Belföld

Tízezer liter üzemanyagot szerzett egy segélyszervezetnél dolgozó sofőr a céges benzinkártyával

Vádat emelt a  Győri Járási Ügyészség egy 48 éves férfi ellen, aki közel négy év alatt több mint 3,7 millió forint értékben tankolt a saját céljaira a céges benzinkártyával

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a 48 éves férfi egy segélyszervezetnél dolgozott sofőrként, feladata volt a szervezet járművét használni, arról menetlevelet vezetni, a járműhöz tartozó benzinkártyával tankolni.

A terhelt 2016 szeptemberében került új autóra, ettől az időponttól kezdve pedig közel négy éven keresztül, a 2020 júniusi lebukásáig a saját céljaira is felhasználta a benzinkártyát. A férfi ez idő alatt több mint 9 ezer 900 liter üzemanyagot vásárolt saját magának, ennek értéke több mint 3,7 millió forint.

A férfit az ügyészség minősített, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt állítja bíróság elé. Vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság érdemben bírálja el a sértett polgári jogi igényét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik