Belföld

Biró László kilépett a Jobbikból

Tizenhét év után lépett ki a Jobbikból Biró László, a párt Hajdú-Bihar megyei önkormányzati frakciójának egykori tagja – adta hírül a Jakab Péter-féle A Nép Pártján csapata.

Eljött az az idő is, hogy belássam, már semmi esély arra, hogy a Jobbik kikeveredjen abból a zsákutcából, amelybe szűklátókörű és érthetetlenül nem előrelátó vezetése juttatta.

– jelenti ki a politikus, majd hozzáteszi, hogy Jakabot nem tartotta felelősnek a választási eredményekért, ezért is támogatta maximálisan a tisztújításkor.

Biró úgy látja, hogy Jakab újraválasztása után elkezdődhetett volna a konszolidáció és a béke időszaka, azonban ehelyett „megpuccsolták” a pártelnököt.

Következett Jakab lemondása, amelyet azóta sem értek. Arra gondoltam, hogy ezzel szeretné elérni, hogy teljes tisztújítás legyen – mint ahogy annak is kellett volna lennie!!! De nem, még azok is meglapultak, akik az ominózus elnökségi ülésen Jakab mellett voltak. És ez volt az a pont, amikor számomra morálisan megszűnt a teljes országos elnökség. Mint ahogyan a teljes frakció is, melynek tagjai nagyon sokat köszönhettek Jakab Péternek, mégis egyöntetűen hátba szúrták.

– emlékszik vissza Biró.

Az új elnök megválasztásánál Ander Balázst és Földi Istvánt is alkalmasabbnak találta a végül győzedelmeskedő Gyöngyössi Mártonnál, aki szerinte érthetetlen okokból „elhallgattatta és eltávolította” a párt „legnépszerűbb emberét”.

Azt gondolom, hogy a (Jakab) Péter körül formálódó vezetőség és a harcrakész tagok által elvégzett munka fogja megmutatni az új párt életképességét, és semmi más. (…) Maradok, ahol voltam: a nép pártján, a nemzet szolgálatában!

– zárja gondolatait a távozó képviselő, utalva a vélhetően pártalapítás előtt álló Jakab-féle formációra.

Cikkünk korábbi verziójában tévesen írtuk, hogy a jobbikos politikusnak korábban rasszista és antiszemita megnyilvánulásai voltak, Budapestet például judapestnek nevezte. Nem a most lemondott Biró László tette ezt a kijelentést, hanem névrokona, aki a Jobbik szerencsi jelöltje volt korábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik