Videó
Belföld

Árulja a fideszes önkormányzat a keszthelyi sörházat, amit uniós pénzből kezdtek el felújítani

850 millió forint uniós forrásból tervezte felújítani Keszthely fideszes önkormányzata azt a műemlékvédelem alatt álló épületet, amelyben a tervek szerint kézműves sörfőzde, sörterasz és szövetkezeti bolt épült volna. A projektet elvileg 2020 végén fejezték volna be, de 2021 júniusára eljutottak oda, hogy az önkormányzat 601 millió forint induló vételárért elkezdte árulni a Reischl-féle sörházat – derül ki a város honlapján közzétett hirdetményből.

Nagy Bálint fideszes polgármestert levélben kérdeztük arról, hogy mennyi pénzt fizettek ki eddig a kivitelezőnek uniós pénzből, illetve hogy összesen mekkora összeget kell az önkormányzatnak visszafizetnie. Az önkormányzat válaszában csak annyit írt, hogy „a kérdéseket a legutóbbi nyilvános testületi ülésen megválaszoltuk, melyről a média be is számolt. Miután lezárul az értékesítési folyamat, természetesen ismételten tájékoztatjuk a nyilvánosságot, ahogyan eddig is, minden döntésünkről.”

A Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) önkormányzati képviselője Molnár Tibor valóban rákérdezett az uniós kifizetésekre a testületi ülésen. A polgármester viszont konkrétumokat neki sem árult el, csupán annyit mondott, hogy a projektnél visszafizetési kötelezettsége van az önkormányzatnak. Azt azért megjegyezte, hogy az önkormányzat eleget tud tenni a kötelezettségeinek. A KÉVE közérdekű adatigényléséből az derült ki, hogy a sörházzal kapcsolatban a kivitelezőnek 2021. január 20-ig 301 497 385 millió forintot fizettek ki. A fordított áfafizetési kötelezettség (az önkormányzat az áfát közvetlenül a NAV-nak fizeti be) miatt a bruttó összköltség 382 901 679 forint.

Mi vezetett az eladáshoz?

A korábbi kormánypárti polgármester, Ruzsics Ferenc vezette képviselő-testület az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t bízta meg, hogy több mint egymilliárd forint uniós pénzből újítsa fel az egyik helyi óvodát, a városi strandot és a Reischl sörházat.

A kivitelezések alaposan megcsúsztak, ezért – ahogy azt korábbi cikkünkben megírtuk – az uniós csalás elleni hivatal, az OLAF egy bejelentés alapján mindhárom projekttel kapcsolatban előzetes vizsgálati eljárást indított, a rendőrség pedig már a jelenlegi fideszes városvezetés és a KÉVE feljelentése alapján kezdett el nyomozni a sörház és az óvoda felújítása ügyében.

Az önkormányzat oldalán elérhető dokumentum szerint a kivitelező a csúszást a pótmunkákkal és likviditási gondokkal magyarázta, valamint azzal, hogy az OTP befagyasztotta szabad hitelkeretüket. Ám március végi tájékoztatásuk szerint a pénzügyi problémáik nagy részét megoldották, és „intenzíven rendezni tudják/rendezik az elmaradt teljesítéseket” az alvállalkozók felé, így kijelentették, hogy készen állnak a sörház befejezésére.

A cég ügyvezetője, Kamondi-Lukács Mónika levele nem hatotta meg az önkormányzatot, amely felbontotta a szerződést a kivitelezővel. A polgármester április végén még azt írta kérdésünkre a sörházzal kapcsolatban, hogy az önkormányzat szándéka mielőbb befejezni a projektet. Úgy tűnik azonban, hogy a fideszes városvezetés letett ezen tervéről, így a tervezett 850 millió forintos felújítás helyett 601 millióért értékesítik az önkormányzat vagyonát.

Molnár Tibor a KÉVE képviselője szerint a pályázatot szinte ráírták a Veszprémi Érsekségre azzal, hogy a feltételek között szerepel a kulturális, oktatási és közösségi funkció. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Sörház szomszédságában működik a katolikus általános iskola. Molnár úgy látja, hogy az érsekség keszthelyi jelenléte egyre erősödik. Elmondta, hogy Udvardy György veszprémi érsek és Nagy Bálint polgármester nemrég írt alá szándéknyilatkozatot egy másik városi tulajdonú ingatlan, az úgynevezett Kiskastély megvételéről, ahol katolikus óvodát kívánnak létesíteni.

Alapvetően nem vagyok ellene az egyházi oktatás bővülésének, régóta méltatlan állapotú épületek újulhatnak meg, és a város jelenlegi anyagi helyzetében nincs is erre más lehetőség. Annak azonban politikai és bűnügyi felelőse kell hogy legyen, hogy Keszthely gyakorlatilag elveszíti egyik legértékesebb vagyonelemét, amely a kivitelező alaposabb kiválasztásával és ellenőrzésével, európai uniós forrásból, saját tulajdonként újulhatott volna meg, ráadásul a meghiúsult beruházás miatt visszafizetendő összegnek kamata is lesz.

– nyilatkozta Molnár a 24.hu-nak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.