Belföld

Jogerősen öt évet kapott a biztonsági őr, aki eszméletlenre vert egy turistát a bulinegyedben

Jogerősen öt év fegyházra és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt az életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt biztonsági őrt, aki 2016 szeptemberében eszméletlenre vert egy külföldi turistát Budapesten, a Gozsdu udvarban.

Hazafi Áron, a táblabíróság sajtósa megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

D. Gy. biztonsági szolgálatot látott el a bulinegyedben lévő szórakozóhely közösségi passzázs területén. Az egyik este szóváltásba keveredtek a munkatársai egy külföldi társasággal, ekkor az őr minden ok nélkül úgy fejbe vágta az egyik turistát, hogy az hanyatt esett, beverte a fejét az aszfaltba és elvesztette az eszméletét. A leütött turista életveszélyes sérülést szenvedett.

A táblabíróság súlyosító körülményként értékelte az elkövető erőszakos többszörös visszaesői minőségét megalapozóan túli büntetett előéletét valamint azt, hogy az életveszélyes állapotba került áldozat még egy évvel a cselekmény után is  rehabilitációra szorult, s segítség nélkül képtelen volt ellátni saját magát. A másodfokú bíróság nem látott alapot az elsőfokon kiszabott öt éves büntetés enyhítésére.

Mivel a bírósági eljárásban az áldozat  szabályszerűen előterjesztett kártérítési követeléssel nem élt, a polgári jogi igény tárgyában hozott elsőfokú ítéleti rendelkezést mellőzni kellett. Nincs akadálya azonban annak, hogy a sértett polgári bíróság előtt kártérítési igénnyel lépjen fel a terhelttel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik