Belföld

Vitézy Dávid elnézést kért, amiért a MÁV nem kezelte jól a székesfehérvári vasútvonal lezárását

Ha az ország egyik legforgalmasabb vasúti fővonalát órákra le kell zárni, az sosem lesz fájdalommentes, mindig lesz bizonytalanság, várakozás, bosszankodás. De egy ekkora rendszerben azonnal képesnek kell lennünk arra, hogy megszervezzük az utasok tájékoztatását, az autóbuszos pótlást és legalább a vonatok közlekedését azokon a szakaszokon, ahol nincs zavar. Ezek közül sajnos tegnap egyik sem sikerült

– erről ír Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid azt követően, hogy tegnap este a viharos szél a vágányokra döntött egy fát, ami leszakította a felsővezetéket a Velencei-tónál.

A közlekedésért felelős államtitkár elnézést kérek mindenkitől, akit a tegnapi és a helyreállítás miatt még a mai napra is áthúzódó zavar következményei érintettek. Elismeri, nem ez az első ilyen eset a MÁV életében.

Azt látjuk és a tegnapi nap is sajnos ezt bizonyította: alapjaiban kell újjáépíteni a MÁV működési folyamatait az ilyen, fővonalakat érintő nagyobb zavarok esetére. Nyilván egyedi emberi hibák is előfordulnak, de a probléma annyira rendszerszintű, hogy az okokat nem itt kell keresni. A teljes folyamatszabályozást, a felelősségi köröket, a működési logikát kell újratervezni és hozzáigazítani a 21. század technológiai lehetőségeihez és utaselvárásaihoz. Sok lépés történt az elmúlt években (például a MÁVINFORM Facebook-oldal létrejötte), de messze nem elégséges

– írja és hozzáteszi azt is, hogy jól tudják: néhány ilyen élmény, mint a tegnap esti, könnyen hosszú időre elveheti a kedvét az utasoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik