott”, azt állította, nem ismeri az európai parlamenti korrupciós botrány szereplőit, de kiderült, több rendezvényen együtt volt Eva Kailivel. Tájékoztatták arról is, hogy „Magyarországon a járvány hónapok óta lecsengett, köszönhetően az eredményes járványkezelésnek”.

Frissítünk!

EESZT: új vezető az üzemeltető cég élén

Február 1-jétől nem Szabó Bálint vezeti az állami tulajdonú, 160 főt foglalkoztató Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.-t – tudta meg a MedicalOnline. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) is üzemeltető cég egy vált önállóvá, miután kivált az OKFŐ-ből. Az ESZFK új ügyvezetője Tolnay Roland lett, aki azt a Kopint-Datorgot vezette, amely az államigazgatási munka belső folyamatainak automatizálását végezte az e-közigazgatás területén a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. leányvállalataként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik