Ismét megmutatkozott a közösség összetartozása, ereje az 1848-49-es forradalom évfordulóján, a nemzeti ünnepen a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) által szervezett Békemeneten – közölte az alapítvány elnöke szerdán az MTI-vel.
Csizmadia László szerint a kormány intézkedései a magyarság érdekeit követik, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde – amin „az ellenzék magyarellenes, több sebből vérző, összetákolt, azonos időben összehívott >>nagygyűlése<<” ellenére is félmillióan vettek részt – erőt sugárzott (A DK közlése szerint 80 ezren vettek részt az ellenzéki eseményen).
Miközben civilek ezrei segítik az orosz-ukrán háború elől menekülőket szállással, étkezéssel és pénzadományokkal, „a magyar ellenzék álnok módon igyekszik háborúba sodorni” Magyarországot – tette hozzá. Kiemelte, miközben a Békemenet vezényszavával (NO WAR, magyarul kb. nem a háborúra) a résztvevők nemet mondtak a háborúra,
az identitásukat vesztett ellenzékiek farkasétvággyal szeretnék megszerezni a hatalmat, elárulva hazánkat, nem szégyenlik a külföldi támogatások szinte már mérhetetlen mértékű igénybevételét.
Márki-Zay Péter, a parlamenti választáson közös jelöltekkel induló ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje „pár ezres nagygyűlésükre” meghívta azt a Donald Tuskot, „aki lengyelként sikeresen veri szét” az Európai Néppártot, és „aki a szmolenszki repülőgép lezuhanásakor testközeli módon fejezte ki Putyin elnökhöz vonzódását” – írta hozzáfűzve, erről az orosz sajtó annyit írt: „a mi emberünk Varsóban” (Csizmadia itt Lech Kaczynski egykori lengyel elnök repülőgép-katasztrófájára utalt).
Csizmadia szerint kedden „megtörtént a kommunistákat és fasisztákat együtt képviselő ellenzéki pártok hattyúdala”. A kiöregedett „komszomolisták – ifjú kommunisták” megérettek leváltásukra – fogalmazott. Így fűzte tovább szavait:
A népfelség az április 3-i országgyűlési választásokkor ítéletet mondhat. A ítélet indoklásához történelmi alapot adott március 15-i Békemenetünk. Szellemi honvédőkből álló sokaságunk 2009 óta rendíthetetlen, mert a hazugságok helyett az igazságot követi.
Hozzátette, „most előre”, a családjaink és gyermekeink jó sorsát biztosító április 3-i választások megnyeréséért.
A Békemenetet is magában foglaló ünnepi közvetítésünket itt olvashatja vissza, a napról készült fotógalériánkban pedig itt gyönyörködhet.