Belföld

Fejbe lőtte a zenészt a lagzin a tanú, azt állítja, csak sörös dobozokra lőtt

Getty Images ( illusztráció )
Getty Images ( illusztráció )

Ötször is rálőtt a zenészre egy 36 éves férfi, mert túl hangosnak találta a zenét. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a lakodalomban lövöldöző férfit.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, a vádlott tagadta, hogy rálőtt volna a zenészre.

Azt állította, hogy ott volt a lagziban, és a vőlegénnyel együtt próbálta ki a lőfegyvert, sörös dobozokra lőttek vele. Elmondása szerint a lagzi során a zenész odament hozzá, hogy felelősségre vonja, miért lőtt rá, ő pedig azt felelte: nem ő volt, és nem tudja, ki használta a fegyvert

– mondta az ügyész.

Úgy tudjuk, hogy a bűncselekménnyel vádolt férfi a vőlegény tanújaként vett részt az esküvőt követő vacsorán. Éjfélre ittas állapotba került, és a ház konyhaasztalánál ült úgy, hogy a mellette lévő széken volt letéve a megtöltött légpisztolya.

Amikor a zenét szolgáltató férfi bement a konyhába azért, hogy a szekrényen lévő házimozi-rendszerhez csatlakoztatott telefonon más zenét válasszon, az ittas férfi rászólt, hogy halkítsa le a zenét, majd kezébe vette a légpisztolyt és célzottan két lövést adott le a zenész fejére.

Az egyik lövedék a zenész homlokán, míg a másik a bal füle mögött okozott sérülést. A férfi rögtön a vádlott felé fordult, így szembe kerültek egymással, erre viszont az elkövető további három lövést adott le a zenész irányába célozva. A lövedékek a férfi jobb könyökébe, mellkasfalába és hasfalába fúródtak.

A zenész ezt követően kimenekült a házból az udvarra, majd visszament és kérdőre vonta a vádlottat, aki viszont megfenyegette, úgy megveri, hogy vért fog köpni.

A légpisztolylövések nyolc napon belül gyógyuló felszínes lőtt sérüléseket okoztak a zenésznek, de a nyolc napon túl gyógyuló sérülés elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a lövöldözőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik