Vádat emelt a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség azzal a három férfival szemben, akik több épületre is átterjedő tüzet okoztak Óbudán azzal, hogy szabálytalanul kötöttek be egy kályhát. A szakik által okozott kár, több mint 45 millió forint.
Az 53, és a 34 és 28 éves férfi egy vegyes tüzelésű kályhát és füstelvezető rendszert telepített 2020 január 12-én az 53 éves férfi és a párja Dinamó utcai faházába.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint vésővel lyukat vágtak a faház oldalfalába, s azon keresztül kivezették a kályhacsövet, ami köré tömítő anyagként sarat tapasztottak, valamint PUR habot használtak. Amikor végeztek, akkor meggyújtották a kályhában lévő faanyagot, majd elhagyták a faházat, ahol ekkor már csak az 53 éves férfi párjának a lánya maradt.
A keletkezett tűzről az élettárs lánya telefonon értesítette az elkövetőket, akik visszasiettek a faházhoz, azonban a tűz tovább terjedését már nem lehetett megakadályozni. A tűz rövid időn belül átterjedt a közvetlenül mellette lévő lakóházra, amely szintén leégett és lakhatatlanná vált, majd egy pár méterre lévő másik épület és a hozzá tartozó melléképületek is károsodtak.
A tűz és sugárzó hő következtében az épület felett húzódó magasfeszültségű távvezeték három vezetékpárja is elszakadt, és az alatta lévő ingatlanok területére zuhant. A lezuhanó vezeték elsodort egy ott tüzet oltani próbáló férfit, akinek ennek következtében eltört az orra és zúzódás lett a fején.
A tűz következtében gázpalackrobbanás is történt, amely következtében a tűz terjedése még intenzívebbé vált, közvetlenül veszélyeztette a környező épületeket, az utcán parkoló járműveket, továbbá az elektromos hálózati rendszer további károsodásának is fennállt a reális veszélye. A tűz tovább terjedését a tűzoltók akadályozták meg.
A terheltek cselekménye az ELMŰ működését is jelentős mértékben megzavarta, a helyreállítási költség összesen mintegy 12,5 millió forint volt. Újpest állomás hétperces kiesése csaknem 17 ezer fogyasztót érintett. Az áramkimaradás ezen túlmenően a vízellátásban is üzemzavart okozott.
Az ügyészség fogházbüntetést kért a gondatlan közveszély okozásának vétségével, közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétségével, valamint gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolt három férfire.