Belföld vizes vb 2022

Vizes vb: a fővárosi önkormányzat tudomásul vette a rendezést

Sopronyi Gyula / 24.hu
Sopronyi Gyula / 24.hu

A fővárosi önkormányzat tudomásul vette, hogy a kormány vendégeket hívott Budapestre. Az kicsit problémás, hogy a házigazdát erről nem tájékoztatta előre. Természetesen örülünk minden olyan sporteseménynek, amely a meglévő infrastruktúra kihasználásával valósul meg.

Ezt válaszolta reagált Tüttő Kata és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszava megkeresésére, amikor arról kérdezték őket, a főváros támogatja-e a nyári vizes-világbajnokság megrendezését, amelyet a kormány váratlanul, mindenféle magyarországi egyeztetés nélkül vállalta át Fukuokától.

Megjegyezték, tudják azt is, hogy mivel jár egy ilyen esemény megvalósítása. Ehhez azonban akkor tudnának hozzájárulni, ha megkérdeznék őket.

Azonban továbbra se kaptunk megkeresést a kormány részéről

– fogalmaztak.

Felhívták rá a figyelmet, hogy egy ilyen esemény megvalósítása csak jól működő közösségi közlekedéssel lehetséges. Szerintük nagy kár, a kormány úgy hívott vendégeket, hogy közben nem engedte meg, hogy a legrosszabb állapotban lévő buszokat lecseréljék és az elektromos buszprogramból is kihagyta a kormány Budapestet.

Izgalmas kontrasztot alkotnak majd a füstöt okádó buszok és százmilliárdos stadionok

– fogalmazott Tüttő Kata és Kiss Ambrus.

Az Orbán-kormány február 7-én jelentette be, hogy jelentkeztek Fukuoka helyére, holott ennek lehetőségét Szabó Tünde sportért felelős szakállamtitkár korábban kizárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik