Belföld

Az ellenzéki nagygyűlés buszára szálltak a dunapataji békemenetesek

Több száz busz indult kedden reggel az ország különböző pontjairól a budapesti Békemenetre, egy dunapataji csapat azonban eltévesztette a járművet.

Kalocsáról ugyanis az ellenzék nagygyűlésére is különjárat vitte a szimpatizánsokat, amely Dunapatajon is megállt, hogy felvegyen egy ottani, az utazásra előre bejelentkezett baloldali tüntetőt. Vele azonban még három ember is felszállt. A transzparenseket betették a csomagtartóba és elfoglalták az üres helyeket. Indulás után a Bács-Kiskun megyei 3. választókerület közös ellenzéki képviselőjelöltjétől megkapták a kék szalagokat és az ellenzék kampánydalának szövegét.

Magóné Tóth Gyöngyi Mária a 24.hu-nak azt mondta, a társaságnak a kampánydal tanulmányozása közben lett gyanús, hogy nem a békemenetes társaságba kerültek.

Miután kiderült számukra, hogy nem a fideszes Font Sándor buszán utaznak, ragaszkodtak hozzá, hogy Solton leszállnak, pedig fel is vihettük volna őket Budapestre

– mondta a DK politikusa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik