Belföld

Titokban kaphatott kegyelmet az öt év börtönre ítélt volt balmazújvárosi polgármester

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Veres Margitot 2018-ban hivatali vesztegetés elfogadása miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre, ám szabadlábon várhatta ki, hogy az államfő döntsön a sorsáról. Minden jel szerint Áder János – mandátumának lejárta előtt – kegyelmet adott neki.

Minden jel szerint köztársasági elnöki kegyelemben részesülhetett Veres Margit volt balmazújvárosi polgármester, akit 2018-ban öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság vesztegetés elfogadása miatt, ám azóta sem vonult börtönbe – értesült a 24.hu.

Információink szerint a volt városvezető egyike annak a hat szerencsésnek, akiknek Áder János államfői hivatali idejének utolsó hónapjaiban kegyelmet adott. A hvg.hu korábbi közérdekű adatigényléséből derült ki, hogy mielőtt Novák Katalin átvette az elnöki hivatalt, Áder elé 173 kegyelmi kérvény került, amiből 167-et elutasított, hat embernek viszont megkegyelmezett.

Az biztosan állítható, hogy Veres Margit kegyelmi kérvényét elbírálták, mert Novák Katalin államfői hivatala a napokban arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy a köztársasági elnök előtt nincs olyan függő kegyelmi ügy, ami hivatalba lépését megelőzően érkezett volna. Márpedig a volt polgármester már évekkel ezelőtt benyújtotta kérvényét, magyarán, azt már biztosan el kellett bírálni. Ugyan a kegyelmi kérvény önmagában nem lett volna halasztó hatályú – tehát Veres Margitnak börtönbe kellett volna vonulnia –, de az Igazságügyi Minisztérium volt parlamenti államtitkára, az azóta szintén vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál a büntetése elhalasztásáról határozott.

A Köztársasági Elnöki Hivatal a személyes adatok védelmére tekintettel azt nem árulta el, hogy Veres valóban kegyelmet kapott-e. Kerestük Áder Jánost is az általa létrehozott Kék Bolygó Alapítványon keresztül, ám nem válaszolt kérdéseinkre.

A kegyelmi kérvény elbírálásáról azt a bíróságot is értesíteni kell, ahol korábban megkezdődött a büntetőügy, ezért a Debreceni Törvényszéknél is érdeklődünk a volt városvezető ügyében. A bíróság azt közölte: „a folyamatban lévő kegyelmi ügyekről, illetve a meghozott kegyelmi döntésekről a kézbesítés szabályaira, valamint a személyes adatok védelmére figyelemmel nem adható tájékoztatás.”

Természetesen kerestük Veres Margitot is nyilvános telefonszámán, ám nem tudtuk utolérni, ügyvédje viszont nyilatkozott lapunknak. Rácsai Lajos elmondta, beszélt ügyfelével, ám nem kapott felhatalmazást arra, hogy bármilyen részletet közöljön. Az ügyvéd ugyanakkor azt elismerte, hogy a volt balmazújvárosi polgármester szabadlábon van.

Él, dolgozik, mozog

– fogalmazott, hozzátette azonban, hogy Veres a közszereplést befejezte, ezért nem is kíván semmilyen formában megnyilvánulni. Értesülésünket, miszerint Veres Margit kegyelmet kapott, az ügyvéd nem cáfolta.

Az, hogy továbbra is szabadlábon van a volt polgármester, azért fontos körülmény, mert ha elutasították volna kérvényét, könnyen lehet, hogy már börtönbe kellene lennie, hiszen Áder János május 9-én töltötte utolsó hivatali napját. Elutasítás esetén csaknem öt hónap alatt Veres feltehetően már megkapta volna a behívóját a börtönbüntetés megkezdésére.

Mindezeken felül még egy kulcsfontosságú körülmény árulkodik arról, hogy Veres Margit kegyelmet kapott Áder Jánostól. A volt polgármester korábban perújítási kérelmet nyújtott be a bíróságra, hogy igazát bizonyítsa. Kérelme alapján idén január elejétől büntetőeljárás volt folyamatban a Debreceni Ítélőtáblán, azonban a bíróság kérdésünkre azt közölte, hogy

Veres Margit ügyvédje a perújítási kérelmét június 2-án visszavonta.

Azaz kevesebb mint egy hónappal Áder János utolsó hivatali napját követően Veres már nem akart küzdeni az igazáért. Márpedig, ha a kegyelmi kérvényét elutasították volna, és börtönbe kellene mennie öt évre, aligha volna logikus lépés a perújítási kérelmet visszavonni.

Mint arról több cikkben is beszámoltunk, Veres viselkedése az elítélése óta mindvégig arra utalt, nem számít rá, hogy börtönbe kell majd mennie. A volt polgármester azóta több mint 8,5 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást vett fel, céget alapított, és kulturális eseményeken is részt vett. 2019 karácsonya előtt például a hajdúnánási városbálon mulatott többek közt Tiba István fideszes országgyűlési képviselő és Jakab István Magosz-elnök, parlamenti alelnök társaságában. Korábban Romániában, Csíkszentdomokoson Kövér László társaságában tűnt fel, ahol az Országgyűlés csapata és a székelyföldi önkormányzati képviselők barátságos labdarúgó-mérkőzését tartották.

A Fidesz parlamenti képviselőjének szánták a pénzt

A 2018-ban jogerősen elítélt Veres Margit elleni vádirat szerint a volt polgármester 2012-ben még jegyzőként fogadott el 400 ezer forintot és egy gépkocsit egy vállalkozótól, aki az általa épített rendezvénycsarnokhoz szeretett volna 180 millió forint állami támogatást szerezni. Balmazújváros ebben az évben 450 millió forint állami támogatási kerettel gazdálkodott. Veres a támogatandó beruházásokról szóló döntéskor arra utalt, hogy a kormány szándéka szerint a megítélt támogatásból 180 milliót éppen arra a rendezvényközpontra kell fordítani, amire a vállalkozó állami támogatást szeretett volna. Ráadásul ezt a valótlan állítást az akkor megtartott képviselő-testületi ülésen Tiba István akkori polgármester is megismételte. A testület elfogadta az előterjesztést, és 2013 augusztusában már át is adták a rendezvényközpontot.

 

Mivel a nyomozók ekkor már szinte mindent tudtak az ügyben a lehallgatott telefonbeszélgetésekből, így nem sokkal később gyanúsított, majd vádlott lett Veres Margit és a vállalkozó. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Veres 2013-ban egy fiktív adásvételi szerződéssel jelentősen a valós értéke alatt vett meg egy autót az üzletember cégétől, és ezzel megvalósult a hivatali vesztegetés. Azt viszont már nem látta kétséget kizáróan bizonyítottnak a másodfokú bíróság, hogy az akkori jegyző ötmillió forintot is átvett, amiből ő 400 ezer forintot kapott. Ez azért különös, mert a lehallgatott beszélgetésekből, Veres és Tiba vallomásából kitűnt, hogy Veres 400 ezer forintot kivett a vállalkozó által Tibának küldött borítékból.

 

Tiba István, Balmazújváros akkori polgármestere már a nyomozati szakban kikerült az ügyből, ellene nem emeltek vádat. Pedig azt Tiba is elismerte, hogy a vesztegetésért elítélt vállalkozó neki szánta azt az 5 millió forintot, amiből Veres Margitnak is jutott. A kormánypárti képviselő azt állította, hogy kölcsönről volt szó.

 

Tibát 2014-ben – miután az országgyűlési képviselői mandátum összeférhetetlen lett a polgármesteri tisztséggel – függetlenként Veres Margit váltotta Balmazújváros élén. Megbízatása az ötéves szabadságvesztésről szóló ítélet jogerőre emelkedésével szűnt meg 2018-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik