Sport

Budapest idén ismét vizes világbajnokságot rendez

KEMPINAIRE Stéphane / KMSP / KMSP via AFP
KEMPINAIRE Stéphane / KMSP / KMSP via AFP

2017 után 2022-ben is vizes világbajnokságot rendez Budapest.

Néhány napja még arról szóltak a hírek, hogy az idei vébét, amelynek a japán Fukuoka lett volna a házigazdája, 2023-ra halasztják a koronavírus-járvány miatt.

A nemzetközi szövetség (FINA) azonban hétfőn bejelentette, hogy Husszein el-Musszalam, a szervezet elnöke megállapodott Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy Budapest átvállalja a rendezést, vagyis mégis lesz idén világbajnokság.

A FINA a 2022-es budapesti vb-ről hozott mostani döntését azzal indokolta, hogy ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.

„Miután egy hete eldőlt, hogy Fukuoka idén sem tudja megrendezni a világbajnokságot, a vizes világ sportolói kétségbe estek, hiszen azt gondolhatták, hogy az a rengeteg munka, amit elvégeztek, kárba vész. Az úszó és a vízilabda szövetség érzékelte a nyomást, és azt gondoltuk, Magyarország egy zseniális helyszín, a magyarok pedig már sokszor bizonyították, hogy kiváló házigazdák, remek szervezők” – nyilatkozta Wladár Sándor, a magyar szövetség elnöke, hozzátéve, hogy a FINA-val folytatott tárgyalás során jelentős anyagi kedvezményeket tudtak kiharcolni, hiszen közös érdekek találkoztak.

Hozzátette, ez a rendezés nem érinti a 2027-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, amelynek ugyancsak Magyarország ad otthont. Wladár kijelentette, nem szeretnének versenyezni a 2017-es budapesti világbajnoksággal – ahol a szinkronúszást például gyönyörű környezetben, a Városligetben bonyolították le –, hiszen most az a legfontosabb, hogy versenyzési lehetőséget biztosítanak a sportolóknak.

A lebonyolítással kapcsolatban elhangzott, hogy a szokásostól eltérően ezúttal a világbajnokság első hetében rendezik majd meg a medencés úszók küzdelmeit, mivel augusztusban, Rómában már Európa-bajnokságra kerül sor. Amint elhangzott, a világbajnokság ezúttal csakis a meglévő létesítményekben zajlik majd:

az úszás és a műugrás a Duna Arénában, a szinkronúszás a margitszigeti Széchy-uszodában, a vízilabda a Hajós ötvenese mellett ellátogat Debrecenbe, valamint a Modern Városok Program keretében épített vadonatúj soproni és szegedi komplexumba, a nyíltvízi úszók pedig a tervek szerint a tavalyi Eb-n kiválóan debütált Lupa-tavi helyszínen küzdenek majd.

A költséghatékonyság része többek között az is, hogy a Duna Aréna nézőterét nem kell majd az öt évvel ezelőtti méretűre duzzasztani, a FINA jóval kevesebb vendéggel képviselteti magát, illetve nagyjából a felére csökkentette a jogdíjaknak és a pénzdíjaknak a szervezőkre eső részét.

Az úszók, vízilabdázók, műugrók, nyíltvízi úszók és műúszók legjobbjai június 18. és július 3. között versenyeznek majd Budapesten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik