Belföld

Mérgében állóra fékezte a kocsiját egy sofőr az utánfutós kocsi előtt

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Közúti veszélyeztetés miatt állítja bíróság elé a Kecskeméti Járási Ügyészség azt a férfit , aki röviddel azután, hogy nagy sebességgel közlekedve egy utánfutós jármű sofőrjével közlekedési vitába keveredett, hirtelen állóra fékezett előtte, miután megelőzte. A megelőzött jármű sofőrje félrerántotta a kormányt és így el tudta kerülni az ütközést, de az utánfutója lekapcsolódott és az oldalára dőlt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a terhelt jó látási viszonyok között közlekedett tavaly novemberben Kiskunmajsa lakott területén kívül. Egy másik férfi az út mellett állt a járművével és lassító mozdulatokat tett a karjával, hogy a nagy sebességgel hajtó vádlottat lassabb tempóra késztesse. Ezen a másik sofőr felháborodott.

ugyeszseg.hu

Röviddel a konfliktus után, az úton visszafelé haladva a vádlott felismerte az előtte közlekedő pótkocsis járműben a korábban neki integető autóst. Ezért miután megelőzte, hirtelen, indokolatlanul lefékezett előtte, hogy megleckéztesse. Az ütközés elkerülése érdekében a sértett félrerántotta a kormányt és az útpadkára lehaladva megelőzte az időközben állóra fékező autóst, majd az úttestre visszatérve, a baloldali sávba sodródott, miközben a pótkocsija lekapcsolódott és az oldalára dőlt.

A járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt. A büntetőfékező sofőr, amikor látta kiszállni a másik autóst, akkor megfordult és elhagyta a helyszínt. Az ügyészség büntetővégzésben meghozandó felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbüntetést kért a közúti veszélyeztetés bűntettével vádolt férfire azzal, hogy tiltsák el a járművezetéstől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik