A Bíró-Nagy András, Szászi Áron és Varga Attila által készített kutatásban először arra kérték a válaszadókat, hogy mondják meg, mi az a három dolog, ami az Európai Unióval kapcsolatban az eszükbe jut. A válaszadók 32 százaléka számára az uniós támogatások és azok pozitív hatása Magyarország gazdaságára a leggyakoribb asszociáció, ha az Európai Unióra gondolnak.
A második helyre olyan általános pozitív vélekedések kerültek – erő, szabadság, boldogság, a lehetőségek széles palettája, közös célok, bizalom –, amelyekkel a magyarok 31 százaléka leírja az uniós tagság kedvező hatásait. A válaszadók 21 százaléka számára ugyanakkor egy olyan Európai Unió képe rajzolódik ki, amely korlátozza a tagállamokat, elnyomó társadalmi, gazdasági és jogi szabályozásokkal tereli az országokat, valamint ideológiai nyomást gyakorol az európai állampolgárokra.
Minden ötödik válaszadó számára az Európai Unió a közösséget és a szövetséget reprezentálja (a valahova tartozás érzése, segítségnyújtás, együttműködés, egységesség). Kiemelt helyen szerepel a szabad mozgás, azaz a külföldi munkavállalás és a könnyebb külföldi tanulmányok lehetősége, illetve a Schengeni egyezmény által biztosított szabad utazás lehetősége (16–17 százalék).
Abban szinte teljes egyetértés mutatkozik, hogy Magyarország tagságának legnagyobb előnye az Európai Unió által biztosított források és a gazdasági fejlődés lehetősége. Amikor a kutatás során arra kérték a válaszadókat, nevezzék meg szabadon az uniós tagság három legfontosabb előnyét, a megkérdezettek 70 százaléka ezt a lehetőséget választotta. A második helyen a külföldi munkavállalás és tanulás lehetősége szerepelt, a harmadik helyen pedig a nemzetközi mobilitást lehetővé tevő Schengeni egyezmény. A közös piac által biztosított előnyök a magyarok 17 százaléka szerint az egyik legfontosabb pozitívumnak számítanak.
Az uniós tagság legnagyobb hátrányaiként a túlzott szabályozást (30 százalék), a migrációt (24 százalék), a nemzeti szuverenitás gyengülését és a másodrangú gazdasági pozíciót tüntették fel. Érdemes azonban megjegyezni, hogy míg 2019-ben a magyarok a migrációt tartották az EU-s tagság legnagyobb hátrányának, addig ma már ez a téma leszorult a második helyre. A spontán válaszok között visszatérő elem volt az egyes tagországok között fennálló gazdasági egyenlőtlenség (16 százalék), de sokakat aggaszt az is, hogy a hazai vállalkozások hátrányba kerülnek a multinacionális vállalatokkal szemben.
A kutatásban külön kérdéssel vizsgálták a kormányzati kommunikáció egyes gyakori kijelentéseinek népszerűségét. A magyarok fele egyetért azzal az állítással, hogy „a brüsszeli bürokraták rá akarják erőltetni a magyar emberekre az akaratukat”, 42 százaléka azonban nem. Az egyetértő vélemény a fideszes szavazók körében 70 százalékos, a pártnélkülieknél 47 százalékos, az ellenzékiek körében 33 százalékos népszerűségnek örvendett.
Az általános pozitív asszociációk, mint az erő, a bizalom vagy a lehetőségek, a második helyre kerültek, míg az európai közösséghez való tartozás, illetve a gazdasági, társadalmi-politikai és katonai biztonság jelentősen lemaradt.
Az uniós tagság ellen szavazók számára a szuverenitás megőrzése (34 százalék) a legfontosabb motiváció, míg a kilépést választók közül minden ötödik azért szavazna a tagság ellen, mert szerintük az EU támadásokat indít a magyar kormány ellen.
A megkérdezettek 52 százalékának véleménye szerint a vizsgált szempontok közül Magyarország uniós csatlakozása óta a leginkább a nyugati termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés javult – ez a Policy Solutions 2019-es felméréséhez képest 6 százalékponttal alacsonyabb arány. Az általános életszínvonallal kapcsolatos véleményekben is számottevő visszaesés mutatható ki: míg 2019-ben a megkérdezettek 42 százaléka gondolta úgy, hogy javult az életminőség Magyarországon az uniós tagságnak köszönhetően, addig a mostani kutatásban 10 százalékponttal kevesebben osztották ezt a véleményt, és 15 százalékponttal nőtt az elégedetlenek aránya is.
A magyarok 53 százaléka vélekedik úgy, hogy Magyarország nem fizet be több pénzt az Európai Unió költségvetésébe, mint amennyit onnan visszakapunk. Az ezzel ellentétes vélekedés, miszerint inkább befizetők vagyunk, a kormánypárti szavazók körében népszerűbb. A magyarok többsége (59 százalék) szerint az átlagemberek számára jobb lehetőségek kínálkoznak azáltal, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, minden harmadik megkérdezett azonban ezzel sem ért egyet.
Települések alapján a budapestiek érzékelik leginkább az uniós tagságból fakadó előnyöket (69 százalék), a megyeszékhelyeken (52 százalék), a kisvárosokban (61 százalék) és a községekben (52 százalék) kevésbé látják így.
A kutatásban arra is megkérték a válaszadókat, hogy jelöljék meg 19 szakpolitikai terület esetében, véleményük szerint mi lenne az ideális: nemzeti hatáskörben kellene lennie, kizárólag EU-s hatáskörben kellene lennie, vagy közösen kellene szabályozni? A válaszok alapján nyolc olyan terület van, ahol a magyarok abszolút többsége kizárólag tagállami hatáskört szeretne, míg kilenc szakpolitika esetén az integrációpártiak vannak abszolút többségben.
Kizárólag tagállami hatáskörbe tenné a többség
- a lakásügyet,
- az állami földtulajdont és a vízgazdálkodást,
- a pénzügyi szektor szabályozását,
- az oktatáspolitikát,
- a kormányzati működést,
- a munkaügyet,
- a szociálpolitikát
- és a mezőgazdaságot.
Ezzel szemben például
- az energiapolitika,
- az igazságügy és bűnüldözés
- vagy a környezetvédelem területén
inkább uniós együttműködést szeretnének. Fontos hozzátenni, hogy az integrációpárti válaszadók döntő többsége megosztott hatáskört szeretne, és a magyaroknak csak a 2–8 százaléka szeretne kizárólag EU-s hatáskört az egyes szakpolitikák esetén.
A kormánypárti szavazóknál a környezetvédelem van az első helyen (31 százalék), ha esetleges uniós hatáskörökről van szó, ezt jelentősen lemaradva követi a védelmi és biztonságpolitika, illetve a technológiafejlesztés. Az ellenzéki együttműködésre szavazók ezzel szemben legszívesebben az egészségügy szabályozását (32 százalék) delegálnák uniós hatáskörbe, valamint több Európát látnának szívesen a polgári jogok, azaz a szólásszabadság, a diszkrimináció tilalma vagy a magánszféra védelméhez kapcsolódó szabályozások terén (20 százalék).
A kutatás készítői fontosnak tartották, hogy az EU-s tagság támogatása mellett a nemzeti és az uniós hatáskörökkel kapcsolatos attitűdök alapján is kategorizálják a válaszadókat. Ennek fényében a magyar társadalmon belül relatív többségben vannak az européer válaszadók (44 százalék), vagyis azok, akik maradáspártiak és egyben támogatják azt is, hogy legyen Brüsszelnek beleszólása a legtöbb szakpolitikai terület irányításába. A magyarok 27 százaléka azonban a „nemzetek Európája” koncepciót támogatja, vagyis az EU-tagságot a szuverenitás jelentős feladása nélkül.
Pártszimpátia szerint csaknem minden ötödik fideszes az EU-ból való kilépésre szavazna, és a kormánypártiak között van a legtöbb támogatója (31 százalék) a „nemzetek Európája” koncepciónak is – ez közel ugyanannyi, mint ahány européer fideszest találni. Az ellenzékiek között azonban inkább az européer attitűd a jellemző (64 százalék), míg a „nemzetek Európája” kevésbé (22 százalék).
A Policy Solutions és az FES kutatásának újdonsága leginkább abban rejlik, hogy megpróbálták megtalálni az euroszkepticizmus magyarországi gyökereit. Ehhez megalkották az „euroszkepticizmus indexet”, amely három komponensből áll össze:
- érzelmi – az egyének milyen érzéseket táplálnak az EU irányába,
- kognitív – a magyarok miként ítélik meg az ország uniós tagságát,
- és viselkedési – mennyire lennének hajlandók ténylegesen tenni az EU-val szembeni támogatások, kritikájuk kifejezése érdekében.
Az euroszkepticizmus index alapján a magyarok 49 százaléka mondható egyértelműen EU-pártinak, jóval alacsonyabb a semleges (6 százalék) és az euroszkeptikus válaszadók aránya (12 százalék).
A magyarok 54 százaléka érzelmi szinten az EU-t támogató attitűdökkel rendelkezik, és a kognitív mérőszámok alapján is a magyarok közel fele mondható EU-pártinak (48 százalék). A kutatók jelzik, hogy ennél az indexnél kifejezetten magas volt a hiányzó index értékek aránya (27 százalék), ami arra mutat rá, hogy sokaknak nincs kiforrott véleményük arról, miként hat az EU-tagság az országra vagy a személyes életükre. A viselkedési mérőszám egyértelmű képet mutat: a magyarok 66 százaléka teljesen semleges, vagyis nem foglalnának nyilvánosan állást sem az EU mellett, sem az EU ellen.
A szociodemográfiai tulajdonságok alapján az átfogó euroszkepticizmus indexre egyedül a nemnek volt szignifikáns hatása: a nők valamelyest kevésbé euroszkeptikusak, és ennek a különbségnek a forrása az érzelmi alapú index alacsonyabb szintjéből ered. Ez utóbbira hatással van az életkor és a lakhely is: a 30 év alattiakhoz képest szignifikánsan negatívabb érzelmeket társítanak az EU-hoz a 30–39 évesek és a 60 év felettiek, a budapestiekhez képest pedig a falvak lakóira kevésbé jellemző az érzelmi alapú euroszkepticizmus. A községben élő emberek ugyanakkor – kognitív szempontból – átlagosan károsabbnak ítélik meg Magyarország EU-tagságát.
A kutatók tucatnyi hipotézist állítottak fel arról, hogy melyek lehetnek az euroszkepticizmus gyökerei, a vizsgálat végeztével pedig ezeknek a felét tudták elfogadni. A feltételezéseikkel összhangban a kormánypártiság, a markáns társadalmi-kulturális jobboldaliság és a gazdasági baloldaliság egyaránt növeli az euroszkepticizmus szintjét. A társadalmi-kulturális ügyek közül a multikulturalizmus-ellenesség és a szuverenitáspártiság járt egyértelműen együtt az euroszkepticizmus növekedésével. A gazdasági ügyek közül két baloldali álláspont, az újraelosztás támogatása és a piacellenesség növeli az euroszkepticizmus szintjét.
Ezzel szemben a populista euroszkepticizmusról szóló hipotéziseiket nem tudták elfogadni a felmérés készítői, ugyanis a méréseik alapján a társadalmi státusz féltése nem befolyásolta jelentősen az euroszkepticizmus egyéni szintjét. Az elitellenességnek volt szignifikáns hatása, de a hipotézissel ellentétes irányú: minél kritikusabb volt a politikai elitekkel egy válaszadó, annál kevésbé volt jellemző rá az euroszkepticizmus.
Az előbbi csoport körében 80 százalékos, utóbbiban 63 százalékos volt az unió támogatottsága. Egy lehetséges magyarázat lehet ezekre az eredményekre, hogy a populizmusra fogékony magyarok Brüsszelt nem a gazdasági és társadalmi státuszukat veszélyeztető elittel azonosítják, hanem egy olyan ellenségnek látják, ami a társadalmi-kulturális rendet veszélyezteti.
A szociálpszichológiai tényezőkről szóló feltételezések közül igazolni tudták, hogy a társas elszigeteltség növeli az euroszkepticizmust, amely egy alapvetően negatív, tagadásra épülő attitűd. A nemzetköziség, a külföldi tapasztalatok és barátok, valamint az európai identitás kapcsolatára vonatkozó hipotézisek közül kettőt tudtak igazolni. E szerint a kozmopolita attitűdök és az euroszkepticizmus ellentétes kapcsolatban állnak egymással, a külföldi kapcsolati háló csökkentette az euroszkepticizmus szintjét – ez elsősorban a nemzetközileg beágyazott emberekre volt igaz.
Az viszont emelte az EU-val szembeni fenntartások szintjét, ha valaki rendszeresen jár külföldre és az is, ha valaki élt korábban más EU-s tagállamban, ráadásul ezek a külföldi tapasztalatok szignifikánsan növelték a „huxit” támogatásának valószínűségét is.
Ezekben az esetekben valószínűleg a huzamosabb külföldön tartózkodás vagy szezonális munka során szerzett rossz tapasztalatok lehettek a döntők. Konzisztens az is, hogy a rendszeresen külföldre járó válaszadók többsége átélt a múltban valamilyen gazdasági nehézséget, valamint ezen válaszadók harmada nem beszél idegen nyelvet. Kiemelték azt is, hogy az EU-val kapcsolatos tudás és az uniós tagság támogatása között volt egy látványos kapcsolat:
