Belföld

Holnap kiderül, mekkora volt a novemberi infláció, a szakértők szerint 22 százalékig meg sem állunk

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

22 százalékos inflációt várnak novemberre a Portfolio által megkérdezett elemzők. A hetekben a jegybank alelnöke is jelezte, hogy az élelmiszerárak emelkedése miatt, akár a várakozásokon felüli is lehet a novemberi inflációs mutató, hiszen annak a kategóriának már októberben 40 százalékkal emelkedett az ára, és a jelek szerint a nyári aszály, a gyenge forint, valamint a magas világpiaci nyersanyagárak még tovább hajthatják fel.

Az Erste Bank elemzője kiemeli:

alapvetően az élelmiszerek további drágulása hajtotta az inflációt, és habár a tojás és burgonya ársapka alá kerülése már megjelenhetett a novemberi statisztikában, feltehetően a többi élelmiszer-termékek (sajt, tej, pékáru) drágulása ezt ellensúlyozza. Októberben az élelmiszerek ára  40,0 százalékkal emelkedett, az összes termék közül a legjobban a tojás ára drágult (87,9 százalék), azonban nem sokkal később a kormány a tojásra és az étkezési burgonyára árstopot vezetett be.

A Századvég Konjunktúrakutató szakembere is egyetért abban, hogy mindez még nem fog megjelenni a novemberi adatokban, ugyanis ennek a két terméknek a súlya kicsi a teljes kosárban. Kiemeli: a szigorú kamatkörnyezetnek és a fogyasztás visszaesésének köszönhetően már közel van az inflációs pálya csúcsa.

Az ING elemzője szerint a szolgáltatók költség-áthárítási ereje is lassan mérséklődhet. Ezzel kapcsolatban az Eurostat felmérését idézte fel: míg hosszú éveken keresztül a szolgáltatócégek legnagyobb problémája a munkaerő hiánya volt, addig a 2022 negyedik negyedévére vonatkozó felmérés már arról számolt be, hogy a növekedést akadályozó legfőbb tényező a kereslet hiánya.

A szakemberek szerint 2023 őszén csökkenhet 10 százalék alá az inflációs ráta.

Az infláció jövőbeli alakulása szempontjából már hónapok óta kulcskérdés volt az árstopok fenntartása. Egészen eddig a szakértők arra számítottak, hogy 2023-ig nem lesz változás ebben, azonban az elmúlt napok pánikvásárlásai után nem meglepetés a kormány kedd esti bejelentése. Az elemzők becslése szerint az árstop megszűnése önmagában 2 százalékpontos ugrást jelenthet az inflációban, így ha az élelmiszerek esetében marad az intézkedés, a magasabb üzemanyagárakkal akkor is

25 százalék körül tetőzhet az infláció.

Múlt héten Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az inflációról elmondta, hogy az a következő egy-két évben is velünk maradhat, de aztán le fog csengeni, viszont addig el fogunk érni egy 25 százalék körüli szintre. Hozzátette: mivel a 18 százalékos kamat extrém magas, joggal bízhatunk abban, hogy az infláció ezen a szinten fog tetőzni.

Kapcsolódó
Így állunk az árstop eltörlése után az európai üzemanyagár-mezőnyben
Benzinből és gázolajból is a 15. legolcsóbbak vagyunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik