Élő Belföld

Ég a félelem! – Felgyújtották a tüntetők a tanároknak küldött fenyegető leveleket a Belügyminisztérum előtt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
  • Múlt hét szerda után most péntekre újabb pedagógussztrájkot hirdettek a szakszervezetek.
  • A munkabeszüntetésen kívül számos helyen különféle megmozdulásokat szerveztek, országszerte voltak élőláncok, flashmobok, sok helyen alig voltak gyerekek az iskolában. Budapesten és vidéken egyaránt voltak kiállások a szülők, diákok és a pedagógusok részéről.
  • Délután fél öttől a Hősök teréről indult a Diákok a Tanárokért tüntetése a Belügyminisztériumhoz. A tüntetésen több ezren voltak, a tiltakozók jelképesen elégették a tankerületek fenyegető leveleit.
  • A következő tüntetést október 23-án rendezik majd.

Kartonfiguraként lesz jelen Pintér Sándor a délutáni tüntetésen

Pintér Sándor is részt vesz a Diákok a Tanárokért mozgalom pénteki tüntetésén! – írták a szervezők csütörtöki tájékoztatásukban. A demonstráció délután fél ötkor kezdődik majd a Hősök terén, innen vonulnak majd a tiltakozók a Belügyminisztérium épületéhez.

Mindenki megmutathatja a kiállított karton Pintér bábúknak, hogy mit gondol a jelenlegi oktatási rendszerről, a kirúgott tanárok helyzetéről, a folyamatos megfélemlítésekről, ami most már nem csak a tanárokat érinti, hanem a diákokat is

– fogalmazott a szervező Diákok a Tanárokért ifjúsági szervezet.

A Tanítanékot sem hatotta meg Gulyás bejelentése

Nem sokkal korábban írtuk, hogy a Pedagógusok Szakszervezete szerint beetetés a tegnapi kormányinfón tett bejelentés a pedagógusok béremeléséről, és úgy tűnik, nincsenek egyedül véleményükkel. A Tanítanék Mozgalom Facebook-oldalán azt írta:

Gulyás Gergely: polgári engedetlenség nincs. Tanítanék: elég tanár, tisztes megélhetés, sztrájkjog nincs. Ezért lesz pénteken újra polgári engedetlenség!

Három iskola köré szerveznek élőláncot Ajkán

Péntek délután fél öttől szerveznek élőláncot három ajkai középiskola elé olvasónk beszámolója szerint. A rendezvény beszédekkel kezdődik majd, ezt követi az élőlánc megalkotásának kísérlete, ha nem lesznek elegen ehhez, akkor a résztvevők a három intézmény körül sétálnak majd.

Akcióznak a diákok Orbán Viktor volt iskolájánál

A Székesfehérvári Teleki Banka Gimnázium – ahová egykor a miniszterelnök is járt –  diákjai élőláncos szolidaritást szerveztek, olvasónk szerint dél körül kezdődik majd az akció, délután egykor pedig szintén élőlánccal készülnek, de akkor már a tankerület előtt.

Az akcióról készült transzparensen arra kérik a résztvevőket, öltözzenek feketébe, vigyenek fekete esernyőt, illetve írjanak üzeneteket a tankerületnek.

Élőláncot sztrájk követ a XVII. kerületben

A Budapest, XVII kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskolában csütörtökön élőlánccal hangolódtak a pénteki tiltakozásra, ezen olvasónk szerint néhány száz szülő, tanár és diák vett részt. Pénteken gördülő sztrájkot tartanak az intézményben, a szülőket megkérték, hogy ha megoldható, ne vigyék iskolába a gyerekeiket. A tanárok csak ismételni fognak az órákon, hogy egy távolmaradó diák se maradjon le semmiről.

Nosztalgikus alkatoknak

Vagy azoknak, akiknek már a régmúlt részét képezik a múlt szerdai események, de szívesen felidéznék, mi történt az október 5-i sztrájk napján: itt nézhetik vissza az akkori tudósításunkat, sztrájkkal, élőlánccal, tüntetéssel együtt.

Kapcsolódó
„Nézzétek, mekkora erőnk van” – tele volt a Kossuth tér tüntetőkkel
Elfoglalták a Margit hidat, aztán teljesen megtöltötték a Kossuth teret a demonstrálók, akik a tanárok mellett álltak ki. Este tíz után ért véget a tömegtüntetés.

Itt pedig az aznapról készült képgalériánkat nézhetik meg, fotókkal az összes fontos aznapi helyszínről:

Kapcsolódó
„Kapitány, kapitányom!” – így látták fotósaink a diák-tanár tüntetést
Élőlánc diákokkal, pedagógussztrájk, hídfoglalás, szolidaritási koncert és tüntetés.

Épp tegnap beszélt Gulyás Gergely „sosem látott béremelésről", milyen érdekes

A Pedagógusok Szakszervezete szerint annyira nem az: Totyik Tamás alelnök a Telexnek azt mondta:

Beetetés Gulyás Gergely bejelentése a pedagógusbérek emeléséről, mert még nincs megállapodás a kormány és Brüsszel között a pénzről.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése szerint egyébként jövőre 20,1 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben pedig 30 százalékkal kell emelni a pedagógusok bérét.

Az alelnök a lapnak úgy fogalmazott: „Hisszük, ha látjuk az ütemezést, de matematikailag akkor sem fog stimmelni az arány”. Nem tiszta számukra az sem, hogy a bejelentett három éves béremelési terv százalékai az alapbérre vagy az ágazati szakmai pótlékkal számított bérre vonatkoznak.

Megint tiltakoznak az ELTE oktatói is

A múlt hét szerdai tanársztrájk alatt is nagy számban csatlakoztak a tilakozáshoz a ELTE oktatói, nincs ez másképp most sem: 284 oktató írta alá az ezt támogató nyilatkozatot, melyben többek közt azt írják:

  • „Elfogadhatatlannak tartjuk a közoktatásban valamint az állami fenntartású felsőoktatásban alkalmazott bértáblát.
  • Fel kell emelnünk a hangunk polgári engedetlenségben résztvevő kollégáink elbocsátása, pedagógus kollégáink fenyegetése, félelemben tartása ellen.
  • Nem értünk egyet azzal, hogy az egyetemi felvételi rendszert az egyetemi oktatókkal való konzultáció nélkül változtatták meg.”

Az oktatók jelezték, tiltakozásuk nem irányul a hallgatóik ellen, „az ő hosszútávú érdekeiket is szem előtt tartva cselekszenek”. Polgári engedetlenség részeként pénteken oktatói és adminisztratív feladataikat csak korlátozottan látják el.

Olvasói sztorik