Belföld

Befellegzett a BKV-hajóknak

MTI Fotó: Sóki Tamás
MTI Fotó: Sóki Tamás

Kishajózást nem tartalmaz sem a BKV, sem a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) üzleti terve, írja a Népszava.

Ennek oka „a fővárosi közösségi közlekedési bevételek csökkenése, valamint a kormányzati elvonások miatt az önkormányzat a tavalyi évhez hasonlóan továbbra sem tudja biztosítani a fővárosi hajózási tevékenység üzemeltetéséhez szükséges fedezetet, így a BKV által nyújtott hivatásforgalmi hajózás szüneteltetése a 2021. év után a 2022. évben is folytatódni fog”.

Magyarul idén sem fognak BKV-hajók közlekedni a Dunán.

A lap cikkében emlékeztet, tavaly ősszel még az volt a közlekedési cég „szakmai véleménye”, hogy megteremtődött egy minőségi és gazdaságosan működtethető szolgáltatás alapja. Bizakodásuk alapját a nyár végére sikeresen lezárt három éves üzemeltetői tender adta.

Mint fogalmaznak, a nyertes Magyar Kikötő Zrt. a becsült árnál olcsóbban vállalta volna, hogy napi 10-11 órában szállítsa az utasokat Rómaifürdő és a Kopaszi-gát között, ezenfelül a kikötők üzemeltetése és a vízi járművek esetleges javítása is a feladatkörébe tartozott volna. Csakhogy a megállapodást végül nem írták alá.

A főváros dunai hajózásból való kihátrálása egyébként nem előzmény nélküli, már a 2020-as szezonra is csak nagy nehezen sikerült üzemeltetőt találni a hét hajóból álló flottára, de a járvány azokat is elsöpörte.

A – részben svájci magántulajdonú, részben állami – Mahart-PassNave rögtön benyomult a piaci résbe és a tavalyi szezon után az idén is körjáratokat indít naponta ötször a Duna fővárosi szakaszán a Nemzeti Színház és a Margit sziget között keddtől vasárnapig. A hajók keddtől-csütörtökig a BKV bérletekkel is használhatóak, hétvégén azonban mindenkinek jegyet kell váltania a tavalyi 1000 forint helyett 1500 forintért. A jegyértékesítés árbevételéből a BKK nem kap jutalékot, mivel a járatot a Mahart üzemelteti, amihez a saját kikötőit használja – válaszolta a lapnak korábban a BKK.

Kapcsolódó
Karácsony: Inkább a csőd, mint hogy ne járjon a 4-6-os villamos
Elfogadták a BKV és a BKK 2022-es üzleti tervét a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik