Belföld

Vádat emeltek a testvérek ellen, akik összevertek két férfit a kaposvári bárnál

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a négy személlyel szemben, akik megverték két férfi ismerősüket egy helyi vendéglátóhely előtt.

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a három testvér és negyedik társuk abban a kaposvári bárban szórakozott tavaly decemberben, ahol a sértettek italoztak egy nagyobb társasággal.

Az egyik vádlott és az egyik férfi haragos viszonyban volt, ezért amikor az éjszakai órákban a sértett megtudta, hogy a vádlott beszélni akar vele, inkább a távozás mellett döntött a társaságával.

A két férfi a családtagjaikkal és barátaikkal a megrendelt taxikra vártak, majd beültek az egyik autóba. A gépkocsi vezetője azonban már nem tudott elindulni, mert fivérek odaléptek a kocsihoz és kirángatták a járműből őket, és ütlegelni, illetve rugdosni kezdték őket, majd a testvérekhez csatlakozott a húguk és annak barátja is. A bántalmazásának kiérkező rendőrök vetettek véget.

Az ügyészség végrehajtandó és felfüggesztett börtönbüntetéseket, továbbá közérdekű munka büntetéseket indítványozott a négy terhelttel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik