Azt mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati Kormányinfón, hogy:
„Ha az Európai Unió energia-veszélyhelyzetet hirdet, az nyílt beismerése lesz annak, hogy Európa háborús gazdaságra áll át. Ami szószegés lenne azon politikusok részéről, akik korábban azt állították, hogy a háborúnak nem lesz hatása Európára.”
És még azt is mondta, hogy: „Magyarország, bár nem szavazta meg, kénytelen lesz betartani a 15 százalékos gázfelhasználási csökkentést és képes is lesz erre.”
Valamit hangsúlyozta: minden rövid vagy hosszú távon megvalósítható eszközt meg kell vizsgálni a gáz kiváltására, ugyanis „a gáztól valóban menekülni érdemes”. Ennek indoka: „A 200 dollár feletti gázár egész Európában hátrányt okoz a globális versenyben, és továbbra sincs jele az ukrajnai háború gyors lezárásának.”