Belföld

Jogerősen 16 év fegyházat kapott a várandós élettársát agyonverő dombrádi fiatal

police.hu
police.hu

Tizenhat év fegyházra ítélte a Debreceni Ítélőtábla különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt azt a huszonéves férfit, aki másfél évvel ezelőtt agyonverte a várandós élettársát Dombrádon.

Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője lapunknak azt mondta, hogy a férfi – az akkor hatályos törvénynek megfelelően – a büntetés kitöltésének kétharmada után bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen.

L. Csaba az esti órákban veszekedni kezdett élettársával dombrádi lakóházukban. Ennek során többször is arcon ütötte, és megragadta a párja nyakát. Az ütésektől földre zuhant nőre rátérdelt, rátaposott és többször is megrúgta őt. A sérülések miatt az asszony már nem tudott beszélni, és a férfi által okozott 40-50 ütéstől életveszélyes állapotba került.

A férfi másnap délután látta, hogy élettársa még mindig eszméletlen, ezért segítséget kért egyik ismerősétől, odaadta neki a lakáskulcsát, ő pedig elmenekült. 

A helyszínre érkező ismerős azonnal megkezdte az ágyon talált asszony újraélesztését. Ezt követően értesítette a mentőket, azonban ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

police.hu

L. Csaba még annyit sem nagyon mondott a mai tárgyaláson, hogy sajnálja vagy megbánta volna a történteket. Azt mondta, nem ért egyet a szakértői véleményekkel, és nem tud írni és olvasni sem. Elmondása szerint elfogadta volna az előkészítő ülésen neki felajánlott 12 évet, csak egy korábbi ügyvédje állítása szerint lebeszélte erről. 

A táblabíróságot nem hatotta meg a különös magyarázat, így a férfi jogerősen is 16 év fegyházat kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik