Belföld koronavírus

A kutyapárt rendesen kiosztotta Márki-Zayt, aki szerint a Fidesz-szavazó nyugdíjasokat megtizedelte a járvány

Fülöp Dániel/24.hu
Fülöp Dániel/24.hu

Már fél napja 2022 van, kellett is gyorsan egy parasztság

– így reagált a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke Márki-Zay Péter újévi beszédében elhangzottakra.

Kovács Gergely azért fogalmazott meg kritikát, mert a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról beszélt, hogy szerinte „nem támogatják a Fideszt most többen, mint 2018-ban, sőt, a Fidesz-szavazó nyugdíjasokat megtizedelte a koronavírus”.

A 24.hu is beszámolt Márki-Zay újévi beszédéről, amelyben többek közt arról beszélt, hogy szerinte soha ilyen jól nem állt az ellenzék, mint most, és azt kérte az emberektől, hogy higgyenek annak, amit látnak és ne a Fidesznek. Szólt arról is, hogy bizakodó, mert az ezeréves történelem során példátlan méretű osztogatás azt mutatja, hogy a Fidesz fél. Továbbá beszélt arról, hogy a koronavírus-járványban rekord szinten van a halálozás. Erről szólva úgy fogalmazott úgy, hogy a „megtizedelt” időskorú lakosság nagy arányban szavazott a Fideszre, míg az előválasztáson részt vevő fiatalok kormánykritikusak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik