Ha nem változtatunk valamit, egy erős téli hónapban félmillió forint lesz a gázszámlánk. Százötven éves polgári házban élünk, háromhúszas belmagasság, 300 négyzetmétert lakunk, plusz fagymentesen tartunk további kétszer hatvanat. Azután vettük az ingatlant, hogy hazaköltöztünk Amerikából, a mai napig fizetjük a törlesztést. Szobákat lezárni nem tudunk, hiszen a hét gyerekből öt még otthon van.
Márki-Zay Péter mondja ezt a hódmezővásárhelyi városháza polgármesteri irodájában arra a kérdésre, hogy magánemberként hogyan érinti a rezsiárrobbanás.
Rapid megoldásként a vízfelhasználási szokásain már módosított MZP: „Eddig úgy zuhanyoztam, hogy megnyitottam a csapot, aláálltam, leszappanoztam, leöblítettem magam, és csak a végén zártam el a vizet. Újabban a szappanozás idejére elzárom a csapot, sokkal kevesebb meleg víz fogy így.”
Nagyobb falat, hogy Vásárhely polgármestere napelemet szeretne a házára. Több ajánlatot bekért, a legkedvezőbb 5,3 millió forintért kínál bő tíz kilowattos teljesítményt. Csakhogy üres a családi kassza. Mégis van megoldás. „Gyorsan megpróbálok élni egy, az év végéig felvehető hatmilliós lakásfelújítási hitellel.” Aminek, ha minden jól megy, a felét visszaigényelheti, és csak a maradék hárommilliót kell törlesztenie tíz év alatt harmincezer forintos havi részletekben.
Amin ő nem talál restellnivalót: „A magyar politikában ketten vagyunk, akinek nincs megtakarítása: Orbán és én. Mondjuk, akinek ezt el is lehet hinni, olyan már csak egy van. Nekem még kocsim sincs. A feleségem nevén van egy Dacia, családi autó, azt is kormánytámogatással vette, szóval a felét Orbántól kaptuk. Közös külföldi nyaralásunk évek óta nem volt, bár idén áprilisban egy barátunk kölcsönadta a provence-i lakását, egy másik pedig kifizette a benzinköltségünket, így a feleségemmel és a három legkisebb gyerekünkkel tudtunk pihenni egy hetet Dél-Franciaországban.”
Hódmezővásárhely polgármestereként még annál is kevesebb eszközzel bír a rezsiárrobbanás ellen, mint családfőként.
„A város állami támogatása egyre csökken, az elvonás nő. Az infláció elszabadult, ami az emelkedő áfabevétel miatt jó az államnak, viszont tragédia a településeknek. A kormány tudatosan véreztet ki bennünket, hogy aztán azt tegyen velünk, amit akar. Kizárólag a becsődölt településeknek segítenek, amíg egy fillére is van a városnak, addig nem. Noha a 23 megyei jogú város közül adóerőben az utolsó háromban vagyunk, igyekeztem felelősen gazdálkodni, az adósságállományt 10 milliárd forintról 5 milliárdra csökkentettem, viszont a kifizetés egy fikarcnyit sem fog csökkenni, mert a kamatteher idén a többszörösére nőtt.”
A város működésén aprókat spórolnak:
- csökkentik a városháza és a városi cégek dolgozóinak létszámát,
- ötmillió forintot fognak azon, hogy az idén megvásárolják azokat a szoftvereket, melyekre eddig minden évben előfizettek,
- az idősek otthonában és 118 szociális bérlakásban elkészültek az energetikai beruházások, ezen épületek energiaigénye a korábbi alig felére csökken,
- télre leeresztik az uszoda néhány medencéjét, de nem zárják be, ugyanis termálvízzel fűtenek,
- átmenetileg bezárják az Emlékpontot, „de a telefonszám kint lesz, ha valaki be akar jutni, szól, és megyünk a kulccsal”.
A rezsiárrobbanás miatt bajba jutó vállalkozásokon nem tudnak segíteni.
„Hiába kérik amúgy érthetően, hogy engedjük el az iparűzési adójuk egy részét, nem tehetjük. Örülünk, ha a legszegényebb lakosokat támogathatjuk tűzifával. Tavaly kétszáz család kapott öt-öt mázsát, idén az infláció miatt akár duplájára is emelhetjük a keretet, és szélesebbre húzzuk a jogosultak körét. Csepp a tengerben, de ennyire telik. Ráadásul hiába rendeltünk fát az állami erdészettől, egyelőre semmit nem kaptunk, és ha érkezik is, az friss vágás lesz, nedves, alacsony fűtőértékű, a levegőt is súlyosan szennyező.”
Érez némi elégtételt.
„A kampányban a fideszes propagandagépezet rajtam gúnyolódott, amikor arról beszéltem, hogy az igazi rezsicsökkentés az energetikai korszerűsítés, valamint az, hogy ha letekerjük a fűtést, óvatosan folyatjuk a csapot, okosan használjuk a háztartási gépeket. Most meg ugyanezeket hallom vissza a Fidesztől, a Bács-Kiskun megyei képviselőjük, Font Sándor arról beszélt, hogy kevesebbszer kell elindítani a mosógépet.”
A tavaszi sanszot is szóba hozza: azt mondja, már a választás előtt látta, akkora a baj, hogy ha nyer is, hónapok alatt megbuktathatja a Fidesz az elszabaduló energiaárak okozta válság miatti elégedetlenségre alapozva.
Tisztában voltam vele, ha nem sikerül villámgyorsan kiiktatni a Fidesz kétharmados törvényeit, akkor az Orbán kezében lévő Költségvetési Tanács visszadobja az első költségvetési törvényünket, az utcát ellepik a felheccelt szélsőséges tüntetők, és visszajön a Fidesz. Ettől még persze meg kellett próbálni, hiszen, ha csak annyit elértünk volna, hogy csatlakoztatjuk az országot az Európai Ügyészséghez, és börtönbe kerülnek a tolvajok, már megérte volna.
Hogy mit keresünk MZP-nél?
Tavaszi csatateres riportsorozatunk néhány szereplőjét kérdezzük körbe, hogyan alakítja át életüket a drasztikus energiaáremelés. Beszédes, hogy első telefonra kapunk időpontot a miniszterelnök-jelölthöz, a polgármesterhez, az önkormányzati képviselőhöz, az iskolaigazgatóhoz, a könyvtárvezetőhöz, a roma önkormányzat főnökéhez, a sok százmilliós cég tulajdonosához, a tiszai ciánszennyezés filmsztár halászához és számos tanyasi gazdához. Egyetlen alany szabódik, s végül azt ajánlja fel, hogy „tán a jövő hét második felében lesz tíz percem, majd egyeztessünk”. Ő nem más, mint az algyői gázkazánszerelő. Nem mórikálja magát a szaki, tényleg hétfőtől vasárnapig, hajnaltól késő estig robotol. (Olyan ez a helyzet, mint a Monty Python klasszikus jelenetében: csupa Superman lakja a kisvárost, az utcán feszes piros-kék-sárga overallos férfiak és fiúk sietnek dolguk után; egyikük, a legkülönlegesebb hős, F. G. Superman, ha a szükség úgy hozza, kerékpárszerelővé vedlik át, s ott terem, ahol épp elromlik egy bringa. Itt és most a gázszerelő a rezsirobbanásos gyilkos magyar Monty Python hőse.)
A továbbra is országos terveket dédelgető MZP után a hozzá képest kispályás politikai versenyzővel, Vásárhely legöregebb aktív vasiparosával, Havránek Ferenccel találkozunk. Aki nem mellesleg húsz éven át harcos kommunista képviselő volt a város demokratikus önkormányzatában, és csak akkor kényszerült távozásra, amikor 2014-ben polgármesterjelöltként is megmérette magát. „Az ambícióm miatt utolért a kicsinyes politikai bosszú.”
Havránek Ferenc bő három évtizede üzemelő műhelyének bejáratát a következő jelmondat díszíti: „Ami nem magról kel, az gyártható.”
Mióta élesedett a rezsibomba, a metálos ars poetica immár úgy teljes, hogy:
Ami nem magról kel, az gyártható – már ha ki tudjuk fizetni hozzá az áramszámlát.
Mázli, hogy Havránek úr, megérezve a jövőt, már három éve napelemet tettetett kétszáz éves házára, „tiszta időben elviszi az összes gépet a műhelyben és a lakásban is”. A védekezési stratégiát tökéletesítve a minap lezárta a gázbojlerét a fürdőszobában, és villanyosat rakott fel mellé. „A fiam le akarta szedni a régit, nem hagytam. Láttam én már gázpánikot, olajpánikot, szénpánikot, villanypánikot. Egyik megy, másik jön. Most épp gázpánik van, ilyenkor áramot használunk. Aztán majd a villanypániknál visszaállunk gázra, nekünk csak a csapot kell átfordítani.”
Havránek Ferenc modern ember, a nap mellett az atomban és a vízben hisz.
Paks jó. Kádár öt év alatt felépítette. A Fidesz tizenkét éve építi, de még gödör sincs. Kábé ez a különbség a két politikus között. És de príma lenne most Bős-Nagymaros! A demokrácia legnagyobb bűne, hogy kinyírta a vízlépcsős beruházást, a szlovákok azóta is röhögnek rajtunk.
A legtöbb rezsit a béren spórolja Havránek Ferenc, nem jószántából.
„Elfogytak az alkalmazottaim. Meghaltak, nyugdíjba mentek, új nem jön, s ha jönne is, a fiatalok nem ismerik a klasszikus gépeket, egy év, mire nagyjából betanulnának. Inkább csinálom én, nekem eleve hatnapos a munkahét, amikor kezdtem a szakmát, még nem volt kitalálva a szabad szombat, és úgy maradtam.”
*
A szomszédos Algyőre autózunk át benzintakarékosan, kis gázzal.
A település a rendszerváltás után önállósult, levált Szegedről. Azóta az itt olajkutakat működtető Moltól érkező iparűzési adónak köszönhetően gazdag településnek számít. Illetve: annak számított.
A nagyközséget 2014 óta az egykor jobbikos Molnár Áron vezeti. Az elődje és ő még a pénzbőség idején a közintézményekre napelemet telepített, szigeteltetett, nyílászárókat cseréltetett, ahol mód volt rá, termálvízre köttette a fűtést, a hamarosan elkészülő bölcsődét pedig hőszivattyús rendszer temperálja, de így is durva lesz a települési gázszámla. Azt mondja: „A gáz- és az áramszerződéseink idén lejárnak, és a jelenlegi tarifa öt-tízszeresére kapok ajánlatokat. Most az összes fogyasztási helyet átnézzük, mindenhonnan takarékossági tervet kérünk be.”
Noha Molnár Áron sose volt fideszes, azért nyernek pályázatokon, „ha nem is annyit, mint egy hasonló méretű, de fideszes település”.
Úgy látja, a kormány pucérra vetkőzteti a településeket. „És a polgármesterek lényegében eszköztelenek. Idén 310 millió forintot vett el tőlünk szolidaritási adóként, jövőre 470 millióra nő a sarc, vagyis a költségvetésünk minden negyedik forintja az államhoz kerül. Az emberek elemi felháborodása tán elgondolkodtatná Orbánt, hogy valamit nagyon elkalkulál, de ennek a népnek bármi letolható a torkán.
Soha, senki nem háborog, inkább csak hátrál, míg hanyatt nem esik.
Algyőn sincs forradalmi hangulat, kapcsolják a lámpát, lezárják a fél házat, a maradékban leveszik tizenöt fokra a fűtést, és tűrnek.”
A polgármester úgy látja, a helyi vállalkozások is pengeélen táncolnak.
„A Covid kivéreztette őket, a rezsiemelés újabb tőr a hátukba, és ha a kormány az ígéretéhez híven meglépi a minimálbér-emelést, azzal végképp beteszi nekik a kaput. Decembertől, januártól tömeges csődökre számítok, és ha a vállalkozók lehúzzák a rolót, akkor tovább csökken az önkormányzatok iparűzésiadó-bevétele. Még csak most kezdődik az igazi horror.”
Az algyői könyvtárvezető, Dományházi Edit eleget tett Molnár polgármester kérésének: két gépelt oldalon összeállította energiatakarékosági tervét. Ledesre cserélné a fénycsöveket, óvatosabban kapcsolná a villanyt, a nappali fűtést egy-két fokkal veszi lejjebb, öttel az éjszakait, és rotálja a folyóirat-előfizetéseket, vagyis fél évig az egyiket rendeli, fél évig a másikat, s ha nagyon muszáj, slankítja a nyitvatartási időt.
Viszont lehetőséget is lát a rezsirobbanásban.
„Algyőn öt és félezer ember él, ebből kétezer könyvtártag, még idén elérjük a kétezer-huszonkettőt. Jó páran jelezték, hogy a hideg beálltával napközben beülnének, felcsapják a laptopjukat és a fejhallgatójukat, innen hómofiszolnak, ne kelljen otthon fűteni. Ez tetszik! Miért ne funkcionálhatna intellektuális melegedőként is a könyvtár? Akár húszan is beférnek, az már testhőben sem elhanyagolható tétel. Az az egy biztos, hogy senkit nem fogok elzavarni.”
Amúgy is a közösségi tér felé mozdult a könyvtár, mióta Edit vezeti. Szerzett néhány levetett kanapét, egy olvasó csergét hozott, más szőnyeget, kislámpát adott, megint más vízforralót teához, kávéhoz. „És ez csak a kezdet. Ahogy gyarapszik a közösség, apránként kitalálja saját magát. Lehet, túl optimista vagyok, de egészen felvillanyozza az embert ez a rezsiválság!”
Bakos András is könyvtártag, ráadásul sokszoros önkormányzati képviselő. Ő azt meséli porkávézás közben, hogy már a rezsirobbanás bejelentése utáni héten „eladó” tábla került ki néhány öreg, immár kifűthetetlennek számító házra. „Ami pedig korábban is eladó volt ebben a szigeteletlen kategóriában, annak azonnal esett az ára, egy negyvenmilliósat levittek harmincnyolcra, de már örülnének, ha harmincötért elmenne.”
Bakos úr özvegy, a családi házát egyedül lakja.
A tetőteret lezárom, eztán csak lent fűtök, kibírom, de attól nagyon tartok, hogy a hőmérséklet-különbség miatt repedezni kezdenek a falak.
Van neki egy kis könyvelőirodája. Egy ideje a katájukat vesztett kuncsaftokba próbál lelket verni. „Nem könnyű, mert az alternatívának kínált átalányadózás sokkal többet elvisz. Akit eddig épp eltartott a mikrovállalkozása, kata nélkül fejre áll, aki pedig túlélte az adóváltozást, azt az új rezsi teszi tönkre, a minap épp egy családi házban működő kutyakozmetikus zárt be, és csak most jön a java.”
*
Algyő legszínesebb egyénisége(inek egyike) Balázs Zsolt, alias Dzsorden. Aki egyrészt alterzenész basszgitáros, másrészt harmadik ciklus óta független önkormányzati képviselő, harmadrészt harminc éve ezermester boltot visz a városban. Kiskereskedése a lokális gazdasági prosperitás lakmusza.
Azt mondja, a rezsiemelés bejelentésének másnapja óta húsz százalékkal kisebb a forgalma.
„A Covid alatt pörgött az üzlet, mindenki barkácsolt otthon, de július dereka óta pang minden, különösen a lakossági vásárlóknál durva a visszaesés. Az árak már bő egy éve megindultak fölfelé, de most egyenesen az egekbe szöktek. A szigetelőanyagok másfélszer annyiba kerülnek, mint pár hónapja, a vas ára a duplájára nőtt, például a szög kilója 690 forintról 1350-re ugrott. Mindenki számol, racionalizál, próbál életben maradni, tán szó szerint a jég hátán. A következő tél vízválasztó lesz.”
Megosztjuk Dzsordennel rezsimontipájtonos észlelésünket, és megerősítést nyerünk. Azt mondja:
Akinek bármi köze van a hőszigeteléshez és a fűtéskorszerűsítéshez, annak annyi a munkája, haza se megy. A gázszerelő haverom kétségbeesésében lehúzta az autójáról a matricát, mert nem tud dolgozni az állandóan csörgő mobiljától.
*
Autózunk tovább, szintén minimális dinamizmussal.
A választókerület második legnagyobb városában, Makón fideszes a polgármester asszony. A választási kampányban eldugták őt a sajtó elől, tán ő az egyetlen, akit riportsorozatunkban nem tudtuk megszólaltatni.
És sajnos a rezsirobbanásról sincs véleménye, vagy ha van, nem akad egyetlen perce sem megosztani velünk kábé ugyanazt, amit kollégáitól, MZP-től és Molnár Árontól hallottunk, vagyis hogy „spórolunk, ahol tudunk, a nép lelkét némi szociális tűzifával melegítjük, másra nincs pénz, tessék az államhoz fordulni”. Most egy, pont a rezsiválság által a testületre rótt feladatokat sorra vevő önkormányzati ülés után próbáltuk megszólaltatni Farkas Éva Erzsébetet, de egy folyosói távoli fotónál közelebb nem jutottunk az amúgy mosolygós, fekete ruhás hölgyhöz, pedig szolidaritásból tán föl se tettük volna neki azt a kérdést, hogy ma miként értelmezi Orbán Viktor április 6-ai azon kijelentését, miszerint „kizárható”, hogy a következő egy évben lesznek megszorítások Magyarországon, meg azt, hogy „láttam olyat, hogy valaki a választás után megváltoztatta a politikáját, de annak nem lett jó vége”.
Sebaj, amit Farkas Éva Erzsébet magában tartott, azt a DK-s Mucsi Tamás önkormányzati képviselő elmeséli: „Annyit értünk el az ülésen, hogy hétmillió forintról harmincmillióra emeltük a szociális keretet.” Ehhez képest apróság, hogy „a városházán kiadták, mindenki kapcsolja le maga után a villanyt”.
Az viszont akár büntetőjogi kérdést is felvet, de morálisat mindenképpen, hogy Mucsi elmondása szerint
annyira üres a város kasszája, hogy a hivatalban olykor hónapokig nem érkeztetik az önkormányzat által megrendelt és elvégzett munkák nyomán beérkező számlákat, hogy ne kezdjen ketyegni a fizetési határidő. Csakhogy ezzel a polgármester hozzájárul az amúgy is az életben maradásukért küzdő helyi cégek ellehetetlenítéséhez.
Az ellenzéki politikus, aki Márki-Zay kihívója volt az ellenzéki előválasztáson, drasztikus eszközökhöz nyúlna: felszabadítaná az önkormányzat félmilliárdos pénzügyi tartalékát, amiből egyebek mellett duplájára emelné a beiskolázási támogatást és többszörösére a szociális tűzifakeretet. „Ha már országosan telik tűzijátékra és távközlési vállalat hétszázmilliárdos felvásárlására, tán a legszegényebbek is kaphatnak valamit.”
Makó legszegényebb negyede a zömmel romák lakta Honvéd-telep.
A kisebbségi önkormányzat vezetője, a kampányban a garast a Fidesz mellé tevő Farkas Tamás 160 darab ötezer forintos iskolakezdési utalványt osztott szét a legrászorultabbaknak, plusz a polgármester asszonytól úgy százfuvarnyi szociális tűzifára van ígérete, kanyaronként 5–6 mázsa rönkkel, valamint tíz öntöttvas kandallót járt ki az övéinek. „És ha valakinek szezon közben ég ki a kályhája, segít az önkormányzat.”
Farkas nem ijedt meg a rezsirobbanástól.
„Vezetékes gáz eleve csak néhány romához van bekötve. És az áram se vészes, hiszen elvétve akad klíma, mosogatógép, szárítógép.
Ha lesz mit a kályhába dobni, nem fagy meg senki. És azon vagyunk, hogy legyen mit a kályhába dobni.
Ráadásul idén nyáron jól fizetett az idénymunka, az ügyesebbje fokhagymapucolással akár napi tizenötezer forintot is összehozott, és még előttünk a zöldségbetárolás. Az előrelátóak ebből azért tudnak tartalékolni télire.”
A Jobbikot Zeitler Ádám képviseli a makói önkormányzatban. Ő a Mucsi emlegette villanykapcsolgatáson túli testületi megszorításokat sorolja:
- átmenetileg bezárnak a nyugdíjas klubok, „ahelyett, hogy melegedőként működnének”,
- szűkül az uszodai kapacitás, így csorbát szenved az iskolai úszásoktatás, ha a fenntartók nem tudják fizetni a magasabb díjat a fürdő felé,
- a sportcsarnok fűtése is gondot okozhat, emiatt gimnázium testnevelésórái kerülhetnek veszélybe,
- a fűtési idényre bezár a konferencia-központ,
- ideiglenesen a városi múzeum is bezár (pedig csodás tárlatokkal büszkélkedhet a gyűjtemény, a makói születésű Galamb József okán makulátlan T-modellt és egyéb fordos kuriózumokat láthatunk, köztük órakiállítást, parádés helytörténeti gyűjteményt berendezett szobákkal, tapogatható skanzent hagymás mindentudóval, ráadásul a személyzetben még a pénztáros is csupaszív muzeológus; szóval, míg tart az enyhe ősz, tessék menni).
Zeitler foglalkozása társasházkezelő. „Ahol tudtam, eddig is rábeszéltem a lakókat a napelemre, a nyílászárócserére és a szigetelésre. Mondjuk jobban ment volna a dolog, ha az állam nem szökőkútra és térkőre pazarolja az uniós fejlesztési milliárdokat, ha nem a jómódúak kegyét keresi adó-visszatérítéssel és lakásfelújítási támogatásokkal, hanem az energiatakarékossági beruházásokba fektet. Most közel sem lenne ekkora pánik a rezsiből.”
Zeitler Ádámmal egykori tanára, Rója István, a makói gimnázium volt igazgatójának a kertjében találkozunk. A tanár úr egykor országgyűlési választáson is indult (szoci jelöltként, sikertelenül), de jó ideje elengedte a közéletet, sőt már a gimnáziumért sem aggódik, hiszen pár napja nyugdíjba vonult.
Illetve a fenét nem aggódik. Mosolyogva ad diagnózist, de közben párásodik a tekintete: „Ez a rezsirobbanás már nem oszt, nem szoroz a magyar közoktatásnak. Lesz majd szép hosszú szénszünet, aztán megy tovább a leépülés. Óriási a baj, az iskolák anyagilag, szellemileg és morálisan is kivéreztetve, pedagógusképzőre a kutya se jelentkezik, pedig már most több ezer tanár hiányzik. Pár év és konkrétan működésképtelenné válnak az oktatási intézmények. De nem akarom ezen enni magam, mert belebolondul az ember. Elég most nekem itthon és édesanyámnál megoldani a rezsiválságot. Szerencsére tizenöt éve direkt a fűtés miatt vettem egy jókora telket, terem ott annyi fám, győzzük csak hasogatni.”
Tanár és tanítványa közös ideája, hogy ha már a számlákkal sok éve megkapjuk, hogy a rezsicsökkentésnek hála mennyit spóroltunk gázon, villanyon, kukán, vízen és csatornán, ideje, hogy azt is a mindenkori elszámoláshoz csatoltassa az állam, hogy az augusztus óta érvényes rezsirobbanás mekkora plusz terhet ró adott fogyasztóra. „Legalább addig, míg az utóbbi utol nem éri az előbbit. Nem kéne sokat várni.”
Rója István szerint egy korszakváltás kellős közepén járunk.
„Csak még nem fogta föl a nép. A viszonylagos bőség után az az idő jött el, melyben országos, települési és családi szinten is meg kell tanulnunk észszerűen gazdálkodni, spórolni, az energiával épp úgy, mint az élelmiszerrel és az extrákkal. Nekem a feleségemmel jutott nyaralásra, telente egy hét síelésre, eztán viszont ritkábban jut vagy egyáltalán nem. Jutott kultúrára is, könyvre, szegedi és pesti színházra, újság-előfizetésre, eztán nem vagy lényegesen kevesebb jut. Ami pedig a hazánkat illeti:
lesznek akik fázni fognak, tán lefogynak, azt pedig csak remélem, hogy az iskolai és kulturális karcsúsítás nem vezet a szellemi képességeink romlásához.
