Belföld

Baranyi Krisztina: Kárász Róbert hazudik, az ATV műsorvezetője úgy csúsztat, mint a szennymédia

Ráadásul az ATV szerint Kárász tényleg nem mondott igazat az egy héttel ezelőtti interjúval kapcsolatban.

Még mindig nem ért véget az egy héttel ezelőtti ATV-s vita utóélete: a mai nap fejleménye, hogy a csatorna szerint Kárász Róbert nem állított igazat a vitával kapcsolatban.

Emlékezetes: múlt pénteken Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester azt mondta az ATV Start című műsorában, hogy ha tudta volna, hogy a Pesti Srácok szerzője fogja kérdezni, nem ment volna be a műsorba. „Csodálom is, hogy ez a televízió egyáltalán beenged ebbe a stúdióba ilyen embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van, folyamatosan mindenféle gátlás nélkül hazudoznak és csúsztatnak” – tette hozzá Baranyi Krisztina. Akkor az ATV két műsorvezetője, Krug Emília és Kárász Róbert is igyekezett kisegíteni a Pesti Srácok munkatársát, és jobb belátásra bírni Baranyit, de nem jártak sikerrel: a műsor végül lement úgy, hogy Baranyi nem reagált a Pesti Srácok munkatársának egyetlen kérdésére sem.

A múlt heti esethez Kárász Róbert is hozzátette a magáét nemrég: egy kommentben – melyet a mandiner.hu mentett le – azt közölte, hogy tekintettel arra, „hogy többek közt én voltam a stúdióban, elmondhatom, hogy a polgármester asszony találkozott az élő adás előtt Szalai Szilárddal. Simán mondhatta volna, hogy ebben a beszélgetésben nem vesz részt.”

A 24.hu felhívta Baranyi Krisztinát, hogy megtudjuk, mi igaz abból, amit Kárász állít, mire a polgármester úgy reagált, hogy:

Kárász Róbert hazudik, az ATV műsorvezetője pontosan úgy csúsztat és torzít, mint a szennymédia propagandistái. Egyszerűen nem igaz, amit mond. Mélységesen felháborít Kárásznak ez a hazugsága.

Baranyi azt mondja, hogy a műsor előtt nem találkozott a Pesti Srácok munkatársával. „Már benn álltunk a helyünkön Krug, Kárász, illetve én, épp ment az interjú felkonferálása, amikor a Pesti Srácoknál dolgozó fiatalember is megérkezett az utolsó pillanatokban. 20–30 másodperc múlva indult is az interjú, minderre legalább féltucatnyi tanú van. Nem igaz, amit Kárász mond, nem találkoztam az illetővel a műsor előtt.”

Kárász Róbert egyébként hamarosan távozik az ATV-től. Korábban feltűnést keltett, hogy a választások előtt együtt pózolt a Megafon propagandistáival Szijjártó Péter külügyminiszter előadása után, de többször írtunk Kárász zavaros alapítványi ügyeiről is.

Az ATV kérdésünkre írt válaszából kiderül, hogy Kárász valóban nem állított igazat.

Kárász Róbert az ATV engedélye nélkül kommentált a Facebookon, és mivel a leírtak nem tükrözték a valóságot, a csatorna arra kérte, hogy törölje a megjegyzését

– írta a csatorna a 24.hu-nak.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik