Fellebbez a rá kiszabott 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírság ellen a Ryanair – olvasható az ír légitársaság közleményében.
Michael O’Leary, a cég vezetője azt írta,
A magyar kormány döntésénél, miszerint extraprofitadót szab ki a veszteséges légitársaságokra, csak az idiótább döntés, hogy a magyar fogyasztóvédelmi hatóság büntetést szabott ki a Ryanairre, és a döntését előbb közölte az igazságügyi miniszterrel, mint a légitársasággal.
Emlékezetes, a magyar kormány még június elején vetett ki különadót a légitársaságokra. Az adót Magyarországról induló utasonként kell fizetni, a hozzájárulás mértéke pedig az EU-ba és az Európán belüli, megnevezett államokba utazók esetében 3900 forint, az ezeken kívüli országokba utazók esetében fejenként 9750 forint. Az intézkedést a Ryanair erősen bírálta, és ahogy az várható volt, a hozzájárulást azonnal át is hárította az utasokra.
Nagy Márton gazdasági miniszter ezután fogyasztóvédelmi vizsgálattal fenyegette meg a légitársaságot, mondván, hogy a kormány elvárja, az extraprofit-különadókat minden vállalat fizesse meg, és azt ne terhelje tovább a lakosságra. Ezt követően bírságolták meg a társaságot, amit Varga Judit igazságügyi miniszter tett közzzé a Facebook-oldalán.
A szerdai közleményében a Ryanair azt írja, szerintük a kormány jogellenesen próbálja akadályozni a légitársaságok jogát arra, hogy a visszamenőlegesen kivetett adót áthárítsák az utasokra. Álláspontjuk szerint az uniós jog – amely Magyarországot továbbra is kötelezi – lehetővé teszi az uniós légitársaságok számára, hogy a tagállami kormányok beavatkozása nélkül, szabadon állapítsák meg a viteldíjakat és hárítsák át az adókat a fogyasztókra.
A légitársaság abban bízik, hogy az EU Bíróságai jogszerűnek mondják ki azt, hogy a magyar kormány visszamenőlegesen kivetett adóját áthárították utasaikra.