Belföld

Belső hangra hivatkozik az esztergomi gyilkos, életfogytiglant kértek rá

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állítja bíróság elé a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azt a szlovák férfit, aki tavaly májusban úgy megvert egy szlovák asszonyt Esztergomban, hogy a nő belehalt a sérüléseibe.

dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy életfogytiglant kértek a vádlottra azzal, hogy ha váddal egyező beismerő vallomást tesz az előkészítő ülésen, akkor 25 év múlva bocsáthassák szabadlábra a leghamarabb feltételesen.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt mondta, hogy be volt drogozva, s a belső hangok mondták neki azt, hogy bántalmazza a nőt. 

A fiatalember és az asszony tavaly májusban a szlovákiai Párkányból Esztergomba ment, majd együtt járták a város utcáit. A kábítószer hatása alatt álló fiatal ismeretlen okból előbb veszekedést provokált, majd megragadta az asszony nyakát és több alkalommal az arcán, a fején, valamint a felsőtestén megütötte, majd úgy megtaposta, hogy a nő pár percen beül meghalt.

Ezt követően egy közelben található vízelvezető árokhoz vitte a nő holttestét, majd belegurította az árokba. Az igazságügyi elmeszakértő szerint beszámítható a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt fiatal.

A fiatalember egy nappal a brutális esztergomi gyilkosság előtt a főbérlőjét is agyonverte, majd egy kútba dobta Szlovákiában a gyanú szerint. Ebben az ügyben azonban a szlovák hatóságok állítják majd bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik