Belföld

Baltával verte agyon, ezt követően pedig felgyújtotta élettársát egy bajóti nő

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben indítványozta annak a nőnek a letartóztatását, aki 2022. január 1-én olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az belehalt a sérüléseibe. Az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája egy hónap időtartamra elrendelte a nő letartóztatását tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A tájékoztatás szerint az ittas nő 2022. január 1-jén, a késő esti órákban bajóti otthonukban előzetes szóváltást követően bántalmazta élettársát. Többször nagy erővel, ököllel, majd baltával megütötte a sértett fejét. Ezt követően kabáttal letakarta a sértett felsőtestét, a kabát alá fahasábokat és papírt tett, majd felgyújtotta az ekkor már eszméleténél nem lévő, és nem mozduló sértett testét, végül elhagyta a helyszínt. A sértett a helyszínen életét vesztette.

A sértett halála a koponyára mért többrendbeli, nagy erejű erőbehatás eredményeképpen kialakult nyílt agyroncsolódás miatt következett be. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik