Élő Belföld

Ég a félelem! – Felgyújtották a tüntetők a tanároknak küldött fenyegető leveleket a Belügyminisztérum előtt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
  • Múlt hét szerda után most péntekre újabb pedagógussztrájkot hirdettek a szakszervezetek.
  • A munkabeszüntetésen kívül számos helyen különféle megmozdulásokat szerveztek, országszerte voltak élőláncok, flashmobok, sok helyen alig voltak gyerekek az iskolában. Budapesten és vidéken egyaránt voltak kiállások a szülők, diákok és a pedagógusok részéről.
  • Délután fél öttől a Hősök teréről indult a Diákok a Tanárokért tüntetése a Belügyminisztériumhoz. A tüntetésen több ezren voltak, a tiltakozók jelképesen elégették a tankerületek fenyegető leveleit.
  • A következő tüntetést október 23-án rendezik majd.

A következő tüntetés

Október 23-án négy órakor, a Kálvin téren lesz a a következő nagy tüntetés, onnan a Műegyetem rakpartra mennek majd, jelentette be Nagy Erzsébet, a PDSZ vezetéséből a színpadon.

Olyan dolgot tanítanak most nekünk, ami ennek az országnak nagy hiányossága. A bátorságot.

Szeretném azt gondolni, hogy vannak dolgok, amik még ebben az országban se történhetnek meg. Ez a reményem időnként megbukik.

– mondta Strbka Anna, a Diákok a tanárokért csoportból.

Büszke vagyok a tanárainkra, akik kiálltak magukért-

– tette hozzá.

Olyan dolgot tanítanak most nekünk, ami ennek az országnak nagy hiányossága. A bátorságot.

– mondja.

Azonnal helyezzék vissza a kirúgott tanárokat

Követelik a tüntetők a színpadról.

Amíg nincs szabad oktatás, addig nincs szabad ország sem, és mi szabad országot akarunk.

– mondják.

Azonnali megoldást követelnek a tanárhiányra, ami azonnali béremelést jelent. Tanítható és tanulható mennyiségű tananyagot szeretnének, valamint hogy adják vissza a pedagógusok szakmai szabadságát.

Egy iskolában se omoljon le a plafon, egy iskolában se hiányozzon a kréta, és minden iskolában legyen megfelelő minőségű menza. Figyelmet az oktatásra, tényleges nemzeti konzultációt az oktatásra.

– hangzanak a további követelések.

Az Akadémiánál álltak meg

A vonulás elhaladt az eredeti célként megjelölt Belügyminisztérium előtt, amit egyébként körbe vett a Készenléti Rendőrség, és végül az Akadémia előtti parkolóban felállított színpadnál állt meg.

Pintérek a színpadon

Szabad ország, szabad oktatás!

– kiabálják a mikrofonba a szervezők a színpadon, miközben mellettük két papírmasé Pintér Sándor áll. Valamivel nagyobbak az életnagyságú verziónál.

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Hamarosan elkezdődnek a beszédek

A Belügyminisztérium elé értek a tüntetők, a színpadon egyelőre fotósok állnak, a tömeg pedig azt skandálja, hogy

Elegünk van!

Hamarosan beszédek jönnek, egészen pontosan három, és ha minden igaz, rövidek.

Gyertek velünk!

Az Andrássy bámészkodóit és az erkélyekről integető nyugdíjasokat is invitálták a vonuló diákok.

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Leállt a körút forgalma

Egy időre lebénul a belváros. A tömeget a rendőrség kérésére megpróbálták a molinó mögé terelni, de a tüntetők az Andrássy teljes szélességében hömpölyögnek.

Farkas Norbert / 24.hu

A tanárainkkal vagyunk

A tömeg elején egy Tanárainkkal vagyunk feliratú molinót visznek a tüntetők. A menetoszlop igen komoly hangerővel nyomja a rigmusokat, folyamatos a taps, szólnak a dudák.

Lassan betelik a Hősök tere

Annyi demonstráló érkezett, hogy a szervezők a tér közepére igyekeznek tömöríteni az embereket, hogy az új érkezők is elférjenek.

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Élőláncot alkottak Orbán Viktor egykori gimnáziumának diákjai

Orbán Viktor egykori iskolájában, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban épp most zajlanak a városi diákrendezvények csúcspontját jelentő Telekis Napok, de a diákok itt is fontosnak tartották, hogy szolidaritási élőláncot szervezzenek az iskola körül, ezzel kifejezve támogatásukat a tanáraiknak.

Olvasónk

A gimnázium egyik tanára szerint a Budai úton elhaladó autósok dudálással fejezték ki szimpátiájukat.

Az iskolának korábban 55 tanára írt alá egy olyan nyilatkozatot, amelyben elutasították, hogy „az oktatás problémáit felülről, erőből, parancsszóval próbálják megoldani”.

Kapcsolódó
Orbán volt gimnáziumának 55 tanára elutasítja, hogy „az oktatás problémáit felülről, erőből, parancsszóval próbálják megoldani”
Kiállnak mindenki mellett, akit azért ért az elmúlt években, évtizedekben hátrány, mert a jobbá tétel szándékával fel mert szólalni.

Azt várják, hogy a kormány végre tényleg válaszoljon

A dunakeszi Radnóti diákja a Hősök tere vezérszobrai alatt várták a vonulást egy Orbán-karikatúrával. Már másodszor jöttek tüntetni. Azt mondták, azt várják a tüntetéstől, hogy a kormány végre komolyan veszi a jelzéseket, és érdemben válaszol a tüntetőknek.

Farkas Norbert / 24.hu

Zalaegerszeg fideszes polgármestere szerint nem politikai akció vagy ellenzéki megmozdulás volt a mai élőlánc

Amint arról élő közvetítésünkben beszámoltunk, mintegy 1,3 kilométeres élőláncot hoztak létre pénteken reggel Zalaegeszegen a pedagógusok mellett demonstrálók, köztük szülők és diákok sokasága.

Máthé Zoltán / MTI

Balaicz Zoltán, a zalai megyeszékhely fideszes polgármestere a Facebookon azt írta: polgármesterként, egy közösség vezetőjeként és pedagógusként is úgy gondolja, hogy a pedagógusok magasabb bérre vonatkozó felvetések jogosak.

Azt is gondolom, hogy ez nem politikai akció, nem ellenzéki megmozdulás volt, sőt, a szervezők kifejezetten felhívták a résztvevők figyelmét, hogy nem akarnak a megmozduláson pártokat és politikusokat látni – nagyon helyesen!

– fogalmazott bejegyzésében a polgármester.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik