Belföld

Hat évet kapott a kisgyerekeket nevelő párját prostitúcióra kényszerítő férfi

Hat év fegyházra és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki prostitúcióra kényszerítette a kisgyerekeket nevelő élettársát.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint emberkereskedelemben, kényszermunkában, valamint kétrendbeli súlyos testi sértésben is bűnösnek mondták ki a férfit.  Az ítélet szerint a terhelt rávette az élettársát, hogy prostituáltként dolgozzon, majd a nő e tevékenységből származó jövedelmét elvette és azt a közös életvitelükre, saját magára, illetve korábbi élettársára, valamint a vele közös gyermekének megélhetésére fordította.

A terhelt többször is bántalmazta és fenyegette nőt, hogy folytassa a prostitúciós tevékenységet. A férfi a mai előkészítő ülésen nem ismerte be a vádiratban foglaltakat, így a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amelyen a bizonyítási eljárás keretében meghallgatta a vádlottat, az áldozatot és egy további tanút is, majd ítéletet hozott.

A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe az elkövető büntetett előéletét és a kettőt meghaladó halmazatot, míg enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a terhelt két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője pedig elsősorban felmentésért, másodsorban pedig enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik