Elhunyt az MSZP egykori parlamenti képviselője: Lakatos András 1994 és 2002 között volt az országgyűlés tagja.
A szocialista politikus a Mezőgazdasági bizottságban, valamint a Magyar-Orosz Parlamentközi Vegyes Bizottság magyar albizottságban dolgozott. Az MSZP-frakcióban is a mezőgazdasági munkacsoport tagja volt.
Az MSZP Facebook-közleménye szerint a 78 éves politikus a Gödöllői Agrártudomány Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát, majd agronómusként dolgozott. Politikusként is a mezőgazdaság fejlesztésével foglalkozott.
Egész élete Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdaságáról és az élelmiszeripar fejlesztéséről szólt. Fontos szerepe volt a ’80-as évek ipartelepítésében, és a ’90-es években az előcsatlakozási alap felhasználásának tervezésében. Azt vallotta, hogy meg kell újítani az ültetvényeket, és szövetkezni kell a gazdáknak a jobb értékesítés érdekében
– írta az MSZP.