Élő Belföld

Több ezer emberrel, néhány apró atrocitással és brutális hőséggel ment le a Pride felvonulás

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
  • Negyven fokos hőségben vonulnak idén Budapesten a Pride felvonulói.
  • A menet idén sem tud az Andrássy úton menni, mert azt a Mi Hazánk lefoglalta előlük, de nem tervez oda eseményt.
  • Ez már a 27. Pride felvonulás.
  • Ezúttal a Dráva utca sarkánál, a Duna partján van a gyülekező kettőkor, hogy a háromkor induló menet végigsétáljon a Carl Lutz rakparton, a Margit híd mellet, az id. Antall József rakparton, a Széchenyi rakparton, a Zoltán utcán egészen a Szabadság téren.

Vége a beszédeknek

Vége a Budapest Pride felvonulása utolsó állomásán, a Szabadság téren megtartott beszédeknek. A színpadon zene, a közönségben bulihangulat, tánc.

A helyszínt a tér másik végén, a szovjet hősi emlékmű felőli oldalon lehet elhagyni – tudatták a szervezők.

Mi pedig itt befejezzük élő közvetítésünket. Búcsúzunk, köszönjük a figyelmet.

Mi lesz a magukra hagyott roma gyerekekkel?

Búzás-Hábel Géza roma emberi jogi aktivista, a pécsi Pride szervezője beszélt, aki Novák Katalin köztársasági elnököt is megszólította.

Szerinte a vallásba burkolt közéleti kommunikáció kettéosztja a tarsadalmat a fehér, heteroszexuális jó és a rossz magyarokra.

Mi lesz a magára hagyottakkal, mi lesz azokkal az állami gondozott gyerekekkel, akik nem kellennek, mert romák, és akiket megfosztanak annak a lehetőségtől, hogy az azonos nemű párok által megteremtett családi boldogságot megtapasztalják?

– címezte a kérdést a nemzet egységét megjelenítő köztársasági elnöknek.

A pécsi Pride szeptember 17-én lesz.

Elkezdett elszivarogni a tömeg

Ahogy a Szabadság téren feltámadt a szél, elkezdett elszivárogni a tömeg.

Bár a színpadon még tart a műsor, és továbbra is van érdekődés, ez a mozgás egyre határozottabbnak tűnik.

Edward Reese, a kijevi Pride képviselője a színpadon

Arról beszélt, hogy a szivárvány helyett idén két-sárgában jött, mert ez az identitása most nagyon fontos. Elmondta, hogy tudja, mennyire erős az orosz propaganda Magyarországon, de Ukrajna nem náci, nem homofób, és több városban is szoktak Pride-ot tartani.

Megígérte, hogy ha vége a háborúnak, minden idők legnagyobb Pride-ját fogják megtartani, amire mindenkit meghívott.

Valóban sötét felhők gyülekeznek

Mostanra elégé beborult az égbolt, a Szabadság téren – ahogy mondani szokás – lóg az eső lába.

Az Időkép órás előrejelzése szerint már este hat óra körül zivatarra lehet számítani.

A lap szerint jelenleg citromságra riasztás van érvényben zivatarra.

A met.hu előrejelzésében azt írta, az erőteljesebben megnövekvő gomolyfelhőzetből a főváros térségében a késő délutáni, esti órákban elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat.

Sötét felhők gyülekeznek

Erről is beszélt a színpadon Víg, aki felemlegette a kormány szándékát, amellyel össze szerették volna mosni a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakot az ő identitásukkal, és az örökbefogadás szűkítését is.

Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője arról beszélt, hogy ez a közösség kitartó és erős. Mindketten megemlítették, hogy a gyerekek átoperálásáról szóló népszavazás érvénytelen lett, amit sikerként értékelnek.

Ma két melegrekord is megdőlt

Mondja a színpadon Víg Dávid, az Amnesty igazgatója, arra utalva, hogy egyrészt nagyon meleg van, másrészt megtelt a szabadságtér felvonulókkal.

Kutyás rendőrök védik a közbiztonságot

Az idei Pride felvonuláson is számos kutyával lehet találkozni, amelyek a jelek szerint jól viselik a negyven fok körüli hőséget.

A Pride ebei közé sorolható az a négy rendőrkutya is, amelyek a Szabadság tér Sas utca és Nádor utca határolta oldalánál posztolnak. Az őket kísérő egyik rendőr elmondása szerint a biztonságot hivatottak védeni.

Azzal a kérdésssel, hogy előállhat-e olyan eset, amikor a rendőrkutyákat bevetni kell, a rendőrök a BRFK sajtóosztályára iranyítottak.

Az amerikai nagykövetség sátra a szovjet hősi emlékmű tőszomszédságában

A Szabadság téren civil sátrakat is felállítottak. Olyan szervezetek képviselik itt magukat, mint a Társaság a Szabadságjogokért, a Háttér Társaság, a Közélet Iskolája Alapítvány, a NANE Egyesület, a menekülteket segítő Menedék, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, de sátorral van kint a Magyar Aszexuális Közösség is, illetve a „Pedagógusok az LMBTQIA+ gyerekekért” nevű formáció.

A budapesti amerikai nagykövetség rögtön a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű tőszomszédságába állította fel a sátrát. Az emlékmű jeleleg is gondosan körbe van kordonozva.

Előkerült a Kossuth térnél a szivárványos lufiszív

A Kossuth térnél van már a menet, ahol felállították az Amnesty International szívárvány színű szívet formáló óriáslufiját, ami már tavalyról ismerős lehet.

Az aktivistáktól megtudtuk, hogy a lufit a környezettudatosság jegyében idén nyáron feldarabolják, és hátizsákokat készítenek belőle. Ezek a hátizsákok egy olyan nyereményjáték fődíjai lesznek, amelyek keretében szivárványos Orbán-portrékkal ellátott vászontáskákat is kisorsolnak a szerencsés nyertesek között.

Tucatnyi nem túl sikeres ellentüntető a Margit hídon

Tizenegy, sötét ruhába öltözött ellentüntetőt sikerült megszámolnunk a Margit híd korlátjánál állva. Ők efy szirénaval igyekeznek zajt kelteni, de ezt nem túl nagy hatékonysaggal teszik, mert a menetben a zene elnyomja a kellemetlen hangot.

Gyertek fel, gyertek fel!

– kiabalta a tucatnyi dühösnek látszó ellentüntető, de választ nem nagyon kaptak.

A híd túloldalán egy gumicsónakban két ember látható

Pressman úr, ne gyarmatosítsd Magyarországot

feliratú fekete molinóval, amelyen halálfej is látható.

David Pressman egy amerikai diplomata, akinek a neve a közelmúltban felmerült mint az USA lehetséges budapeti nagykövete. Nevét a kormánymédia előszeretettel köti össze az úgynevezett „LMBTQ-lobbival”.

Egy kalózhajó is megjelent

Valami borzasztó komplex tiltakozó üzenettel, amit én sajnos nem értek. Egy bizonyos Prossman úr gyarmatosítása ellen tiltakozik, aki számomra új szereplő a Magyarországot gyarmatosítani kívánó erők széles és színes palettáján.

(A megfejtés egyel feljebb, ugyanis nem Prossman.)

Szajki Bálint / 24.hu

Olvasói sztorik