Szexmunka végzésére adta ki a lakását három nőnek egy férfi Kőbányán. A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt ellene, és egy prostituáltként dolgozó nő ellen is.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a 44 éves férfi tudott arról, hogy a három nő is prostitúciós tevékenységet folytat a lakásban. Sőt, a rendőri intézkedés után tanúkat próbált meg rávenni arra, hogy valótlan vallomást tegyenek az érdekében.
A vádirat szerint a 44 éves férfi 2017 májusában adta ki a kőbányai lakását az ügy másik vádlottjának, egy 29 éves nőnek. A férfi tudott arról, hogy a nő prostitúciós tevékenységből finanszírozza a megélhetését, és tudott arról is, hogy a bérbe adott lakásban is szexmunkát fog végezni.
A két nő a helyért cserébe anyagilag hozzájárult a lakás bérleti díjához, illetve rezsiköltségeihez, pár hónappal később pedig oda is költöztek. A 44 éves férfi tudott a dologról, és engedélyezte a beköltözésüket. A három nő ezután napi rendszerességgel fogadott vendégeket a lakásban, akik részére anyagi ellenszolgáltatás ellenében szexuális szolgáltatást nyújtottak.
Miután a 44 éves férfi tudomást szerzett a rendőri intézkedésről, számolt azzal a lehetőséggel, hogy a nyomozók őt is felelősségre vonják majd az eljárásban. Ezért felkeresett két olyan személyt, akik rá nézve terhelő információkkal bírtak, majd megpróbálta rávenni őket arra, hogy a büntetőeljárás során, tanúkihallgatásukon állítsák valótlanul azt, hogy neki nem volt tudomása a lakásában folyó prostitúciós tevékenységről.
A két tanú azonban elmondta a nyomozóknak, hogy a 44 éves férfit többször is figyelmeztették arra a lakók, hogy a lakásban prostitúciós tevékenység folyik és kérték, hogy tulajdonosként intézkedjen a tevékenység beszüntetése érdekében.
A 44 éves férfit és a 29 éves nőt prostitúció elősegítésével, a férfit ezen túlmenően hamis tanúzásra felhívás bűntettével is vádolja. A férfire próbaidőre felfüggesztett börtönt, a nőre pénzbüntetést kértek.