Belföld

Hat évet kapott a csillebérci turistát orális szexre kényszerítő férfi

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Hat év börtönre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki tavaly március közepén szexre kényszerített egy nőt egy budai turistaútvonalon.  A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság elrendelte a férfira korábban más ügyben kiszabott tíz hónapos szabadságvesztés-büntetés végrehajtását is.

A vádirat szerint a férfi március 12-én délelőtt a Csillebérc gyermekvasút parkolójából induló, Makkosmária irányába tartó kijelölt turistaútvonalon meglátta, majd követte az egyedül lévő nőt. Pár perc múlva utolérte és rátámadt. Hátulról átkarolta a nyakát, befogta a száját, majd letépte a ruháját és földre nyomva erőszakoskodni kezdett vele.

A nő megpróbált védekezni és dulakodni kezdett a támadóval, a férfi azonban erősen megrántotta őt, amelynek hatására hanyatt esett. Ezután a férfi rátérdelt, és tovább erőszakoskodott vele, a nő azonban ellenállt. Végül egy közelben lévő padnál orális szexre kényszerítette a bántalmazott, és megfélemlített nőt.

Kapcsolódó
Mást vallott a bíróságon a csillebérci turistát orális szexre kényszerítő férfi
Szexuális erőszak miatt állították bíróság elé a fiatal férfit.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a férfi súlyos személyiségzavarát, míg súlyosító körülményként vette figyelembe azt, hogy a fiatal kora ellenére is többszörösen büntetett előéletű, és a cselekményét felfüggesztett szabadságvesztés és folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el.

Az ügyész fellebbezett, míg a vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fent nyilatkozata megtételére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik