Belföld

Győri fideszes képviselő családi cégéhez került a bezárásra ítélt somogyi gyógyfürdő

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A közelmúltban részlegesen újranyitott a csokonyavisontai gyógyfürdő, amelyet még szeptemberben zárt be az önkormányzat, mielőtt pályázaton értékesítette volna egy környékbeli építési vállalkozónak. A pályázaton nyertes cég a fürdő 80 százalékát egy hét után továbbadta egy győri fideszes önkormányzati képviselő családi cégének, mely november végére százszázalékos tulajdonos lett.

Miközben az elmúlt hónapokban országszerte zárnak be a termálfürdők és az uszodák az energiaválság miatt, egy Somogy megyei faluban, Csokonyavisontán december 16-án újra megnyitották – legalábbis részlegesen – a szeptember óta zárva tartó, szebb napokat látott fürdőkomplexumot. A létesítményt korábban tulajdonló önkormányzati cég az ősszel szokatlan körülmények között került egy győri fideszes önkormányzati képviselő családi vállalkozásának tulajdonába. A fürdőt nyílt tender keretében értékesítették az egyetlen pályázónak, egy környékbeli építési vállalkozónak, aki azután két részletben passzolta el azt a győri fideszes képviselő családjának.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy Csokonyavisonta évek óta folytat hiábavaló küzdelmet féltett öröksége megmentéséért. Az országosan is ismert fürdőre egy magánbefektető tett ajánlatot, majd meg is szerezte azt az önkormányzattól, de a Somogy Megyei Kormányhivatal – nyílt pályázat híján – szabálytalannak találta és megsemmisítette a tranzakciót. Az önkormányzat ezután a kormányhivatal útmutatása alapján pályázatot írt ki a fürdőeladására, amire

egy barcsi vállalkozás jelentkezett be, majd bő egy héttel az önkormányzattal megkötött adásvétel után tovább is adta a cég nyolcvan százalékát, majd a maradék húszat is.

A történet iskolapéldája annak, hogy a rentábilisan nem működtethető vagy az évtizedek során elhanyagolt, lepusztult állapotba kerülő közvagyon hogyan vándorol egy kormánypárti kötődésű vállalkozás kezébe.

Farkas Norbert / 24.hu A fürdő Csokonyavisontán 2022. április 20-án.

Mielőtt a tranzakció részleteit ismertetnénk, bemutatjuk a történet főszereplőit:

  • Harasztia Attila Csokonyavisonta polgármestere 2014 óta vezeti az ezerötszáz lelkes dél-somogyi települést. Pályafutását az MSZP-ben kezdte, de mindkétszer függetlenként szerezte meg a polgármesteri széket. Elsődleges céljai között szerepel a fürdő működésének fenntartása; ha a helyiek számára identitásképző erejű fürdőt nem sikerül megmentenie, az akár olyan népszerűségvesztéshez is vezethet, ami a posztjába kerülhet.
  • Zömbik Imre barcsi építési vállalkozó, a Bau-Lizéna Kft. tulajdonosa. Ez a cég tett egyedüliként ajánlatot a fürdő megvételére a tavaly augusztusban kiírt pályázaton. Miután megvásárolta a fürdőt október 3-án, nyolc nap múltán továbbadta először a nyolcvan, majd a maradék húsz százalékát is egy győri fideszes képviselő családi cégének, amint erről az Átlátszó is beszámolt december végén.
  • Hajtó Péter győri önkormányzati képviselő, aki 2019-ben szerzett mandátumot a Fidesz-KDNP színeiben. Az ő családi cége, a Hafe-Hungary Kft. vette meg a fürdőt két részletben a barcsi vállalkozótól. Hajtó kifejezetten keresi a nyilvánosságot, több közös fotón szerepel olyan sztárokkal, mint Korda György és felesége vagy Pápai Joci popénekes. A tavaszi országgyűlési választás előtt megafonos háttérrel pózolt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, és Orbán Viktor miniszterelnökkel is készült már közös fotója.
  • Kuti Balázs vállalkozó, reklámszakember. Ő volt az, aki korábban megvásárolta a fürdőt, ám az adásvételi szerződést a kormányhivatal szabálytalanságra hivatkozva érvénytelenítette. Kuti korábban lapunknak azt nyilatkozta, hogy el fog indulni a fürdő értékesítésére augusztusban kiírt pályázaton, mégsem tette, viszont baráti kapcsolatot ápol az új, fideszes tulajdonossal.
  • Popovits Frigyes, a fürdőt üzemeltető cég Thermál-Fürdő Kft. új ügyvezetője. Ő már Kuti idején szerepet vállalt a fürdő életében. Amikor tavaly áprilisban ott jártunk, a fürdő gondnokaként és gépészeként mutatták be, a helybéliek Kuti ügyintézőjeként, jobbkezeként hivatkoztak rá. Elmondása szerint búvár szakoktató, Kuti Balázst gyerekkora óta ismeri. Amint kiderült, közös cégük is van, most Hajtó Péter mellett vállal ügyvezetői feladatot.
Farkas Norbert / 24.hu Kuti Balázs

A csokonyavisontai fürdőt a múlt század ötvenes éveiben kezdték fejleszteni, miután fosszilis energiahordozók után kutatva végül is jó minőségű termálvizet találtak a településen. Az utóbbi években a fürdő súlyos veszteségeket termelt az önkormányzatnak, a kaput azonban a koronavírus-járvány tette be. A fürdőt évek óta próbálják értékesíteni. Legutóbb 2021-ben akadt jelentkező, Kuti Balázs több százmilliós fejlesztést, befektetők bevonását, vízilabdás sportközpont létrehozását ígérte a településnek.

A választási kampány hajrájában, tavaly tavasszal alapkőletétel is volt Szászfalvi László, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnöke (a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje 2019-ben) és Gáll Péter, a szövetség volt főtitkára jelenlétében. A Kuti és az önkormányzat között megkötött adásvételi szerződést a kormányhivatal májusban semmisnek nyilvánította, mivel 25 millió forintos értékhatár fölött nyilvános pályázaton kellett volna értékesíteni a fürdőt, ilyet azonban nem írtak ki.

Az augusztusban végül kiírt pályázatra csak a Barcsra bejegyzett Bau-Lizéna Kft. jelentkezett A pályázatot szeptemberben az önkormányzat eredményesnek nyilvánította, egyben bejelentette, hogy a fürdő a felújítások és fejlesztések érdekében átmenetileg bezár. A cég és az önkormányzat október 3-án írta alá az adásvételi szerződést. Eszerint a fürdő 440 millió forint értékben került eladásra az alábbi konstrukció szerint:

  • az első árrész 8 millió forint, melybe beleszámítják a pályázati csomag megvásárlásakor kifizetett 3 millió forintos biztosítékot.
  • A második árrész nagyjából 126 millió forint, amit határidő nélkül, adósságrendezés címen rögzítettek. Magyarul ez az az összeg, amit a cég a fürdő beszállítói követeléseire, a felhalmozott köztartozásokra és egyéb adósságokra fordít.
  • A harmadik árrész 300 millió forint, ami azonban a vevőnél marad, ebből kezdi el hatvan munkanapon belül a fürdő műszaki helyreállítását. Ezt az árrészt a szerződés szerint akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a fürdő újranyit.
  • A negyedik rész körülbelül 6 millió forint, amit a vevő akkor fizet meg, ha a tranzakciót a kormányhivatal jóváhagyta.

Október 11-én a Bau-Lizéna Kft. eladta a fürdőt üzemeltető cég nyolcvan százalékos üzletrészét a Hafe-Hungary Kft.-nek, Hajtó Péter családi cégének. A maradék húsz százalékról a két cég november 21-én állapodott meg, így került a fürdő egésze a pályázaton nyertes vállalkozótól a győri fideszes képviselő és családja kezébe.

Hajtó Péter / Facebook Hajtó Péter

Szerettük volna megtudni, hogy az építési vállalkozó, Zömbik Imre miért pályázott a fürdőkomplexumra, és miként született meg a döntés, hogy szinte azonnal további is adja azt, de a 24.hu-nak azt mondta, egyik kérdésre sem kíván válaszolni.

Az eredeti adásvételi szerződésnek legalább két, figyelemre méltó pontja van. Az egyik, hogy a legnagyobb, 300 millió forintos vételárrészt valójában ki sem kell fizetni, mert azt a vevőnek a fürdő műszaki fejlesztésére kell fordítania. Ezt a konstrukciót a fürdő ügyeit jól ismerő, ám névtelenséget kérő forrásunk így írta le:

Ez olyan, hogy ön megveszi tőlem az én házamat, és utána én a 70 százalékát a vételárnak visszaadom, hogy a saját hasznára újítsa fel azt a házat, amit tőlem megvett.

A másik különös pontja a szerződésnek, hogy a 300 milliót a felek abban az esetben tekintik kiegyenlítettnek, ha a fürdő a szeptemberi bezárást követően újranyit. Forrásunk úgy látja, hogy ez a feltétel a december 16-i újranyitással teljesült is, vagyis ezzel a vételárrész a fürdő érdemi műszaki rekonstrukciója nélkül került elismerésre.

Farkas Norbert / 24.hu Harasztia Attila

Harasztia Attila polgármester ezt másképp látja. Szerinte egyelőre csak részleges nyitásról van szó. Az újranyitást ünneplő sajtótájékoztatóról szóló videóban el is hangzik: a fürdő szolgáltatásai – két belső medence, masszázs, szauna és gyógykezelések – csak a hét második felében érhetők el, a hétfő, a kedd és a szerda továbbra is a felújításoké. A polgármester szerint a szerződésből egyértelműen kiderül, hogy az újranyitás alatt a 2023 májusára tervezett teljes újranyitást kell érteni. Állítólag akkorra van esély a 300 milliós felújítás befejezésére.

A szerződés azonban a háborús vészhelyzetre és a gazdasági világválságra hivatkozva a teljes újranyitás végső határidejét 2028. május 31-ben határozza meg.

Amikor a Bau-Lizéna Kft. továbbpasszolta a nyolcvan százalékos üzletrészt a fideszes képviselő cégének, akkor a szerződésben a 300 millió forintra vonatkozóan ugyanezeket a feltételeket rögzítették.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a csokonyavisontai termálvíz „Európa második legjobb minőségű termálvize”, ezt azonban semmilyen általunk ismert adat nem támasztja alá. Az eredeti adásvételi szerződés alapján ennek éppen az ellenkezőjére lehet következtetni. A szerződés szerint ugyanis a fürdő 2022. októberi állapotában „kritikus egészségügyi és baleseti kockázatot” jelentett.

Ennek fényében megkérdeztük az új tulajdonost – bár a cég édesanyja nevén van, a politikus készséggel nyilatkozott a témában –, milyen fejlesztéseket hajtottak végre a részleges újranyitás érdekében. Hajtó Péter szerint a fürdő számára a termálvíz „nem megfelelő”, a működtetésre alkalmatlan összetétele jelentett rendkívüli problémát. A vizet arzénmentesíteni kellett, mostanra azonban minden szükséges hatósági engedély rendelkezésre áll. Azt is elismerte, hogy a tulajdonosváltás valóban gyorsan zajlott, ennek oka, hogy amikor „be akartak, be kellett szállniuk”, akkor az üzletrész nyolcvan százalékát megvásárolták, de kötöttek egy opciós szerződést is a maradék megvételére, később pedig ezt érvényesítették. Közölte azt is, hogy a Bau-Lizéna Kft.-re kivitelezőként a későbbiekben számítanak.

Megkérdeztük azt is, miért nem pályáztak ők maguk a fürdő megvételére, és miért volt szükség a Bau-Lizéna Kft. közbeiktatására. A vállalkozó erre azt mondta, a cégüket eredetileg nem érdekelte a fürdő. A pályáztatás során kereste meg őket a Bau-Lizénia Kft. ügyvezetője, és külsősként csatlakoztak a befektetéshez. Hajtóék cégének nincs mindennapos tapasztalata fürdőüzemeltetésben. Mint mondta, rendezvényszervezéssel foglalkoznak, de vannak fémipari érdekeltségeik is. Családi cégük mindig is a többlábon állás híve volt, és keresik a befektetési lehetőségeket – mondta. Annyit elárult azonban, hogy másfél éven át üzemeltetési igazgatóként tevékenykedett a győri önkormányzat uszodát üzemeltető cégében. Ez szerinte viszont „valamelyest más lapra tartozik”.

Farkas Norbert / 24.hu A gyógy- és strandfürdő Csokonyavisontán 2022. április 20-án.

A polgármester lapunknak azt mondta, hogy Hajtó Péter már akkor megjelent a fürdő közelében, amikor az önkormányzat a Bau-Lizénia Kft.-vel megkötött adásvétel gyakorlati teendőit intézte.

Az ügy további érdekessége, hogy a fürdőt korábban szabálytalanul megvásároló Kuti Balázs és Hajtó Péter között is kimutatható üzleti kapcsolat. Kutinak éppen a fürdő címére volt bejegyezve egy vállalkozása, a Berkoling Zrt., amelyből 2022 szeptemberében szállt ki, az új tulajdonos-vezérigazgató pedig Hajtó Péter lett. Szintén különös, hogy Kuti Balázs, Hajtó Péter és a fürdő új ügyvezető igazgatója, a korábban Kuti helyi embereként bemutatott Popovits Frigyes is üzleti kapcsolatban áll egy Port Adria Kft. nevű cégen keresztül, mely Kuti állandó lakcímére van bejegyezve.

Hajtó Péter megerősítette, hogy együtt dolgozik Kutival, akivel baráti a kapcsolata, és a fürdő jövőbeli működtetésében is számít rá alkalmazottként. Beszélgetésünk során megemlítette azt is, hogy a fürdő fejlesztéséhez további befektetők bevonását látja szükségesnek, minthogy a fejlesztési koncepció teljes megvalósításához nagyjából 500 millió forintra van szükség.

Tavaly tavasszal, amikor a fürdő eladásáról írtunk, szóba került, hogy a fürdőbe a Magyar Vízilabda Szövetség is beszáll 300 millió forint tao-pénzzel. Tao-támogatásra azonban csak olyan sportegyesület jogosult, amely már legalább két éve teljesíti ennek feltételeit. Ilyen sportegyesület Csokonyavisontán ugyan nincs, de a decemberi sajtótájékoztatón kiderült: a gyógyfürdő jövőjét a sződligeti székhelyű, profi vízilabdával foglalkozó Aquaworm Nonprofit Kft.-vel együttműködésben képzelik el az új tulajdonosok.

Farkas Norbert / 24.hu

A cikkünk megírásában közreműködött Vitéz F. Ibolya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik