Hamarosan vádat emelhetnek azzal a lopással és kábítószer birtoklással gyanúsított páros ellen, akik tavaly ősszel próbáltak kereket oldani egy szegedi lopás után.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy levegőért kapkodó nő kért azonnali segítséget tavaly októberben a Bartók térre, miközben két fiatalt üldözött.
A kapualjban egy lány is csatlakozott a férfihoz, majd a pénztárcával a kezükben a Gutenberg utcán a Bartók tér felé vették az irányt, miközben az áldozat futás közben tárcsázta a rendőrséget. A téren már a járőrök várták őket.
A helyzet abszurditását pedig egyéb eszköz híján csak futással tudta kezelni a lány. A fiatalok később bevallották a bűncselekmény elkövetését, a rendőrök pedig vádemelési javaslattal meg is küldték az iratokat az ügyészség felé.