Videó

„Nem vagyok közszereplő!” – videón a volt polgármester, aki elnöki kegyelemmel kerülheti el a börtönt

Feldúltan utasította el kérdéseinket Balmazújváros öt év börtönbüntetésre ítélt volt polgármestere, akit arról próbáltunk megkérdezni kedden a Debreceni Járásbíróságon, hogy milyen indokok alapján részesült köztársasági elnöki kegyelemben.

Veres Margitot 2018-ban ítélték jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre hivatali vesztegetés miatt, mégsem kellett egy percet sem rács mögött töltenie. A 24.hu információja szerint Áder János – kevéssel államfői mandátumának lejárta előtt – kegyelmet adott neki. Erről árulkodik az a körülmény is, hogy a volt városvezető korábban perújítási kérelmet nyújtott be a bíróságra, hogy igazát bizonyítsa, ám azt június elején – nem sokkal Áder leköszönése után – visszavonta.

Bár Veres Margit tisztázhatta volna kegyelmi ügyének körülményeit, helyette azt hajtogatta, hogy nem közszereplő. Igaz, ennek ellenére elkísérte egy „sajtóreferens”, Menyhért Mészáros László, a Kacsa Magazin és a Fullánk című revolverlapok szerkesztője, aki a Magyar Narancs cikke szerint a Balmazért! című lapot is szerkesztette Tiba István fideszes országgyűlési képviselő megbízásából.

A bíróságon Veres Margit oldalán egyébként feltűnt Tiba István is, aki szintén érintettje volt a Veres elítélésével zárult büntetőeljárásnak, de már a nyomozati szakban kikerült az ügyből, ellene nem emeltek vádat, és ő röviden válaszolt is kérdéseinkre.

Kapcsolódó
Titokban kaphatott kegyelmet az öt év börtönre ítélt volt balmazújvárosi polgármester
Veres Margitot hivatali vesztegetés elfogadása miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre, ám szabadlábon várhatta ki, hogy az államfő döntsön a sorsáról.
Legfrissebb videók
Olvasói sztorik