Belföld

Schadl György kitelefonált a börtönből, hogy felesége és apja rejtse el luxusóráit és az ékszereket

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Az ügyészség szerint a végrehajtói kar elnöke a börtönből kitelefonálva kérte meg feleségét és rajta keresztül apját, hogy csaknem 110 millió forintnyi luxusórát és ékszert helyezzenek el egy széfben, hogy azokat ne tudják lefoglalni a hatóságok. A 24.hu által megismert vádirat szerint erre az ügyészség is rájött, ezért Schadl György feleségét és apját is a vádlottak padjára ültetik pénzmosás miatt.

Csaknem 110 millió forint értékű ékszer és luxusóra elrejtéséről próbált meg gondoskodni a börtönrácsok mögül Schadl György. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar több mint egy éve letartóztatásban ülő elnöke ezzel feleségét és apját is bajba sodorta, ugyanis ellenük is vádat emeltek – derült ki a 24.hu által megismert vádiratból.

Schadl és 21 társa – köztük Völner Pál volt igazságügyi államtitkár – ellen októberben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt. A vádhatóság szerint a végrehajtói kar elnöke 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a Völnerrel kialakított korrupciós kapcsolata révén. A nyomozás során még 880 millió forintról volt szó.

A büntetőeljárás során Schadlnál és a szintén végrehajtóként dolgozó feleségénél a jelentős mennyiségű pénz mellett számtalan vagyontárgyat foglaltak le a hatóságok, ám a vádirat szerint akadtak olyanok, melyeket megpróbáltak elrejteni a nyomozók elől.

A házaspárnál 2021 novemberében tartottak házkutatást, közvetlenül azután, hogy elfogták őket a Liszt Ferenc repülőtéren, ahonnan diplomata útlevéllel utaztak volna külföldre. A tartózkodási helyük átkutatása során a házaspár hálószobájában található páncélszekrényből és egyéb berendezési tárgyakból ékszerek és órák kerültek elő. Ezeket akkor nem foglalták le a nyomozók, mert az eljárás akkori szakaszában erre nem volt lehetőség. A vagyont csak november végétől kezdte el zár alá venni a Készenléti Rendőrség irányítása alatt álló Vagyon-visszaszerzési Hivatal.

Az egymás után lefoglalt értéktárgyakról Schadl is értesült a börtönben, mert a foglalásról szóló határozatokat neki is megküldték.

A vádirat szerint Schadl György – a letartóztatása idején számára biztosított – telefonon megkérte a feleségét és rajta keresztül az apját, hogy egy bankfiókban béreljenek széfet, és ott helyezzék el a korábban le nem foglalt órákat és ékszereket.

A vádirat szerint Schadl felesége és apja – tudva arról, hogy az órák és ékszerek büntetendő cselekményből származnak – eleget tett a kérésnek: egy Bartók Béla úti bankfiókban széfet béreltek, és elhelyezték ott a csaknem 110 millió forint értékű ékszert és luxusórát. A trezort Schadl apja nevére bérelték ki, de Schadl feleségének is volt hozzáférése. A vád szerint erre azért volt szükség, hogy az órákat és az ékszereket ne lehessen a végrehajtói kar elnökéhez kötni, és meghiúsítsák azok lefoglalását.

A történtekre viszont rájött az ügyészség is, és emiatt Schadl György felesége és édesapja ellen is vádat emelt.

Mindkettőjüket különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolják,

előbbit tizenhetedrendű, utóbbit tizennyolcadrenű vádlottként. Az ügyészség azt indítványozta, hogy beismerés esetén a bíróság Schadl György feleségét ítélje két év, végrehajtásban öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 50 millió forint pénzbüntetésre. Apjára ugyanezt a büntetési tételt kérte az ügyészség, ám mellékbüntetésként csak 5 milliót forint pénzbüntetést indítványozott.

A Schadlék által széfbe rejtett majdnem 110 millió forintot érő ékszereken és órákon kívül további jelentős vagyont zároltak a hatóságok a végrehajtói kar elnökétől. Lefoglaltak

  • több mint tízmillió forintnyi valutát,
  • egy 7,5 millió forint értékű Breguet karórát,
  • 174,5 millió forintot, amit Schadl bankszámláján zároltak,
  • feleségével közös cégének üzletrészét,
  • nyolc belvárosi lakást,
  • négy vidéki házat, köztük egy siófoki nyaralót,
  • három budapesti üzlethelyiséget,
  • két pincét,
  • továbbá egy szentendrei telket.

Mint ismert, a vádirat lényege az, hogy a végrehajtói kar elnöke 2018 májusát megelőzően korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal. Ennek keretében Schadl jogtalan előnyként rendszeresen pénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott át a fideszes politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Az ügyészség szerint Schadl vezetői pozíciójából, valamint a Völnerrel fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyásra hivatkozva hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy egészében visszakérte tőlük. Ezzel a vádiratban foglaltak szerint 924 milliós illegális jövedelemre tett szert.

Az ügyészség Schadl Györgyre tíz év, míg Völner Pálra nyolc év börtönt kért beismerés esetére.

Kapcsolódó
Nem számít távollétnek, hogy börtönben ül, ezért nem rúgják ki a végrehajtók elnökét
Egy évben 275 napot hiányozhat egy végrehajtó, de a csaknem egy éve börtönben ülő Schadl György esete más.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik