Mehet az interjú?
Elég ijesztő, hogy beszélgetünk.
Miért?
Nem vagyok ahhoz szokva, hogy újságírók vannak a nappalimban. Ezen a kanapén én szoktam ülni xboxozva. Meg az asszonypajtás. Meg a lányom, a férje és a kétéves unokám. Meg a két cicám. Az egyik úgy lett, hogy asszonypajtás reggel ment dolgozni, a macska ott állt az utcán, asszonypajtás mondta neki, ha megvársz, akkor este, munka után, hazaviszlek. És a cica megvárta. Mondjuk,
ezen a környéken az embernek sem árt, ha tud várni. Itt annyira nincs semmi, ha adnék egymillió forintot, hogy még ma költsd el, akkor vagy eldobnád, vagy megbuknál a feladattal. A legközelebbi pláza ide hatvan kilométer.
Milyen családba született?
Nehéz családba. Cigányba. Ilyen fakó egy palóc cigány… Marháskodom. Látta volna az apámat! Mélybarna! Széles az én famíliám: van benne magyar, magyar cigány, olasz, német és csehszlovák. Úgy nézünk ki a színskálán, hogy kezdődik a hófehér bőrű, smaragdzöldszeműnél és tart az olyan feketéig, mint a zongora, és mind tesó. De a cigány hagyományok és a nyelv még nálunk is kiveszőben, pedig fater még akkor hallott először magyar beszédet, amikor hatévesen iskolába került. Megkínlódott vele, ezért nálunk odahaza, Karancsságon egyetlen cigány szó sem hangzott el, kizárólag magyar.
Ma már a cigány menekül a saját cigányságától, a névrokonaim között egyre több ipszilonnal írja a Berkit, annyira nem akar roma lenni. Pedig attól nem leszel kevésbé magyar, ha közben a cigányságodat, zsidóságodat, palócságodat, bármidet is ápolod valamennyire.
Én is ápolnám, de annyira gagyi vagyok, hogy nem örököltem apámnak sem a zenei, sem a tánctudását. Tiszta ideg vagyok! Hát hogy lehet így kiszúrni egy emberrel?! Bezzeg az öcsém és az egyik húgom fönt tanult hegedülni a Rajkókkal Pesten.
Kik a szülei?
Melósok. Voltak. Nem élték meg a hatvanat, az ötvenet is alig. A romák hamar halnak, és ez nemcsak életvitel kérdése, hanem genetika is. Rengeteg a rákos, apámat, anyámat is az vitte el. A síküveggyárban dolgoztak, anyu kitörő volt, valami üvegvágó szerszámmal kitörte, amit ki kellett törni, apu meg vagonokat rakott ki és targoncázott. Bent ismerkedtek össze, gyorsan megcsináltak engem, aztán összeházasodtak, aztán hamar elváltak. Apu újranősült, én maradtam anyuval, aki még kétszer ment férjhez. Apu ezüstsarkantyús néptáncos volt, valamint egy időben a Karancsság fociklub elnöke, haverok voltunk. Salgótarjánban nőttem fel, Baglyason, Kádár-kockában, nem az elit lakóhelye, de imádtam, mert igazi közösség volt.
Mit végzett?
Most jön a poén! A legmagasabb végezettségem szakmunkás. Az érettségit elkezdtem, de nem tettem le. Az alma materem neve Nagybátony „í-szí”. Mint ipari szakközép. Hegesztő szak. Aztán tanfolyamon elvégeztem a faipari gépmunkást is, ami azt jelenti, hogy ha asztalt szeretnél, megoldom, onnantól, hogy a fát kivágom az erdőben, és a végén leteszem a konyhádban a készterméket. Nevezhetnénk asztalosnak is, de menőbb a faipari gépmunkás.
A szakmunkás suli után mit csinált?
Semmit! Hát cigány vagyok! Viccelek ám! Berántottak sorkatonának, egy év, leszerelés után kerestem állást, de csak közmunkát találtam, és három hónapon át kaszáltam. Azt hiszi, olyan könnyű?! Megkapod a nyelet meg a vasat, és neked kell összerakni, fenni, élezni, kiverni, különben a földet sem hasítja, nemhogy a füvet. Szerencsére az öregek segítettek. Még ott, kaszás közmunkásként találkoztam asszonypajtással, összejöttünk, azóta is együtt vagyunk. Ő vitt be szalag mellé a gyárba, a Ford Escort elektromos korbácsát készíteni.
Az micsoda?
Kábelköteg, ami szállítja az áramot szerteszét az autóban. Jól kerestem, havi 19 800 forintot vittem haza. Abból meg lehetett élni, kivéve, amikor 21 500-ért vettem magamnak egy Nike cipőt. A család majdnem kitagadott érte. De, sajnos, cipőre, órára, bőrdzsekire kényes vagyok. Mindből ritkán vásárolok, de akkor jót.
Milyen volt az a legelső Nike?
Gyönyörű! Zöld, légtalpas, szövet.
Havi fizuért kicsit drága.
Egyhavi plusz ezerhétszáz! Mondjuk, kereshettem volna havi 21 ezer forintot is, mert aki napi huszonegy korbácsot kötött le, annak annyi járt, de az még pisilni sem tudott felállni. Én megelégedtem a napi tizennyolc korbáccsal, és tudtam mosdóra menni, még a reggeli kávéra is jutott idő. Plusz ezerkétszázért nem szakadok meg. Gondolkodjunk már! Megfontolt és hűséges típus vagyok, húsz és fél évet húztam le a cégnél előbb Gödöllőn, aztán Gyöngyösön.
Akkor kezdtem, amikor a lányom született, 1998-ban, és akkor számoltam le, amikor férjhez ment a gyerek, 2019-ben. Lényegében az ott keresett pénzből neveltem fel. De úgy, hogy a napi nyolcórás műszak nekem az utazással együtt tizenkét órát vett igénybe: keltem hajnal háromkor, négykor indultam, és délután négykor léptem be a lakásba, vagy délben indultam, és éjfélkor estem haza.
Mindez heti hat napon keresztül, mert a multi elvárta a szombati munkát, a váltott műszakot meg azt is, hogy a heti hatból öt nyolcórás műszak, egy pedig tizenkét órás legyen. Egy kolléga kiszámolta, hogy az oda-vissza utazásaimmal háromszor kerültem meg a Földet. A szalag mellett telt az életem, ott szocializálódtam a munkakultúrába. 6212. Ez volt a kódszámom.
Soronként harminchat ember, ha egy megállt, megállt az egész. Műszakonként az egyik soron háromszor nyolc perc szünet, a másikon egyszer nyolc meg egyszer tizenöt, a többi munka. Viszont beszélgethettünk, marháskodhattunk, megismertünk mindenféle embert, élethelyzetet, problémát. Hatalmas monotóniatűrésre tettem szert, hiszen akár éveken át ugyanazt a műveletet végeztem. A tehetségeket, a kiváltságosokat engedte tanulni a cég, és én kiváltságos voltam, tanulhattam, így lettem számítógép alapú vágógépkezelő. Megdolgoztam érte. Nem akárkit engedtek ám oda a kétszázmilliós masinához. Hogy miért csináltam? Mert jól éreztem magam, és mert jól fizettek, negyedévente egyhavi fizetést adtak prémiumnak. Megállapodtam asszonypajtással, hogy az én dolgom pénzt keresni, cserébe ő Salgótarjánban vállalt munkát, és ellátta a gyereket. És még így is szalagvezető lett a melóhelyén, és CNC-gépeket programozott olasz nyelven! Okos asszony az asszonypajtás!
Maga miért hagyta ott a szalagot?
Lényegében azért, mert 2016-ban egy nyári táborban találkoztam a Párbeszéd párttal.
Milyen táborban?
Táborban.
Titok?
Nem különösebben, de magánügy.
Vallási tábor?
Talált. De nevezzük inkább hitéletinek. Azért nem árulok el többet, mert aki felfedezett engem a pártnak, nem akarja összemosni a politikát a hitélettel. Igaza van. Én sem divatolok a hitemmel.
A hit jó, mert karban meg kordában tart. Fék és tartás. Jobb leszek tőle.
A hit próbatételek útján segít megérteni, milyen gyenge az ember. Próbatétel során jössz rá, hogy nem vagy képes mindenre. És olyankor segít a hit.
Önt milyen próbák elé állította az élet?
Kemények elé. Asszonypajtás megbetegedett. Túléltük. Segített a hit. És devizahitelesek voltunk, sőt vagyunk, bár már bőven visszafizettem, amit fölvettem, de még mindig többel tartozom, mint a legelején. Volt olyan hónapom, hogy a teljes fizetésemet feladtam csekken. Azt is megoldottuk, azt is túléltük.
Mi az a két tetkó a karján?
Összefirkálta a gyerek.
De most komolyan. Jól látom, hogy kereszt lóg ki a póló bal ujja alól?
Krisztus. A másik karomon pedig töviskoszorú. Nem a legtökéletesebb munka, fiatal voltam, amatőr tetoválóhoz mentem, majd valamikor korrigáltatom. De legalább nem géppel készült, hanem tűvel, az jobb, mert a gép szaggatja a bőrt.
Mitől nőtt ekkorára a felület a tetkók alatt?
Hogy miért ekkora a bicepszem? Ez már semmi, a csúcson hetvenkét kilót mutatott alattam a mérleg, a derekam hetven centi volt, a karjaim egyenként negyvenkettesek. Kinéztem valahogy. Alapból rémesen nyüzüge gyerek voltam, de amikor benősült a családba egy testépítő bajnok, elkezdtem edzegetni vele, és megerősödtem. Most is van kondibérletem, igaz, nekem ma már az is edzés, ha lemegyek kávézni a sporttársakkal.
Kokszolt?
Soha.
Említette, hogy „felfedezte” önt a párt. Hogyan lehet felfedeződni?
Volt a táborban egy budapesti értelmiségi, olyan, aki rálát a dolgokra, és kért, beszéljek tíz percet a gondolataimról, a világról, a politikáról. Beszéltem. Tetszett neki, mondta, keres majd egy koordinátor a Párbeszéd nevű pártból. Vele is leültem, ő is kikérdezett, és adott egy próbamunkát: küldtek egy robotikai szakembert Salgótarjánba előadást tartani, és nekem kellett megszerveznem mindent. Megszerveztem, de úgy éreztem, ez így kevés a nagy létszámhoz, ezért a robotikus mellé hívtam még egy híres énekest is beszélgetni. Hatalmas siker lett! Felkértek, lépjek be a pártba, igent mondtam. A Párbeszéd akkor még nem létezett vidéken, Nógrádban, Jász-Nagykunban és Hevesben én hoztam létre az első alapszervezeteket, plusz besegítettem Szabolcsban és Hajdú-Biharban. Mindezt munka mellett.
Nem kértem és nem is kaptam egyetlen forintot sem, mert az ember először mutassa meg, mit tud.
2018-ban úgy alakult, hogy szanálták a munkahelyemet, másik városba kellett volna járni dolgozni, amit nem fogadtam el. A végkielégítést beruháztam magamba, konkrétan vettem egy használt autót, és elkezdtem komolyabban dolgozni a Párbeszédnek, továbbra is ingyen. Három hónap alatt annyi eredményt tudtam felmutatni, hogy felvettek állásba, ezzel én lettem a Párbeszéd első fizetett koordinátora.
Jó pénzt kap?
Tudtam, hogy az utánam jövők fizetését az enyémhez viszonyítják majd, és ha eladom magam százezer forintért, akkor az egész szakmát leértékelem, ezért aztán keményen tárgyaltam az anyagiakról.
Mennyit alkudott ki?
Azt nem árulhatom el.
És azt elárulhatja, hogy a multitól mennyivel jött el?
Azt igen. A szombatozással és a tizenkettőzésekkel és a prémiummal és a cafeteriával összejött a nettó kettőötven. Jó lóvé, mi?
A párt többet fizet, mint amit a multi adott?
Nem, dehogy.
Olvasta, hogy Völner Pál igazságügyi államtitkár egyetlen végrehajtásos zacsiban mennyit tehetett zsebre?
Olvastam. És most jó neki? Aligha. Nekem viszont jó. A munkának két jutalma van: a pénz és az, hogy hogyan bánnak veled. A pénzem jó, megélek belőle. És szépen bánnak velem, itt sose éreztem, hogy lenéznének. Sőt, előléptettek, a koordinátorság mellett etnikai referens is lettem, plusz a nógrádi tagság a Párbeszéd megyei elnökének választott.
Hány tagot számlál a Nógrád megyei Párbeszéd?
Ilyet nem szokás elárulni.
Tíz fő alatt?
Fölött. De párttag csak az legyen, akire éjjel-nappal számíthatsz. Akire csak vagy éjjel, vagy nappal, az maradjon aktivista.
Koordinátor, referens és megyei elnök. Ezek a posztok. De mi a munkája?
Programszervezésben segítem a többi megyei elnököt és a pártvezetést, melóztam mások mellett Karácsony Gergő országjárásában, én készítettem fel őt a találkozókra. Az utcán is dolgozom: kampányolok, szervezem az aláírásgyűjtéseket és az előválasztási kitelepüléseket. Tagja vagyok a párt vidékműhelyének, és vezetem a romaműhelyt. Tordai Bencével 2018 óta romaprogramot csinálunk, a legkisebb faluba is elautóztunk, nexust építünk ki jogvédőkkel, civilekkel, roma önkormányzatokkal. Olyan emberi kapcsolatokat is ápolok, melyekből szavazat nem származik, de nagyon kellenek a lelkemnek. A múltkor hallottam egy mozgássérült roma költőről, Horváth Gyuláról. Másnap szóltam asszonypajtinak, hogy „gyerünk, indulunk Miskolcra”. Azzal csöngettem be Gyulához, hogy szeretném kifejezni a nagyrabecsülésemet. Órákon át beszélgettünk, összebarátkoztunk, búcsúzóul dedikálta nekem a könyve utolsó példányát. Gyakran fellapozom, komor mű. A másik ilyen barátom Váradi József, más néven Kicsi Tyson, a Szivárvány Birkenau felett című regény szerzője. Ismeretlenül felhívtam, hogy hallom, most jön ki a könyve, és szívesen tartanék neki országos premiert Salgótarjánban. Beleegyezett, és nem bánta meg: száz ember jelent meg személyesen, a neten további hatezren nézték végig, húszezren pedig belekattintottak a programba.
László Gyula labdazsonglőrre azzal csörögtem rá, hogy „tesó, sose beszéltünk, de gyere segíteni”, és jött tök ingyen, három napig jártuk együtt a megyét. A barátom lett mind. Ha ők szólnak, megyek, ha én szólok, jönnek. Szerintem így lesz a romaügy egy párt életének az eleven része. Erről szól a koordinátori munka. Ha itt nem találsz magadnak feladatot, akkor sehol. A lakókörnyezetemben is tevékenykedem. Az egyik éjszaka valaki gondolt egyet, és végigszurkálta az autókerekeket a lakótelepen. Mindösszesen ketten tettünk rendőrségi feljelentést, semmi nem történt. Aztán kitaláltam, hogy kéne térfigyelő kamera, lakásról lakásra járva összegyűjtöttem háromszáz aláírást, és leadtam az önkormányzatnál. Ha most kinéz az ablakon, ott a kamera. Kutyakakakuka pont így került ki: megtaláltam és megoldottam a problémát, szervezkedtem, elintéztem. Ezerrel megy a közösségépítés, szervezek mindenféle eseményeket, pingpongbajnokságot, barátok napját, hívok le országos politikusokat a közösségi házba, volt itt még devizahiteles fórum is szakemberrel, tanácsadással.
Mert az igazi politika nem az az anyázás, amit a parlamentben látni, hanem helyben figyelni, közvetíteni, érdeket képviselni. Nem mellesleg szakszervezeti tag és polgárőr is vagyok, én szerveztem újjá a salgótarjáni polgárőr egységet.
Egyetlen pillanatig sem átkozta magát, hogy otthagyta a kiszámítható korbácsot?
Hiányzik a gyár, a mai napig álmodom a szalaggal, de csöppet sem bánom, hogy eljöttem. A multi kiszámítható, már amennyire ma bármi is az, de a szalag mellől kitörni lehetetlen. Ha beadtam egy ötletet, biztos más neve alatt aratott sikert, mert a főnöknél nem lehettél se okosabb, se ügyesebb. Lehangoló, amikor állandóan pörög az agyad, cikáznak az ötletek, tele vagy álmokkal, de mindenhonnét az jön vissza, hogy maradj a seggeden, nincs iskolád, nincs pénzed, tizenkétórázz csak szépen nyugdíjig. És olykor még meg is aláznak. Szúrópróbaszerűen befele és kifele is ellenőrzött a portaszolgálat, a húsz év alatt legalább százszor szondáztattak, de engem aztán bármikor lehetett fújatni.
Aztán történt, hogy valaki elkezdte lopni a többi melós kajáját. Ami ebben a közegben súlyos bűn. Egyik nap már messziről mutogat rám a biztonságiaknak a portás, hogy «ezt föltétlenül meg kell motozni, mert a fajtája lopós.»
Én akkor már ott dolgoztam tizenéve, az volt a második otthonom, és olyan szívfájdalom fogott el, el sem tudom mondani.
Mit tett?
Elküldtem őket az anyjukba, és szétdobáltam a táskámat, hogy tessék, kutakodjatok, rohadékok. Nyilvános megszégyenítés volt, amit csak az enyhített, hogy rögtön körülálltak, nyugtattak, védtek a kollégáim. Később megfogták a tolvajokat. Nem romák voltak. Na, ehhez a világhoz képest a politika sorra kínálja fel a lehetőségeket, és a munkád alapján ítél meg. Legalábbis mostanáig ezt tapasztaltam.
Az elején mit remélt a politikától, és mit remél most?
Amikor belekezdtem, senki nem hitt bennem. Ahogy haladtam, és jöttek az eredmények, sokan ledíszcigányoztak, azt mondták, csak szerencsém van. De én dolgoztam tovább, és most reális esélyem nyílt bejutni a parlamentbe.
Negyvennégy éves vagyok, és most először származik előnyöm abból, hogy cigánynak születtem.
Azért kell ön a Párbeszédnek, mert roma?
Bízom benne, hogy nem csak ezért. De az egészen biztos, hogy romapolitika roma származású politikus nélkül hiteltelen.
2019-ben miért nem indult önkormányzati képviselőnek?
Mert a körzet addigi képviselője is baloldali volt, és ő mindenképpen meg akarta méretni magát. Azt mondta, ez lesz az utolsó ciklusa, aztán leteszi a lantot, nyugdíjba vonul. Én meg úgy voltam vele, rám fér a tanulás, és beálltam mögé kiskampányfőnöknek. Tisztességgel elvégeztük a kampánymunkát, és nyertünk. Hálából bevittek külsősnek a frakcióba, azóta is segítem őket.
Az idei ellenzéki előválasztáson sem kapott lehetőséget, még a Párbeszéd sem önt indította salgótarjáni egyéni képviselőjelölt-jelöltnek.
Vállaltam volna, de másként döntött az MSZP és a Párbeszéd.
A momentumos, akit ön helyett támogattak, kikapott a DK-s jelölttől.
Nemes verseny volt, mindenki megmutathatta magát. Innentől az a dolgunk, hogy támogassuk a közös ellenzéki jelöltet.
A pártja miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely abszolút favoritnak számított, mégis visszalépett Márki-Zay Péter javára. Hogy élte meg, amikor Karácsony bedobta a törülközőt?
Előtte nap még melóztam, kampányoltam neki. Nem akartam elhinni, hogy feladta, aztán elhittem, aztán két-három napra magamba fordultam, meggyászoltam, és mentem tovább.
Csalódott Karácsonyban?
Eleinte csalódásként éltem meg a történteket, de aztán rájöttem, hogy ha Márki-Zay Péterrel meglesz a győzelem, akkor Karácsony is az égbe megy, mint aki feláldozta a saját karrierjét a közös sikerért.
Ma már teljesen megértem Gergő döntését, agyongyilkolták szegény srácot. Ráadásul Márki-Zay sokkal jobban akar kormányfő lenni, annyira, hogy szinte beszakítja az ajtót. Nekem szimpatikusabb a barátságos politika, de most Orbán ellen az talán kevés lenne.
Megbízik Márki-Zayban?
Még nem adott okot arra, hogy ne bízzam meg benne. Amikor még Karácsony volt a jelöltünk, más szemmel néztem Péterre, de Gergő visszalépése után muszáj volt kontaktlencsét cserélnie az embernek.
Azért erősen pislogott közben, nem?
Csak kicsikét. Olyan ember vagyok, aki képes elfogadni és támogatni a föntről jövő döntéseket. Most Péter a jelöltünk, és még akkor is mindent megteszek a győzelméért, ha én balos vagyok, ő pedig jobbos. A legfontosabb, hogy tisztességes. Mondják, senkire nem hallgat, de én tudom, hogy figyel a szövetségeseire, és igyekszik beépíteni a programjába a nekünk fontos ügyeket. Lemelegezte Orbán Gáspárt? Igen. Szimpatikus ez nekem? Nem. Viszont el kell ismerni, hogy így megállította a Fidesz buzizós, a homoszexualitást a pedofíliával összemosó kampányát. És azt se feledjük, hogy az ellenfele, Orbán a legnemtelenebb eszközök felhasználásától sem riad vissza.
Ön egyéniben ugyan nem indulhat az országgyűlési választáson, cserébe viszont sokkal jobb lehetőséget kapott: az ellenzéki közös listán befutó helyre szánja a pártja. Hogy jött ez össze?
A közös listán a Párbeszédnek legalább három-négy biztos pozíció jár. A kongresszusunk döntése alapján a listavezetőnk Karácsony Gergő, de ő mindenképpen marad főpolgármester, a második Szabó Rebeka, a harmadik Kocsis-Cake Olivio, a negyedik helyezett, vagyis a harmadik bejutó pedig én vagyok. Ez elvileg országgyűlési mandátumot ér.
Hogyan fért oda?
Pályáztam, az elnökség rangsorolt, majd programot írtam, online válaszoltam a tagság kérdéseire, végül a kongresszuson bemutatkozhattam, élőben is válaszoltam kérdésekre. Legvégül megszavazott a kongresszus, mondván, általam a vidék, a cigányság és a munkások is országgyűlési képviselethez jutnak.
Az ellenzéki pártok még nem állapodtak meg a közös listában, simán benne van a pakliban, hogy a Párbeszédnek csak egy vagy két olyan listás hely jut, ami mandátumot ér.
Ahogy említettem, a Párbeszédnek minden józan számítás szerint kell legyen három befutó helye, amit már csupán azzal megszolgáltunk, hogy Gergő visszalépett Márki-Zay javára.
Ráadásul a komplett ellenzékben én vagyok az egyetlen roma, aki parlamentbe kerülhet. De hadd húzzam alá, hogy én sem romapolitikus vagyok, hanem egy politikus, aki roma származású.
A pártom, a Párbeszéd az egész ország érdekében politizál, ahogy én is az egész ország érdekét igyekszem majd képviselni, természetesen kiemelt figyelemmel a romák felzárkóztatására. Addig is gőzerővel tanulom a vidékpolitikát és az önkormányzati politikát.
Mekkora potenciált lát a Párbeszédben?
Hatalmasat.
Ez egy néhány fős párt.
A támogatottságunk három-négy százalék, de ha sikerül országos hálózatot építenünk, dinamikusan nő majd a tagságunk és a támogatottságunk is.
Mihez kezdene magával az Országgyűlésben?
A kisemberek hangja akarok lenni. Minket sose hallgattak meg, csak megmosolyognak, megsimibimiznek, azt’ odébb sétálnak. Én itt nőttem fel, maradok is itt, nem kell keresnem a témákat. Kimegyek bármelyik környékbeli településre, beszélgetek pár órát, és öt perc alatt összerakok egy felszólalást a valóságról. Az a dolgom, hogy meghallgassam az átlagembereket, felhangosítsam a hangjukat, vagyis képviseljem őket. Én nem érdekektől kapom a bizalmat, hanem az emberektől. Én nem alkudozni akarok, hanem képviselni.
Az első utam Gyöngyösre vezet majd, a gyárba, a kollégákhoz, akikkel két évtizedet húztam le, viszek boroskólát, már itthon összepancsizom, aztán iszunk a buszmegállóban.
Délutános műszak végére kell menni, mert akkor már sötét van, fényes nappal csak nem állunk neki köztéren piázgatni. És kicsit elbeszélgetünk. Ezzel még tartozom nekik. Az ember sose feledje, honnan jön.
