A Magyar Közlönyben jelent meg két napja Novák Katalin köztársasági elnök határozata, amely szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely előterjesztésére visszavonta egy 30 éves Munkácson született nő, illetve már Magyarországon (Kisvárdán) született 10 éves kislánya állampolgárságát. A 24.hu elsőként írta meg, hogy a döntés alapja a gyermek esetében is a magyar állampolgárságról szóló törvénynek az a parahgrafusa volt, amely szerint visszavonható az állampolgárság attól, aki azt a jogszabályok megszegésével, valótlan adatok közlésével, adatok, tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg.
A Blikk az ügyben kereste a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatóságát, de csak a közlönyt és az abban megjelent paragrafust idézték. A lapnak a család egyik kisvárdai ismerőse, aki ugyanúgy munkácsi születésű, mint az anyuka, megdöbbentőnek, érthetetlennek nevezte a hírt. Azt mondta, mikor ő szerezte meg az állampolgárságát, meg kellett tanulni magyarul, vizsgázi magyar történelemből, állampolgári ismeretekből.
Most körül lehet nézni mifelénk, az újabban magyarként itt élő ukránok magyarul sem tudnak, csak a magasabb nyugdíjért jöttek. Miért nem őket vegzálják, miért a becsületes ukránokat nem hagyják békén?
A Magyar Helsinki Bizottság szóvivője szerint kevés az érdemi információ, csak találgatni lehet, mi történt, de a büntetést általában valóban akkor alkalmazzák, ha az állampolgárság megszerzésekor valaki valótlan adatokat ad meg, hamis iratokkal igazolja magyar felmenőit. Zádori Zsolt szerint az ugyanakor szokatlan, hogy egy 10 éves, már Magyarországon született kislányt is sújt az intézkedés, hiszen lopás és más köztörvényes bűncselekmények esetén sem szokták elvenni a magyar állampolgárságot.
Méltányossági alapon neki meg lehetett volna hagyni a magyar állampolgárságát. Főképp, ha így most a hazánkban született kislány hontalanná válna, ha nem lenne ukrán állampolgársága. Hontalanul ugyanis nehezen lehet bárhol is boldogulni
– tette hozzá. A jogász szerint az állampolgárság visszavonása nem jelent egyúttal kiutasítást is, de ha így is lenne, az anya és kislánya amint átlépi az ukrán határt, majd rögtön újra belép Magyarországra, automatikusan megkapja a menekült státuszt a háború miatt.