Belföld

Új fajta, gördülősztrájkkal folytatnák a harcot a pedagógus szakszervezetek

A jövő héttől újfajta sztrájkot indíthat a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

A javaslatról az Infostart számolt be.

A PDSZ a Pedagógusok Szakszervezetével együtt meghirdette az úgynevezett gördülő sztrájkot.

Annak érdekében, hogy a mostani viszonyok közepette is úgy-ahogy láthatóvá tudjuk tenni a sztrájkot, illetve megvédjük azokat a kollégákat is, akik továbbra is polgári engedetlenséget folytatnának

– fogalmazott Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője.

A törvény értelmében, ha sztrájkot hirdetnek a polgári engedetlenség időpontjában az intézményben, arról kötelező a szülőket értesíteni. Ha a szülők támogatóak, és nem küldik be a gyerekeiket, akkor egyrészt megvalósul a sztrájk – hiszen nem kell tanítani a törvény előírása szerint –, másrészt a polgári engedetlenkedőknek sem lehet felróni, hogy emiatt az iskolai tankötelezettség sérülne.

A gördülő sztrájk lebonyolítása A és B hetek szerint zajlana, hogy ne ugyanazon órák maradjanak el, és a tanítás első két óráját érintse leginkább.

A sztrájk jövő héttől indulna, mert a törvény szerint öt nappal előbb be kell jelenteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik