Belföld

Hiába a súlyos nyomozati állítások, Rogán Antal kabinetfőnökéről szó sem esik a Schadl-ügy vádiratában

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Bár a nyomozati iratok szerint Schadl György egyetemi vizsgákat intézhetett Nagy Ádámnak, ez hiányzik a vádiratból, ahogy az is, hogy a végrehajtók elnöke kék villogóval járt a buszsávban, és ki akart rúgatni egy bírót. Az ügyészség hallgat az ügyben.

Miközben hét pontban egy sor bűncselekménnyel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, valamint Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt és társaikat, a vádemelésből több olyan súlyos részlet is kimaradt, ami a nyomozati iratokban még szerepelt.

A 24.hu birtokába került vádiratban egyetlen szó sem szerepel például Nagy Ádámról, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal kabinetfőnökéről. Pedig a nyomozati anyagok – amelyeket a 444.hu ismertetett – részletesen foglalkoztak azzal, hogy feltehetően Schadl György segített Nagynak a jogi diplomához szükséges vizsgák teljesítésében. A KNYF az egyik ilyen esetről azt írta:

Nagy Ádám ott sem volt a vizsgán, sőt a nyomozati adatok szerint még a PTE Neptun-rendszerében is Schadl intézhette a jelentkezését a vizsgára.

A nyomozás adatai szerint Schadl több tanulmányi akadály leküzdésében segédkezett Rogán Antal kabinetfőnökének. Például amikor Nagy Ádám jogszociológiából vizsgázott, akkor a végrehajtók elnöke és a Pécsi Tudományegyetem dékáni hivatalának vezetője, Kovács Béla már előző este egyeztetett, majd Schadl reggel ismét felhívta Kovácsot, mondván, a hallgató csak most szembesült azzal, hogy a vizsga – amelyen később átment – szóbeli.

A nyomozati anyagok szerint Nagy Ádám olyan tárgyairól is egyeztetett Schadl és Kovács, melyek esetében gyakorlati jegy volt. A lehallgatási jegyzőkönyvek alapján Kovács ezzel kapcsolatban azt mondta Schadlnak, hogy „intézés alatt”. A nyomozati dokumentumok kitérnek arra is, hogy Nagy Ádám nemzetközi jog vizsgájára csak június 17-18-ára volt időpont, de ő június 16-áig be se jelentkezett arra. A problémát fokozta, hogy a Fidesznek akkor frakcióülése volt, ezért Schadl szerint Nagy, ha akart, se tudott volna vizsgázni.

A Központi Nyomozó Főügyészség a büntetőeljárás indoklásában azt írta:

Schadl György Mészáros Pál Emil tanársegéd segítségével és közreműködésével elérte, hogy Nagy Ádám a Nemzetközi jog I. vizsgát sikeresen teljesítse. Az online felületen teljesíthető vizsgát Nagy Ádám helyett feltehetően egy, a tanársegéd által beszervezett PhD-hallgató teljesítette.

Az, hogy Nagy Ádám ügye nem került bele a vádiratba azért is érdekes, mert az említett tanársegéd a vizsgáztatási jogát az eset után felfüggesztették, Mészáros Pál Emil pedig – a Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánja, Fábián Adrián tájékoztatása szerint – azt mondta: anyagi haszna nem származott a segítségnyújtásból, baráti szívességet tett, amit már nagyon megbánt. Noha ezt beismerésként is lehet értelmezni, Mészáros Pál Emil lapunknak később azt írta, nem tett elismerő nyilatkozatot a vizsgaszabályzat megszegésével kapcsolatban, az egyetem belső vizsgálata alapján pedig „nem volt megállapítható egyetemi vizsgákkal kapcsolatos visszaélés vagy egyéb szabálytalanság”.

A nyomozati iratok Nagy Ádám ügye mellett arra is kitértek, hogy végrehajtók és Völner Pál egyik rokonának levizsgázása ügyében is közreműködhetett Schadl György, de a vádiratban már ez sem szerepel, és a hírbe hozott Szegedi Tudományegyetem és Pázmány Péter Katolikus Egyetem szerint sem befolyásolták náluk a vizsgák eredményét.

Szintén hiányzik a vádiratból, hogy Schadl György kék villogót használt autóján, hogy a buszsávban is tudjon haladni autójával, ami egy Skoda Suberb volt. Schadl cége vette, de átadta üzemeltetésre egy magán-mentőszolgálatnak, pontosabban egy közhasznú nonprofit kft.-nek. A mentőszolgálatnak volt saját járműve, a Skoda papíron annak a tartaléka volt, így került rá kék villogó. Schadl jogellenesen használta a megkülönböztető jelzést, a nyomozati irat szerint rendszeresen.

Arra sem tér ki a vádirat, hogy Schadl ki akart szorítani egy másik végrehajtót a praxisából, de úgy érezte, hogy egy bíró akadályozza ebben, ezért bosszúhadjáratot indított ellene, és a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján elérte, hogy az igazságszolgáltatás legfelső szintjén is fogadják. Schadl találkozott a Fővárosi Törvényszék elnökével, Tatár-Kis Péterrel, aki közölte vele, hogy a bírót nem lehet kirúgni, de diszkomfortossá lehet tenni az életét, és a csoportvezetői megbízását is vissza lehet vonni.

Mivel nem világos, hogy ezek az ügyek miért nem szerepelnek a bíróságra benyújtott vádiratban, megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget. Érdeklődtünk a többi között arról, hogy Rogán Antal kabinetfőnökét kihallgatták-e, azonban nem kaptunk érdemi válaszokat. A főügyészség azt írta: az ügy bírósági szakban van, így az eljárásról az október 24-én kiadott közleményükön túl további információ nem adható.

A 24.hu az ügyben készült vádiratot cikksorozatban mutatta be. Ebből kiderült, hogy

  • a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kitelefonált a börtönből, hogy felesége és apja béreljenek széfet, és rejtsék el azt a csaknem 110 millió forint értékű luxusórát és ékszert, amit addig nem foglaltak le a hatóságok. Ezért Schadl György apját és feleségét is pénzmosással vádolják.
  • A vádiratból tudható az is, hogy vádalkut kötött az ügyészséggel Schadl bizalmasa, aki Excel-táblában vezette a kenőpénzek kifizetését, így a Völner Pálnak juttatott összegeket is.
  • Továbbá leltároztuk a Völner családnál lefoglalt vagyontárgyakat, köztük a volt államtitkár fiának tűzpiros Porschéját.
  • Beszámoltunk arról is, hogy a vádirat szerint az ügy harmadrendű vádlottja – Schadl György barátja – kicsalt 200 ezer amerikai dollárt egy oktatási intézmény képviselőjétől, azt állítva, hogy csecsen emberrablók tartják fogva.

Az ügyészség Schadl Györgyre tíz, Völner Pálra nyolc év börtönt kért beismerés esetére. Előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik