Belföld

Kövér László: Az Európai Unió egy lehetetlen küldetés

Mohos Márton, 24.hu
Mohos Márton, 24.hu
A házelnök idén azért örült jobban a Fidesz választási győzelmének, mert volt benne egy kicsi káröröm.

A Hír Tv Bayer show című műsorában a két Fidesz-alapító bel- és külpolitikai témákat feszegetett. A műsorvezető idézte a házelnök Európa-napon mondott beszédét, amelyből azt emelte ki, hogy

Európa eszménye és valósága között még soha nem tátongott akkora szakadék, mint napjainkban.

Bayer Zsolt egyetértett, de kíváncsi volt ennek okára, Kövér László pedig elmagyarázta, Európa nemzetállamainak és az EU vezetését is egy olyan politikai garnitúra tagjai vették át, akiknek  sem szellemi képességeik, sem morális tartásuk alapján nem lenne ott a helyük, csak gyenge utánzataik elődeiknek, de már az is egy folyamat része, hogy egyáltalán ilyen fontos posztokra kerülhettek.

Ő maga arra jutott, hogy

az Európai Unió – bárki, bármit is gondol róla – , de egy lehetetlen küldetés.

Mint mondta, az uniónak reagálnia kell a világ változásaira, de nem látja, mi a célja a nemzetállamok együttműködésén alapuló politika visszaszorításának.

Kövér László szerint a tengeren túlról támogatott birodalomépítési törekvés sem hozza el a kánaánt. Mint mondta, az Európai Egyesült Államoknak csak formálisan lenne a tartományi központja Brüsszelben, az EU Amerika érdekeit szolgálva, saját tagországai gazdaságát dönti romba az Oroszország elleni szankciókkal. A házelnök jelezte, nem geostratégiai elemző, de számára úgy tűnik, sokan történelmi sérelmeik miatt akarnak most leszámolni Oroszországgal, ami azonban – szerinte –

nem fog sikerülni, vagy ha sikerülni fog, akkor olyan árat fognak fizetni, amilyet nem szeretnének.

Szerinte az orosz-ukrán háború valójában egy amerikai-kínai, csak az Egyesült Államoknak időt kell nyernie, de a háború már most is sokaknak fáj ott is.

Amikor a műsor maradék részében belpolitikai vizekre eveznek, az egyébként szigorú házelnök kacarászott Bayer Zsolt felvetésén, hogy Fekete-Győr András azt ígérte, az Országgyűlés tekintélyének visszaszerzéséért fog dolgozni.

Szerinte

az egész Momentum meg Fekete-Győr András az hűen mutatja a mai magyar ellenzék szellemi és erkölcsi állapotait.

Kövér László azt is elárulta, idén azért örült jobban a Fidesz választási győzelmének, mert volt benne egy kicsi káröröm.

Na végre, azt kapták, amit megérdemeltek. (…) Akkorát estek arcra, mint az ólajtó, és ez már járt nekik.

A kormánypárti politikus szerint azonban a fideszeseknek nem szabad hosszabban belefeledkezniük az örömködésbe. Komolyan kell venni azt, amit Orbán Viktor a győzelmi beszédében mondott, hogy egy világ fogott össze ellenük, ami továbbra sem változott. Az ellenzékiek csak eszközök egy olyan játszmában, ahol a valódi szereplők az országhatáron kívül vannak. A Fidesznek a jövőben sem az ellenzéket kell majd legyőznie, hanem irányítóit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik